Batman: Az első 70 év

A dinamikus duó ezüstkori kalandjai

Amint véget ért a II. Világháború, az amerikai képregényeket általánosan sokkal pozitívabb, optimistább világszemlélet jellemezte, és ez alól a Batmant szerepeltető sorozatok sem voltak kivételek. Az atomkorként is definiált korszakra a karakter eredetének folyamatos csiszolgatása, illetve a törvényen kívüli önbíráskodó jelleg hanyagolása volt a leginkább jellemző. Batmant ekkoriban sokkal inkább a patriotizmus, mint sem szüleinek tragikus elvesztése motiválta a bűn elleni harcban. A történetek derűsek voltak, és mindig valamiféle tanulsággal zárultak – ezzel egy időben Batman is egy sokkal joviálisabb karakter lett, megjelenésében is kevésbé volt ijesztő, igazi apafiguraként pedig jó példával járt fogadott fia, Dick Grayson, vagyis a Robin előtt.

Ebben a korszakban is folyamatosan, nagy sikerrel jelentek meg a denevéres képregények; a „Batman” füzetekben az időről-időre visszatérő, egyre fifikásabb bűntetteket kiötlő gonosztevők ellen kellett felvennie a kesztyűt Batmannek és Robinnak. Joker, bár a dinamikus duó végül mindig rács mögé juttatta, újra és újra kiszabadult, hogy Gotham város lakói életét keserítse meg, Pingvin és Macskanő pedig mesteri tolvajokként adtak állandó munkát a dinamikus duó számára. A „Detective Comics” ezzel szemben realisztikusabb, – nevéhez itt még hű maradva -, igazi detektívtörténeteket tartalmazott, ahol a köpenyes igazságosztó és társa – a rendőrséggel karöltve – a szervezett bűnözést igyekezett felszámolni. Finger tehát továbbra is arra törekedett – és a két, párhuzamosan futó denevér cím ezt a lehetőséget meg is adta -, hogy Batman kalandjai szórakoztassák a nehéz időket átélő embereket, ugyanakkor reflektáljanak is a közbeszéd tárgyát képező problémákra, ugyanis a kiadó ekkor úgy tartotta, ez volt Batman sikerének a titka a háborút megelőző időkben, és a harcok alatt. Az író emellett azt is szem előtt tartotta, hogy a denevérember világát folyamatosan tökéletesítgesse. Nem zsúfolta tele a képregényeket újabbnál újabb mellékszereplőkkel, inkább a meglévők közül azokat igyekezett még izgalmasabbá tenni, amelyek nagy népszerűségre tettek szert az olvasók körében. Néhány jelentős újítás azonban erre a korszakra is jellemző, és ezekhez főként Dick Sprang nevét köthetjük.

Az 1915-ben született ohiói reklámgrafikus a harmincas évek végén került először kapcsolatba a képregény műfajával, mikor otthagyva eredeti szakmáját, ponyvafüzetekbe kezdett publikálni; western-, detektív- és kalandnovellákhoz készített illusztrációkat, majd néhány, pár soros comic stripet önállóan írt, és készített el. ’41-ben Sprang elküldte referenciaanyagát Ellsworth szerkesztőnek, aki látva a fiatal tehetség munkáját, állást ajánlott neki. Mivel félő volt, hogy Kane-nek szolgálnia kell a második világháborúban, Sprang volt a kiadó vésztartaléka, illetve az esetleges csúszások, határidő átlépések elkerülése végett alkalmazták. Ahogy teltek az évek, egyre több rajza került a Batman és Detective Comics borítókra, illetve állandó tuskihúzóként segítette Kane munkáját, hogy aztán ő legyen az első, aki hosszabb távon le is váltotta őt a rajzolói posztról. Sprang denevérembere izmosabb, férfiasabb volt, és mivel a fiatal művész különösen jól értett az arckifejezések ábrázolásához, nem csak a Köpenyes igazságosztó, de társa a Csodafiú, és a mellékszereplők is karakteresebbé váltak, valamint a gothami rosszfiúk galerije is neki köszönhetően bővült egy mai napig népszerű karakterrel, Rébusszal, aki elsőként a ’48-as Detective Comics #140-ben lépett színre, a mesterdetektív Batman számára, intellektusában egyenlő ellenfélként. Sprang az elkövetkezendő években volt a Batman képregények kinézetének felelőse egy személyben, akár havi megjelenésű sorozatokról, vagy az újságokban megjelent képregény-csíkokról legyen is szó. A rajzolónak köszönhető továbbá, hogy Batman képes volt haladni a korral: az új évtized hajnalán kelléktára modernebb eszközökkel bővült, „Batman” #61-ben Bruce Wayne megépíti a batplane-t, vagyis a denevérformájú repülőgépet, és Sprang a batmobilt is újraálmodta.


