
Kedvenc sorozataim ranglistájának első két helye régóta változatlan, és míg a többi folyton alakulgat, gyanítom, ezek ketten soha nem fognak lejjebb csúszni: a dobogó tetején a Twin Peaks áll, míg mögötte annak kistestvére, a Gravity Falls. (Ami magyar keresztségben a Rejtélyek városkája címet kapta, de ezt nem akarom többé leírni.)
Bizony, kistestvér, méghozzá bevallottan és tudatosan, nem az a fajta Twin Peaks-utánérzés, amit azzal igyekeznek eladni, hogy „megérkezik valaki a messzi kisvárosba, ahol különös dolgok történnek és van valami fura hely”, aztán a hasonlóság ennyiben ki is merül. Pedig a Twin Peaks jóval több a visszafelé beszélő, táncoló törpénél, és Alex Hirsch, a Gravity Falls alkotója meg is értette. Úgy merített a Twin Peaksből, hogy egészen sajátosra formálta, no és persze azt sem árt szem előtt tartani, hogy egy (elvileg) gyerekeknek szóló, vicces-félelmetes Disney-rajzfilmsorozatról van szó. 2012 és 2016 között két évadot, azaz 40 huszonpár perces epizódot ért meg, és aki látta, legyen bár marcona, sanda tekintetű vagy szőrös az illető, bizony minimum megkönnyezte, mikor Dipper, Mabel és Csámpás, a malac, a nyári szünet végeztével felszálltak a buszra és búcsút intettek Gravity Fallsnak.
Ha nem tudod, kik ők, nem láttad a sorozatot, ne is olvass tovább – mondjuk ezt írhattam volna hamarabb is, hisz elárultam a zárójelenetet, kutyafáját. Node: érdemes már most elárulni, hogy a Bill könyve csakis azoknak mond bármit is, akik ismerik a történetet. Persze, lehet rajta nevetgélni egy darabig, de aztán egy kukkot sem fog érteni belőle az illető. Szóval ha nem láttad, nézd meg előbb mondjuk a Disney+-on, aztán gyere vissza, mert máris kapni akarsz Bill könyve után.
Ez volt a fontos közjáték.

Hirsch a sorozat végeztével közölte, hogy mindent elmondott, amit akart és soha, de soha nem fogja folytatni a történetet, hiába kérlelik a rajongók. Ez bizony szép és nemes és határozott jellemre utal, és hellyel-közzel ki is tart emellett. Hiszen a könyv léte is mutatja, hogy azért csalt ám, mert csak nem tudta megállni, hogy ne látogasson el újra Gravity Fallsba és csúnyán szólva ne dobjon egy kis koncot a szomorkodó, kiéhezett rajongóknak, még csúnyábban szólva, ne húzzon le még egy bőrt kiváló agyszüleményéről. És ez nem is baj. Húzza csak a bőrt, örömmel fogadjuk. És máris kiderül, hogy akkor mi is van azzal a folytatással?
A Bill könyve – mint ahogy a címe is mutatja – Bill Cipherről szól, az Illuminati szimbólum-pofázmányú, cilinderes háromszögről, a Gravity Falls-univerzum főgonoszáról, a minden hájjal megkent, gyalázatos síkidomról. Akit a Weirdmageddon (Bizarmageddon) végeztével sikerült legyőzni, száműzni a világból, megölni… vagy talán mégsem? Megtudjuk ezt is. Sőt: honnan jött, mi a története, miért épp Gravity Falls, és így tovább. Persze ha egyáltalán hihetünk Billnek, mert ő meséli mindezt, és lássuk be, nem a legszavahihetőbb forrás.

A könyv három részből áll. Az elsőben Bill magvas gondolatait osztja meg, többek között
– az emberi testről („Az emberi test egy zsíros szemeteszsák, ami folyadékkal, tömlőkkel, hólyagokkal és zacskókkal van tele. Nem szúrhatod meg túl erősen, mert levet ereszt és visít.”),
– a szerelemről („A szerelem egy kémiai úton létrejövő hipnotikus állapot, amivel az emberi test ráveszi saját magát arra, hogy addig ne falja fel embertársát, ameddig nem szaporodnak.”),
– az ünnepekről („Hogy kitöltsék valamivel a céltalan életükben tanyázó űrt, az emberek feltalálták az »ünnepeket«, amik olyan kivételes napok a naptárban, amiket vagy emberáldozatokkal, vagy ronda pulóverek viselésével jeleznek, ez az adott évszázadtól függ.”),

vagy épp megosztja velünk, hogy úgy fogyott le, hogy lenyúzta a saját bőrét. És hálisten Király Anikó fordítása van annyira tökös, hogy – bár félig-meddig ez mégiscsak egy gyerekkönyv – nem finomít, nem köntörfalaz és mismásol, végtére is bármilyen vicces is legyen, Bill tényleg egy rohadék, gonosz, gátlástalan és félelmetes háromszög.
A kötet második szakaszában ez a förtelmes geometriai forma az életéről és Gravity Fallsról való kapcsolatáról mesél, egyúttal végigmegyünk az emberi történelmen, végül a hatujjú Stanford Pines naplójából is kapunk egy jókora adagot, ami a rajzfilmsorozat előtti fontos eseményeket mesél el. Mintegy zárásként pedig megtudjuk, hogy végül is mi a csuda történt Bill-lel és miért is van ez a könyv? És spoiler, de egye fene: felbukkan a Gravity Falls univerzumának legrejtélyesebb lénye, az Axolotl is!
Ilyenkor szokás azt mondani, hogy minden rajongónak kötelező a könyv, és ki vagyok én, hogy szembeszálljak a szokással? És egyébként is tényleg minden rajongónak kötelező a könyv. A sorozatot nem ismerők elég valószínű, hogy nem tudnak vele mit kezdeni, de a többieknek kiváló és hiánypótló olvasmány.

Zárásként három dolog jutott még az eszembe:
Szanyi István