Aranyos, kedves, helyén van a szíve, éppen csak híján van minden élnek, és ennek következtében tökéletesen súlytalan. Ez a legnagyobb hibája a Marvel Kapitánynak, ami...
Négy év munkája hozta meg a gyümölcsét nemrég, mikor teljes fizikai valójában, hangulatos, formalakkozott borítójával megérkezett a Céltalan a nyomdából. Szeben Péter és Pádár Ádám...
Régi a vágy, hogy lássuk, ahogy a képregények elvegyülnek a könyvekkel, hogy a könyvtárban vagy a könyvesboltban (jó esetben) ne külön polcon tárolva keressük őket,...
Viccen kívül: ezt a címben szereplő punk rock dolgot nem én találtam ki, hanem a kötet szerzője, Scott Snyder. Nekem, úgy érzem, kissé más fogalmaim...
Nagyon teszik az, ahogy a Fantom utódlását megoldották. Az „első magyar szuperhős” volt a Semic-korszak kezdetén a szememben, egy afrikai Batman, nemes célokért küzdő, szociálisan...
Jóindulatú, de didaktikus és kicsit egyszerű – mondhatnánk, pontosan azt kapjuk, amit a cím ígér. És mégsem lehet Stan Lee és Moebius közös képregényét együgyűként...
Rögtön az elején tisztáznám, hogy semmi gondom nincs Amerika Kapitánnyal. Nem az első cím, amit felkapok, ha valami újdonságra éhezem, de igazán remek olvasásélményekkel gazdagított...
Gondolom, nem egyedül vagyok olyan, aki legutóbb 24-25 éve olvasta a Titkos háborút, amikor itthon leadta a Semic Interprint. Olyan hosszan ment, hogy azalatt elballagtam...
Amikor Mark Millart mint egy szuperhősös képregényekért a kelleténél is jobban rajongó, nagyra nőtt gyereket képzelem magam elé, valószínűleg nem járok messze az igazságtól. A...
Kinek ne volna otthon egy-egy régesrégi Vaillant-ja? Akinek nincs, gyorsan nézze meg a padláson vagy a pincében, nagyapa, apuka vagy neadjisten nagymama kamaszkori ládikájában. Ott...
Tavaly szeptemberben indult az előfizetés a GooBo kiadó Maximum Bonelli sorozatára. Ha eddig elkerülte volna a figyelmeteket, gyorsan foglaljuk össze, mit is kell tudni erről...
Félek Lucky Luke-től? Miféle új betegség ez? Mégis, amikor a Francia Intézet januári képregénynapján a kiadóvezető felajánlott egy példányt a legújabb, a franciával egy időben...
A mostani képregénydömping idején a Mi lett volna, ha… történetekkel Dunát lehet rekeszteni. Igaz, ezek kilencvenkilenc százaléka szuperhős-milettvolnaha, alternatív és alternatív-alternatív univerzumok, de hát a...
Még az elmémben érzem az OMAC project hangulatát, azt szerettem legjobban a 2006-os Végtelen krízis előzménytörténetei közül. Szegény Beetle. Azok a rémült sárga nagy szemek....