A háborút követően, az új évtized elején a képregények iránt általánosan kisebb volt az érdeklődés. Egyedül az olyan népszerű karakterek, mint Superman és Batman élvezték azt a kiváltságot, hogy történeteiket megszakítások nélkül, folyamatosan tudta közölni a kiadó. Ebben az időszakban a „World’s Finest” a DC igen sikeres sorozata volt, mivel egy magazin áráért a rajongók összes kedvencük történeteit olvashatták. A kiadó elérkezettnek látta az időt, hogy a kifejezetten erre a célra létrehozott címen kívül további sorozatokban is feltűnjenek vendégszereplők, ám kissé rendhagyó formában. Ennek eredményeképp 1952 nyarán a „Superman” #76-ban Batman először találkozik az acélemberrel, és ugyanabban a sztoriban fel is fedezik egymás titkos alteregóját. A „Föld legerősebb csapata” címet viselő történetben Clark Kent és Bruce Wayne véletlenül egyazon hajó, ugyanazon kabinjában találják magukat, mivel mindketten épp jól megérdemelt nyaralásukat töltenék. A kellemetlen szituáció megnehezíti számukra, hogy elrejtsék egymás elől titkos szeményazonosságukat, ám mikor tűz üt ki a hajón, kénytelenek gyorsan cselekedni, hogy megmentsék a többi utast, sőt, ezután még egy rövid szerelmi bonyodalomba is van idő keveredni a bosszantóan kíváncsi Lois Lane-nel. Ez a történet – mivel a cselekmény szerint Bruce és Clark megesküdtek, hogy titokban tartják egymás titkát -, olyan biztos talajra alapozta a kriptoni szuperhős és a denevérember, vagyis a DC máig két legismertebb karakterének barátságát, hogy a mai napig sikerrel jelennek meg közös történeteik, mivel az első közös kaland a pozitív rajongói fogadtatás hatására a „World’s Finest” képregényben nem egymástól különálló, hanem közös történteket eredményezett a továbbiakban.

1954 sorsfordító év volt az amerikai képregény-gyártás történetében, ekkor jelent meg ugyanis Fredric Wertham „Seduction of the innocent” (Ártatlanok megrontása) című könyve, melyben az amerikai pszichiáter kifejtette, a képregények milyen káros hatással vannak a gyermekek szellemi fejlődésére. Az iromány nagy port kavart, szülők ezrei követelték a kormánytól, szabályozza a képregény-kiadást. Ennek megelőzése végett az amerikai képregény-kiadók egyesülete (CMMA) öncenzúrázó intézményt hozott létre, melynek keretében írásos formában, pontosan lefektették azokat az erkölcsi normákat, melyeknek meg kellett jelenniük minden képregény-füzetben. Ez a változás jelentős hatást tett Batman világára. Ettől a pillanattól kezdve egy egész évtizeden át tartott az a korszak, ahol egy olyan denevérember köszönt vissza olvasóira, akinek alkotói kénytelenek voltak szakítani a karakter gyökereivel; az ezüstkori Batman csak megjelenésében emlékeztetett arra a sötét, misztikus, olykor erőszakos éjszakai teremtényre, melynek Bob Kane tizenöt évvel a Comic Code Authority megalapítása előtt egy éjszaka megálmodta.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16