Joker: „Az épelméjűség olyan elviselhetetlen!”

5. Vissza a gyökerekhez, elmerülve az őrületben: Joker a Bronzkorban

A tévésorozat három évadot élt meg, de az első, még újdonságként ható szezon után máris veszíteni kezdett népszerűségéből. A show 1968-as törlése környékén a képregény eladásai is rohamosan csökkentek, és a DC-nél úgy vélték, itt az ideje a vérfrissítésnek. 1969-ben Batman kalandjai a legendás Dennis O’Neil-Neal Adams duó kezébe kerültek, és a sorozat hosszú idő után végre visszatért sötét, komor, noirjellegű gyökereihez. Bár az eladásokon ez sem segített (1970-ben harmadannyi Batman fogyott, mint négy évvel korábban), O’Neilék munkája óriási hatással volt a karakterre, és az őket követő alkotók munkájára – és ez a hatás a mai napig érezhető, részben éppen Joker figuráján. Igaz ez annak ellenére, hogy érkezésükkel a Bohóc Herceg többéves szabadságra ment, és 1969 végét követően csaknem négy évig nem találkozhattak vele az olvasók (a Batmanben pedig több mint öt évig nem szerepelt). 1973-ban aztán a boltokba került a korszak és a duó egyik leghíresebb sztorija, a The Joker’s Five Way Revenge (Batman 251, kép jobbra). Ebben a karakter ismét egy mániákus, kegyetlen, őrült, veszedelmes, félelmetes és nem utolsósorban intelligens gyilkos volt, aki sorra ölte régi, őt korábban elárult verőembereit, és bizarr, szoros kötelék fűzte a Sötét Lovaghoz: amikor szinte véletlenszerűen legyőzte, nem ölte meg, mert az túl egyszerű, hosszú viaskodásaikhoz méltatlan lezárás lett volna. „Végső győzelmemet mindig ravaszságom eredményeként képzeltem el… egy keserű küzdelem végén Batman és énköztem… amelyben ő detektív tudását használja, én pedig az isteni adományt, amit az emberek őrületnek hívnak!” A Batman 260-ban (This One’ll Kill you, Batman, 1975) elképzelése majdnem valóra válik: sikerül nevető mérgével megfertőznie nemezisét, akinek három napja marad, hogy ellenanyagot szerezzen – miközben folyton hisztérikus röhögőrohamok törnek rá.

Joker egyben vészjóslóbb, markánsabb vonásokat, őrültebb szemeket, abszurd módon meghosszabbított állat, és vékonyabb testalkatot kapott, új arcával pedig a rajongók több mint elégedettek voltak – olyannyira, hogy 1975-ben még saját sorozata is indult (kép balra), igaz, csak kilenc részt élt meg, miután az első pár szám után lassan unalomba és önismétlésbe fulladt. A Bohóc Herceg minden füzetben egy-egy szuperhőssel vagy szupergonosszal (Zöld Íjász, Luthor, Kétarc stb.) került szembe, de a kor nem sok mozgásteret hagyott az íróknak egy olyan sorozatban, aminek egy őrült gyilkos volt a főszereplője: a Comics Code Authority szabályai megkövetelték, hogy soha egyetlen bűntett se maradjon büntetlen, ezért Jokert minden egyes rész végén börtönbe kellett zárni. Ettől függetlenül érdemes megjegyezni, hogy a figurát illetően az írók jól eltalálták az arany középutat: Joker nem vált egy olcsó, röhejes bohóccá, vagyis főhősként is nem egy embert eltett láb alól, ugyanakkor mégis szórakoztatóbb, viccesebb és kevésbé komor volt, mint ugyanezen időszak egy-egy Batman-képregényében.

1977 újabb fontos állomás volt a Bohóc Herceg karrierjében: Steve Englehart író (és nagyrészt Marshall Rogers rajzoló) esszenciális olvasmányként számon tartott sztorifolyama a Detective Comics 469-476 számában tovább mélyítette a figura őrületét. Még az O’Neil-Adams duó fentebb említett képregényében is egy határozott, racionális motiváció (bosszú) állt groteszk gyilkosságai mögött, ám a klasszikus The Laughing Fish (kép jobbra) és Sign of The Joker (Detective Comics 475-476) című történetekben már semmi ilyesmiről nem beszélhetünk. Joker célja, hogy miután nevető mérgével beszennyezte a tengert, és annak halait így saját képére formálta, bejegyeztesse a hatóságoknál a „nevető hal” védjegyet, és ezután minden eladott halból származó bevétel után részesedést kapjon – és persze addig szándékozik öli a hivatalnokokat, amíg követelését nem teljesítik. Nyilvánvalóan ez az egész terv oly groteszk és abszurd, hogy csak egy teljesen elborult elme agyszüleménye lehet. Nincs több racionális Joker, nincs több „egyszerű” rabló, akinek tébolyult játékai „csak” a zsákmány megszerzésére szolgálnak. Ez a Joker már teljesen kiszámíthatatlan, és mint ilyen, sokkal veszélyesebb és félelmetesebb, mint korábbi inkarnációi (például saját embereit is minden különösebb ok nélkül leöli). Érdemes még megjegyezni, hogy Rogersnél a Bohóc Herceg nem egyszerűen vigyorog – egyenesen nem tud nem vigyorogni, szája minden egyes panelen groteszk mosolyra görbül, bármilyen szituációban legyen is éppen.

Ez szintén maradandó megoldássá vált, Joker ugyanígy vigyorog például a Batman 321-ben (Dreadful Birthday, Dear Joker!, 1980), amely egyébként egyik leghíresebb, a karakterre esszenciálisan jellemző „mutatványát” is tartalmazza: Joker pisztolyt fog egyik emberére, aki elmulasztott nevetni aktuális tréfáján. Mikor meghúzza a ravaszt, golyó helyett egy kis zászló pattan ki a csőből, rajta egy „Bang You’re Dead” felirattal – de mikor újra meghúzza, a hegyes végű zászló beleáll a szerencsétlen verőember fejébe, és azonnal megöli. Ezt a Jokert már nem érdekli a pénz, csak Batman iránti megszállottsága, saját, beteg játékai, gyilkosságai és groteszk tréfai hajtják. Egyszerűen szórakozni akar, kerül, amibe kerül.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12