„Punk Rock Batman” kalandjai: Batman – Nulladik év

Viccen kívül: ezt a címben szereplő punk rock dolgot nem én találtam ki, hanem a kötet szerzője, Scott Snyder.
Nekem, úgy érzem, kissé más fogalmaim vannak a Punk Rock mibenlétéről, de a Nulladik évet mindenképp egy figyelemre méltó, furcsán kísérletező képregénynek tartom, amelynek alapkoncepciója érdekes eredményre vezet.

MI EZ?

Az Eaglemoss Magyarország Legendás Batman című sorozatának első két kötete a főhős eredettörténetének egyik legújabb, 2011-es változatát tartalmazza. A DC Comics akkor elindított „New 52” néven ismertté vált projektjének keretein belül készült, amikor is a cég összes szuperhősének történetét újrakezdték, a szereplőket újraértelmezték.

A fő Batman sorozat írásával Scott Snydert bízták meg, aki pár évvel korábban az American Vampire című, Stephen King közreműködésével készült képregényével szerzett jelentős szakmai elismerést.

A New 52 sok sorozatához hasonlóan Snyder is „in medias res” kezdte el mesélni a főhős kalandjait, azaz az eredettörténetet kihagyva egy izgalmas, akciódús sztoriba kezdett bele.
A széria 20. része táján azonban eljött az idő: Snydernek meg kellett írnia, hogy az új értelmezésben hogyan lett Batmanből az, aki.
Nem csoda, hogy kikészült kissé idegileg!

Már az elején fontos leszögeznem, hogy amiket az író koncepciójáról mondok, azokat nem a saját kisujjamból szoptam ám, hanem ő maga fejtette ki egy több részes*, a képregény amerikai megjelenésének idején készült, remek interjúban**. Ebben állítja, hogy a fiatal szuperhős “punk rock”, azaz az ő olvasatában: lendületes, dacos változatát kívánta ábrázolni. És nemcsak a karaktert építette erre, hanem az egészet, Szőröstül-bőröstül.

De kezdjük az elején!

HÁTTÉR

Batman 1938 óta szerepel képregényekben, és nagyjából mindenki tudja, hogyan vált alteregojából, Bruce Wayne-ből álarcos igazságosztó: Megölték a szüleit, ő pedig elhatározta, hogy életét a bűn üldözésének szenteli. Denevérnek öltözött, hogy félelmet ébresszen a városa, a sötét és korrupt Gotham City gonosztevőiben. Hatalmas, örökölt vagyonát felhasználva, hű komornyikja, Alfréd segítségével éjszakánként álruhában küzd a város bűnözői ellen, míg napközben igyekszik fenntartani civil életét Bruce Wayne-ként.

Nagyjából ennyi. Egyszerű, mint a kétszer kettő, igaz?
Akkor ez egy jó kis eredettörténet!

Az évtizedek alatt folyamatosan változó médiafogyasztási szokásokkal együtt a képregényhősök személyisége, népszerűsége is folyamatosan alakult. Az olvasóik átlagéletkora egyre feljebb kúszott, és egyes, gyerekes szuperhősök irrelevánssá váltak. Nem így Batman!

A Denevérembernek voltak gyenge időszakai***, de maga az eredetsztori keveset változott. Inkább lassan, fokozatosan igazították a korszellemhez.

A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően a figura reneszánszát élte a 80-as évek második felében. Ekkor születtek olyan művek, mint a reveláció-szerű A Sötét Lovag Visszatér, valamint a jelen cikk szempontjából fontosabb Batman: Első év, és a Gyilkos tréfa című történetek.
Ezek, és az 1996-ban indult Hosszú Halloween olyan hatásosan mutatták be Batman bűnüldözői karrierjének kezdetét, amit elég nehéz túlszárnyalni.

Snyder tudta mindezt, és először nem is kívánt ilyesmit tenni – inkább integrálni akarta a klasszikusokat a saját, már megkezdett sztorijába.

Megpróbálta.
Nyilván nem sikerült…
Nyilván szanaszét frusztrálta magát a dolgon.
…aztán úgy döntött: francba az egésszel, Inkább egy váratlant húz! Az általa írt eredettörténet menjen szembe MINDENNEL, ami az ember eszébe jut a többi változatról!
Elhatározta, hogy ez bizony egy úttörő, nonkonformista eredetsztori lesz!

Nos, ez bizony valódi punk hozzáállásnak tűnik! Bravo!

