Ultimate News #124

INTERJÚ – ARON E. COLEITE ÉS JOE POKASKI

Ha ez a két úriember a két interjúalany, akkor mi más is lehetne a téma, mint az Ultimate X-Men és az Ultimate Fantastic Four befejezése? Szomorú, de az előbbi utolsó száma márciusban már érkezik, az utóbbié pedig már meg is jelent – nem számítva persze az igazi sorozatzárókat, a két Requiem-kiadványt valamikor nyár elején. Ezekről lesz szó tehát az alábbiakban.

Aron, milyen érzés megírni az újvilági X-Men utolsó történetét?
Izgalmas. Félelmetes. Izgelmetes. Emlékszem, épp hogy belekezdtem a sorozatnál az első sztorimba, amikor közölték, hogy most már én fogom végigvinni a képregényt egészen a végéig. Elképesztő érzés volt, hogy ilyen megtiszteltetésben részesültem! Persze hatalmas nyomás is nehezedett rám ezzel, de a rajzolótársam, Mark Brooks mindvégig segített.

Miért döntöttél ilyen befejezés mellett?
Nehéz volt összehozni egy épkézláb sztorit, mivel Jeph Loeb szinte a sorozat összes szereplőjét használni akarta az Ultimatum-ban. Én egy kiegészítő sztorit képzeltem el a nagy esemény mellé, amely más szemszögből mutatja be a történéseket. A jó és a rossz örök harcát kívántam bemutatni. Az X-Men több tagjáról is elmondhatjuk, ha nem az összesről, hogy nem kifejezetten szentek. Ennek ellenére mégiscsak hősök, és mindent megtesznek, hogy jót cselekedjenek.

Tehát ezért döntöttél Vadóc szerepeltetése mellett?
Vadóc már többször is átállt a sötét oldalra a sorozat folyamán. Az Ultimátum Hullám eseményei során kicsit ő is magába néz, ahogy mindenki. Jó ember voltam? Vagy rossz? Vadócra mindkettő elmondható. Sokat kell bizonyítania, főként saját magának. Az utolsó számban is több megpróbáltatás vár még rá.

Még egy záró gondolat az utolsó számról?
Nem egy X-Man lesz a főszereplője.

Joe, most hozzád fordulok: te milyen érzéssel fogtál neki az Ultimate Fantastic Four utolsó történetének?
Nagyon izgatott voltam. A televíziós sorozatok világában mindig az évadzáró vagy a sorozatzáró epizódok a legizgalmasabbak. Az utolsó részben az egész sorozatra visszautalnak, és tisztább képet kapunk a teljes sztoriról. Ennek a képregénynek a befejezése sokkal szomorúbb volt számomra, mint gondoltam. Mire épp megszoktam a szereplőket, mire igazán ráéreztem a jellemükre, meg kell válnom tőlük. Hiányozni fognak. Komolyan azt kívánom, bár többet dolgozhattam volna velük.

Melyek voltak a legkedvesebb pillanataid?
Egyértelműen a visszaemlékezések. Imádtam a legelső számban Reed születésének történetét, és örültem, hogy sikerült ugyanezt megmutatnom a többi főszereplővel is az utolsó három számban. Ahogy ezeket a fiatal hősöket még fiatalabb gyerekekként és csecsemőkként ábrázoltam, úgy érzem, sokkal könnyebben elsajátítottam a jellemüket, a tulajdonságaikat.

Mennyire szoros a kapcsolat a te történeted és az Ultimatum között?
Nyilván teljesebb képet kap az, aki mindkettőt olvassa. Persze önmagukban is működnek, mindkét sorozat világos a másik nélkül is, de együtt az igazi az élmény – főleg ha melléjük vesszük az Ultimate Spider-Man-t és az Ultimate X-Men-t is. A négy sorozat együtt mutatja be a legjobban az Újvilágot a katasztrófa idején.

Még pár szó az utolsó számról annak, aki még nem olvasta?
Voltunk már mélyen a föld alatt, a Láthatatlan Nő testében, és most elutazunk hőseinkkel az óceán mélyére is. Ja, Ben pedig kap pár maflást Tigriscápától…

Köszönjük, Aron és Joe!

ULTIMATE SPIDER-MAN

Az Ultimatum e heti folytatásában az előzetes oldalak alapján még mélyebb, még megrázóbb drámai fordulatok várnak hősünkre és a környezetében élőkre – például J. Jonah Jamesonra. Már csak pár szám van hátra az első sorozat végkifejletéből, de a jelek szerint ezek után TÉNYLEG nem lesz semmi ugyanolyan, mint eddig Pókember életében… Íme az előzetes:


Oldalak: 1 2 3 4