Havi Comics (2009 február)

Itt vagyunk ismét geomailerrel, ezúttal az elmúlt két hónapban megjelent amerikai képregények egy válogatott szeletével: utazásra invitálunk benneteket jövőbe, múltba, bűnbe, háborúba, misztikumba, mesevilágba és örök ébrenlétbe… Tartsatok hát velünk most is!

Criminal 7: Olvassuk ezt a számot a szokásosnál is nagyobb lelkesedéssel, mert egy darabig most ez lesz az utolsó! Januárban az Ed Brubaker-Sean Phillips páros belekezdett új minisorozatába, az ötrészes Incognitóba (később arról is lesz szó), és amíg az le nem fut, a Criminal parkolópályára kerül. De semmi gond, mert azután a kortárs amerikai képregényipar egyik legmegbízhatóbb duója visszatér egy új sztorival Tracy Lawlessről, akit már ismerhetünk a sorozat második sztorijából (Lawless). Addig is itt van nekünk a négyrészes Bad Night befejezése, ami egy fokkal talán elmarad a sorozat eddig megszokott színvonalától – amiről viszont elárul valamit, hogy még ez is sokkal, de sokkal jobb, mint a piacra kerülő comicok 90%-a. A középpontban ezúttal egy tragikus múltú ex-pénzhamisító, Jacob áll, aki felesége halála, és lesántulása (csaknem megbénulása) után egy bűnügyi témájú comic strip rajzolásával keresi kenyerét. De csak addig, amíg fel nem tűnik az életében egy nő (mi más?), aki aztán akarva-akaratlanul is visszarángatja régi életébe. Míg Jacob lassan szinte megszállottjává válik a szóban forgó Irisnak, annak társa és barátja egy FBI igazolvány meghamisítására kényszeríti. És ez még csak a kezdet, ami elvezet egy nyomozásokkal, átverésekkel, gyilkosságokkal, szexszel és fegyverekkel teli konfliktushoz, amiben senki, de tényleg, senki nem az akinek látszik – kivéve persze a balek főszereplőt. Brubaker jó szokása szerint egy mocskos, veszélyes, hullákkal és ármányokkal teli, dicstelen alvilági miliőt teremt, amiben úgy játszadozik el a hardcore bűnügyi történetek kliséivel, hogy közben mindkét lábával a földön marad: karakterei hús-vér emberek, sztorija hiteles, szituációi valóságosak, sosem esik a túlzott stilizálás, a zsánerre jellemző hangulat sulykolásának csapdájába. És természetesen itt is közbeiktat egy-két olyan csavart, amitől a végzet asszonya még végzetesebb, a mocskos zsaru pedig még mocskosabb lesz, míg végül az olvasó már maga is sárosnak és bűnösnek érzi magát. De megváltás most sincs, Brubakernek mintha veleszületett képessége lenne a halálnál is rosszabb sorsok megírása. A Bad Night befejező részében ez akkor kezd igazán világossá válni, amikor Jacob comic stripjéhez teremtett figurája, Frank hirtelen több lesz egy egyszerűen érdekes, a karakter világát színesítő elemnél, és instabilitásának, őrületének metaforájává válik – attól a ponttól kezdve nincs visszaút, és Brubaker ezt a fordulópontot visszafogott stílussal, de egy roppant erőteljes jelenettel, mesterien emeli ki. Sean Phillips most is kiváló társa az írónak, sajátosan nyers, sötét és realisztikus vonásainak hatását fokozzák Val Staples gyönyörűen komor kontrasztos színei, és a kulcsmomentumokat tovább erősítő, vörös hátterei. (Icon)