Ami viszont a legérdekesebb a végeredményben: pont ez a dacos, csak-azért-is-mást-csinálok koncepció néhol annyira anti-punk részeredményekhez vezetett, amennyire csak elképzelhető.

Snyder olyannyira szerette volna távol tartani magát a klasszikus művektől, hogy a mosdóvízzel együtt több csecsemőt is kiöntött. Kicsit olyan az egész, mintha a korábbi verziókat bedobtuk volna egy nagy Ellentmondó-gépbe, és ezek a kötetek jöttek volna ki belőle a futószalagon.
Mondom: érdekes cucc!

Az alapkoncepcióra nyugodtan adhatunk +10 Punk Kredit pontot!

Nézzük a részleteket! Csak úgy punkosan, random sorrendben!

NE LEGYENEK TOMPÁK A SZÍNEK!

Egy Batman sztori sötét, ugye?

A Nulladik év rikító színekkel van tele. Már az első belelapozáskor arcon vágják az embert a sárgák, rózsaszínek, világoszöldek. Nagyon-nagyon fura és szokatlan ezt egy Batman Képregényben látni. Viszont rettentő jól néz ki!
A színezést végző FCO Plascencia munkáját tényleg látni kell!

Punk Kredit: +2 pont!

Némi hasonlóságot vélek felfedezni a színvilágban.

NEHOGY SEJTELMESEK LEGYENEK A RAJZOK!

Először is szögezzük le: a képi ábrázolás, a kompozíciók, a kidolgozás a maguk nemében gyönyörűek, a rajzok részletesen kimunkáltak. Más kérdés, hogy a stílus mennyire illik a Denevéremberhez – különösen a „punk” változatához!

A leghangulatosabb Batman sztorikra, így a fent említett klasszikusokra is jellemző valamiféle nehezen megfogható sejtelmesség, stilizáltság. Gondoljunk csak A Hosszú Halloween skicces stílusára vagy az Első év noir hangulatára!
A Nulladik év rajzolójának, Greg Capullonak az oldalai valahogy máshogy stilizáltak: a vonalai tiszták, a szereplők, a helyszínek pontosan definiáltak, keveset bíznak az olvasó fantáziájára – pedig a groteszk, sötét árnyékokba képzelt dolgok gyakran félelmetesebbek lehetnek, mint egy részletesen megrajzolt szörnyeteg.

A karakterek részletes kidolgozása ellenére arckifejezéseikben, arányaikban van valamiféle “bumfordi” rajzfilmes jelleg, ami miatt nem nevezném realisztikusnak ezt a képi világot.
Az embernek az a benyomása, hogy a legtöbb szereplő arcának alapállása egy jellegzetes, gunyoros félmosoly, és az egyéb arckifejezéseik is túljátszottak, burleszk-szerűek.

A történet első harmadának fő gonosztevői, a Piros Sisakos Banda, és vezetőjük, akit Snyder egy félelmetes terroristákként próbál lefesteni, egy pillanatig sem ébresztettek bennem félelmet – furcsamód inkább Tapsi Hapsi jut eszembe a nyakigláb figuráról, akinek a fején hordott komikus, hosszúkás búrája alól kikandikál a nyelve és a fogai.

Ugyanez igaz Batmanre is: arcának a maszk által szabadon hagyott része leginkább a ‘90-es évekbeli rajzfilmes, szinte alap geometriai formákká stilizált változatra emlékeztet.
Amikor a figurának csak a körvonalait látjuk – a mindent eltakaró fekete köpeny lobogása és a denevérmaszk jellegzetes sziluettje reprezentálja a főhőst-, a forma meglehetősen stílusidegennek hat Greg Capullo tiszta stílusú rajzain.

Rébusz, a másik fő ellenfél szintén inkább irritáló, mint félelmetes. Az övéhez hasonló orrokat én csak „FrédiBéni-orrnak” hívom.

Igen, szerepel a sztoriban egy valóban ronda szörnyeteg is, de valahogy az ő félelmetességéből is elvesz az, hogy folyamatosan tisztán látjuk a figurát. Nem ébreszt az emberben akkora félelmet, amit a rejtett, ismeretlen dolgok ébreszthetnének benne.

Érdekes, hogy annak ellenére, hogy a sztorit szeretnék minél távolabb tartani a korábban kitaposott ösvényektől, rengeteg képkocka van, amit tisztelgésképpen szinte egy az egyben valamelyik más klasszikusból másolt át a rajzoló.
Batman lila kesztyűt visel****, mint az 1930-as években. Erre mondjuk semmi oka nincs, de oké. Haha. Értem én a tréfát!

