A kezdeti bizonytalanságok után végül meghozta a várt sikert Bono musicalje a Pókember musical, így a producerek egy európai bemutató lehetőségén gondolkoznak. London és Hamburg...
A Kingpin Kiadó korábban a Facebookra feltett klasszikus Pókember szavazásán egyértelműen a 80-as évek nyertek. Ez behatárolja a kiadó lehetőségeit, hogy milyen történetek jöhetnek szóba...
Miközben a legtöbb Avengers-tag saját sorozattal rendelkezik, a Marvelnél nem nézhették tétlenül, hogy Hawkeye „csupa” vendégszerepléssel töltse az idejét. Hogy ennek az áldatlan állapotnak véget...
Pénteken jelenik meg az áprilisi GameStar, melyhez csomagolva megtalálható a Raven Software RPG-elemeket (XP-gyűjtés, karakterfejlesztés) is tartalmazó felülnézetes szuperhősös játékainak utolsó, és egyben legkiforrottabb darabja,...
Kínai partnerek bevonásával készíti el az amerikai Disney stúdió a Vasember című képregény alapján Robert Downey Jr. főszereplésével az akciófilm harmadik részét. A népszerű színész...
Egy ideje keringett egy titokzatos banner a világhálón, ami mindenki kedvenc Pókembere mellett egy fantomfigurát mutatott, és egy közelgő minisorozatot reklámozott. A Spider-men című szériánál...
A nyakunkon a Bosszúállók mozifilm, a Marvel pedig el is kezdte ütni azt a bizonyos vasat. Mivel az utóbbi időben az Avengers-hez köthető címek jócskán...
Hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. A Marvel idei, eddig igen jónak ígérkező eseménye már címében elárul mindent, mégis nehéz belekezdenem az idáig vezető történések...
Jövő hét második felére várható A Hihetetlen Pókember 2012/2 számának megjelenése. Íme a várható borítója és pár oldalnyi előzetes:
Pókember, Vasember, Hulk, X-Men és a többiek, azaz a Marvel képregényhősök most először a digitális világban is megjelennek: a Marvel az SXSW Interactive stúdióval közösen...
Nemsokára olyan nagyszabású kasszasikerek folytatódnak, mint a Vasember, A hihetetlen Hulk, a Vasember 2., a Thor és az Amerika Kapitány: Az első bosszúálló, méghozzá egyetlen...
A 23. Képregény Börzére jelenik meg a Kingpin kiadó gondozásában a soron következő 5. Új Bosszú Angyalai kötet, mely a Forradalom alcímet viseli és tulajdonképpen...
Új/abb időszámítás kezdődött a rendszeresen megjelenő, újságosnál megvásárolható Pókember(ek) történelmében. A Semic többszörös és a Panini kényszerű megszűnése után a lehető legjobb kezekben, a Kingpin...
Hazánkban is egyre népszerűbbek az ebook olvasók, és egyre többen választják a digitális köteteket a papíralapú olvasmányok helyett, a háttérben pedig a kiadók részéről megy...