Fables 79-80: A 79. számot Bill Willingham Prince Charming jelképes temetésével indítja, aminek Mark Buckingham duplaoldala ad nagyobb nyomatékot. A színek nagyon komorak, sötétek a Fables-ben megszokott színkavalkáddal szemben, ráadásul még esik is, ezzel is ráerősítve a hangulatra. Ezután a füzet nagy részén keresztül Beauty-t követjük. Beast gyanút fog Beauty hűségét illetően, aki most még kivágja magát, de valószínűsíthetjük, hogy ezen szál finom adagolásának előbb-utóbb konfrontáció lesz a vége. (Tudjuk, hogy Beauty nem követett el nagy félrelépést, csak egy csókot, de úgyis botrány lesz.) Aztán kapunk még pár bizarr pillanatot Mr. Darknak, az új ellenségnek köszönhetően, aki fogakat, állkapcsokat majszolva bosszant minket tovább, megválaszolatlanul hagyva a kérdést, ki lehet ez a titokzatos új gonosz tulajdonképpen? Az újabb sokkot akkor kapjuk, mikor Beauty az irodába benyitva annak hűlt helyét találja –varázs tulajdonsága révén ez se vészelte át Mr. Dark minden varázslattal kapcsolatos dolog magához szívását az épületből-, de ez mind semmi a rész végi arcul csapáshoz képest, mikor a Woodland épület összeomlik! Szerencsére a Frau lélekjelenlétének köszönhetően még előtte figyelmeztettek mindenkit és kimenekültek, de a sorozatot az elejétől követőknek így is elég nagy meglepetés egy ilyen váratlan fordulat a kezdettől meglévő helyszínnel, melynek az alkotók szintén nagy paneleket, duplaoldalakat szántak, hogy a drámai hatás kiteljesedjen.

A következő részben egyből ott folytatjuk, ahol abbahagytuk, a romoknál a mesehősök hosszú idő (gyakorlatilag a Földre érkezés) óta először újra védtelennek, tanácstalannak, elveszettnek érezhetik magukat. A varázslatok védelme nélkül bármelyik pillanatban felfedezhetik őket a mundyk. Egy kis unszolás után King Cole méltó a hivatalához és felvázolja a Farmra vonulás tervét. Gyors szemlét teszünk egy ideje nem látott szereplők között, ahol például a Mikulás tevékenységét sem kerüli el Mr. Dark hatása, növekszik a „rossz gyerekek” listája. Eközben a Farmon Rose Red „megörökli” nővére keresztjét, azaz Colin feje most neki jelenik meg álmában és figyelmezteti a közeledőkre. Ez valljuk be nem lett volna olyan szükséges, viszont jó kifogás, hogy a Colin jelenés hátteréről kapjunk egy kis informorzsát, felkeltve ezzel kíváncsiságunkat. Mire eltűnik, meg is érkeznek a New York-i „menekültek”. Itt egy megrázó viszontlátásnak lehetünk szemtanúi, mikor Rose szembesül Boy Blue állapotával –ami egyre romlik…-, Blue pedig szembesül a lány kapcsolatával Sinbaddal, akik közben meglepő módon össze is házasodtak. Ez gyors volt, még Rose szőke ciklon természetéhez képest is. Az arcok meg a rajzok úgy általában kifejezőek, de egy kis hiányérzetem mégis van ennek ellenére, mert azt gondolom lehetne kidolgozottabb, mégha a hatások jól átjönnek is, de ez lehet csak az én problémám. A 79. rész nagyobb meglepéteseket okozott, a 80-ban viszont Red és Blue beszélgetése volt szorongató, a kevesebb cselekmény mellett, előkészítve minket a drámai fináléra.

Vessünk egy pillantást a két fejezet alcímére, amik több szempontból is sokatmondóak. Az első „Fabletown Unbound”, utal először is a Prométeusz idézetre, másrészt az új főgonosz tevékenysége folytán összeomlott New York-i közösségre. A „Darkest Hour” is szójáték Mr. Dark nevével, valamint a mesehősök pillanatnyi helyzetére reflektál. Gyorsan nézzük még meg a két rész végi Mowglis háttérsztorit, amitől e hónapban majd búcsút intünk, hogy csak jövő hónapban fejeződjön be. Megismerjük a géptigris eredetét és azt, hogyan foglalták el a világát az orkok. Ezután Mowgli a legkisebb szabólegény magyar népmeséket idéző cselével szedi rá az orkokat, hogy megtudja a szükséges információkat, majd a farkastestvérek segítségével megszökjön. Tetszett ez a népmesei furfang, arról meg ne is beszéljünk, milyen ironikus az egész háttértörténetben, hogy Mowgli újra farkasok között mozog a dzsungelben felnőttként, még ha csak egy küldetés erejéig is, ráadásul nem is először. Bigby felkutatásakor is tükrözte saját Dzsungel könyve történetét, Willinghamnek van érzéke az eredeti mesék elemeinek új keretbe helyezéséhez, új réteggel való ellátásához, amivel azt hiszem nem mondok újat. A rajz jópofa, kedves, színes szereplőket kapunk. Anatómiailag lehet pontatlanabb, de semmivel se rosszabb, mint a főtörténeté. (Vertigo)
geomailer

Oldalak: 1 2 3 4 5