Még egyszer tehát: a rajzok gyönyörűek, és valószínűleg szándékosan akarnak különbözni az elvárásoktól, de a grafika karcosságának, sejtelmességének hiánya miatt kénytelen vagyok levonni egy Punk Kredit pontot.

BRUCE WAYNE? MEKKORA PUNK MÁR, ÖCSÉM!

A főhős szándékolt “punksága” leginkább felszínes dolgokban nyilvánul meg. Például:

Alfréd a történet elején modern, fiatalos, katonás hajat vág Bruce-nak. Rendben, ilyen hajú punkok is voltak, a mohawk meg tönkremenne a denevérmaszk alatt…
A nagyszabású, fordulatos történet végére azonban Bruce-nak visszanő a mindannyiunk által jól ismert “unatkozó milliomos” hajviselete. Milyen kényelmes megoldás ez, kéremszépen!

Személyiségének punkossága egyébként leginkább abban nyilvánul meg, hogy elejt egy-két szarkasztikus megjegyzést, egyszer-kétszer ellentmond Alfrédnak. Csak semmiféle rock-kocsmában az asztal alá hányás! Jól nevelt punk olyat nem csinál!

A sokszor hivatkozott interjú szerint mind Snyder, mind a képregény kiadója óriási forradalmi tettként könyvelte el, hogy Wayne a történet első oldalain, még nem Batmanként, bemutat egyet a rosszfiúknak. Azért annyira nem voltak bátrak, hogy a feltartott középső ujjat ne takarják ki egy “Cenzúrázva” felirattal. Nos, szerintem a 2010-es években ez azért nem akkora lázadás az establishment ellen, mint ahogy ők gondolják.

Punk Kredit: – 2 pont. Sajnizom.

NEHOGY OLYAN LEGYEN A CSELEKMÉNY, AMILYET MÁR LÁTTUNK!

Ha Batmanre gondolok, az egyik fő dolog, ami eszembe jut, az a szűkszavúság, direktség.
Azt hiszem, ez valahol közös benne és a punkban.
Fentebb egy rövid bekezdésben összefoglaltuk a szuperhős eredettörténetét, és ennél többet nem is igen kell tudnunk róla.

Ezzel szemben Snyder annyira el akarta kerülni az összehasonlítást a sztori klasszikus változataival, hogy a tömörség helyett szánt szándékkal a terjengősséget választotta. A cselekmény tele van mindenféle felesleges sallanggal, vargabetűvel, amiket az író gyönyörűen meg tud magyarázni az interjúban, azonban végig érződik, hogy az egészet a kényszer szülte: NEHOGY olyan legyen a sztori, mint az előképek!

Túlgondoltad, Scott!

Van például egy fárasztó mellékszál Gordon felügyelő kabátjával, amiről sajnos egy Zorán-szám***** ugrott be folyton.
Ez persze szubjektív problémám, de ha a képregény, amit Punk Rock Batmanről írtál, az olvasónak Zoránt juttatja az eszébe, ott azért valami gond van!

Punk Kredit: -1 pont

SZŰKSZAVÚ, ZÁRKÓZOTT KARAKTEREK? NEHOGY MÁR!

A Nulladik év szereplői előszeretettel monologizálnak, anekdotázgatnak.

Mintha Gotham Cityt megannyi Mikszáth Kálmán wannabe népesítené be – kivéve, hogy a történeteik ritkán szórakoztatóak… Inkább olyanok, mint amikor a karácsonyi vacsora után veszed a kabátod, rohannál a buszhoz, de nagyapád elállja az utadat, és felemelt mutatóujjal, ráérősen elmeséli neked, hogy amikor tizenéves volt, az Új Világ MGTSZ-ben két nap alatt kellett felcímerezniük nyolc hektár kukoricát, és törte ugyan a lábát a műbőr bakancs, amit a katonaságtól kaptak okosba’, de szép volt azért, ahogy a munka idején a lenyugvó nap gyönyörű rózsaszínre festette a bárányfelhők csipkéit.

Röviden: fossák a szót – ahogy mifelénk, faluhelyen mondják.

Maga Bruce Wayne is levág egy olyan monológot arról, hogy neki milyen sokat jelent Gotham City, hogy az embernek könnybe lábad a szeme – legalábbis az írói szándék szerint ennek kellene történnie. Sajnos én inkább erőltetettnek éreztem ezt az egészet.

Coelho az új punk?

Egyszóval:

Punk Kredit: -2

Jaja, mondjad csak, haver! Addig én felpattintok egy Kőbányait!

Ha már itt tartunk…

GOTHAM CITY? AZ NAGYON FONTOS ÁM!

A Nulladik év az író szándéka szerint Batman és Gotham City viszonyáról is szólna.

Sikerült-e a helyszínt egy hihető, élő városként lefesteni?

Sajnos nem nagyon – inkább díszletül szolgál az előadáshoz. A városkép eléggé sablonos, és ezt a véleményemet akkor is fenntartom, ha a történet utolsó harmadában valóban különlegesen néz ki a felszínén történt elváltozások miatt.

Ja, igen, a rendőrök léghajókról irányítják a bűnüldöző tevékenységüket, mert… öööö… csak.

Jól néz ki, meg minden. A Watchmenben is voltak zeppelinek, nem?

Valami viszont igencsak hiányzik a városból: a hétköznapi emberek.

Látjuk ugyan néha a polgárokat, de inkább a díszlet részeként: nem látjuk őket normális, hétköznapi üzemmódban tevékenykedni. Nem látjuk őket dolgozni, nincs egy portás, aki odaköszönne az érkező Bruce Wayne-nek. A Wayne-toronyban mintha nem dolgozna senki.

Ki gyártja itt a nélkülözhetetlen excel táblákat?

Az utolsó nagy monológ alapján a történet végkicsengése, hogy Gotham City összefogott, és közös erővel legyőzte a rárontó ellenséget.
A korábbi oldalakon ezzel szemben a polgárokat rabigába hajtó gonosztevő ellen csupán Batman és egy maroknyi szövetségese küzdött. Gotham lakossága egy hónap (!!!) alatt olyan szinten becsicskult, hogy ahhoz még a terület szakértőjének számító magyar társadalomnak is legalább másfél-két év szokott kelleni!

Punk Kredit: Nem releváns.

ÖSSZEFOGLALVA TEHÁT:

A Nulladik év egy olyan írói kísérlet, amelyet mindenképp érdemes elolvasni. Látványos rajzok, gyönyörű színek, akciódús cselekmény.
Nade végülis mennyire punk?

ÖSSZESÍTETT PUNK KREDITPONTSZÁM: öhhh… tíz plusz kettő, mínusz egy… az… annyi mint…

Várjunk csak, Scott… most meg az jutott eszembe, hogy mi van akkor, ha az, amit te nekünk és önmagadnak punkságként akarsz bemutatni, az valójában gyávaság?

Fene tudja. Valahol megértem azért a paráidat. Nem lettem volna a helyedben!

Nincs egy ezresed hétfőig? Cigire kéne…

UTÓSZÓ: A MAGYAR VÁLTOZAT

Az Eaglemoss korábban indult DC Képregénysorozatának magyarra ültetése eléggé… hullámzó minőségű volt. Egyes kötetek fordítása teljesen korrekt, míg másoké az olvashatatlanság határán egyensúlyozott – véleményem szerint néhány közülük át is esett rajta.

A kiadó azt állítja, hogy már jobban odafigyelnek a fordítás minőségére, és ez meg is látszik – bár egy-két fejvakarós mondat, hibás elválasztás be-becsúszik. Sajnos az első kötetben egy súlyos „ly”-tévesztés is. Ez mondjuk legalább trendi mostanában******.

Egy-két szereplő nem tudja eldönteni, hogy magázzák vagy tegezzék egymást. Ilyesmi előfordul.

Nagy általánosságban nem éreztem magyartalannak a szöveget – kivéve a kötet előszavát. Ezeket továbbra is olyasvalaki fordítja, aki nem igazán tudhat magyarul.
Az se lett volna rossz, ha kicsit érthetőbben adnak át a hozzám hasonló laikusoknak olyan fogalmakat, mint a DIN és a RIP-kód.

Vass Róbert

A Legendás Batman #1-2 kötet
Nulladik év 1-2.
Szerzők: Scott Snyder, Greg Capullo, FCO Plascencia 
Kiadó: Eaglemoss
Megjelenés: 2019. február

* comicsalliance.com
** comicsalliance.com.
*** youtube.com
**** batmannoir.tumblr.com
***** youtube.com
****** 24.hu