Ultimate Universe News #55

GALÉRIA

Egy kis előre-, majd egy kis visszatekintés vár rátok ebben az apró galériában, amit összeállítottam nektek a hétre. Először néhány fekete-fehér vázlatot kaptok Frank Chótól az elkövetkező számokból, majd két, Joe Madureira stílusára szándékosan emlékeztető alkotást a The Ultimates 3 5. számának hősös és robotos borítóinak mintájára – ezúttal a gonosztevőkkel. Gyönyörködjetek bennük kedvetekre!

Nos? Tetszettek? Remélem, igen. Ha nem, bús robotpanda leszek…

ULTIMATE MYSTERY

A REJTÉLY, AMELYTŐL MINDENKI ELDOBJA AZ AGYÁT!!!

Khm. Elnézést, csak próbáltam a képregények előzetes szövegeinek stílusát átvenni egy kicsit abból az ünnepi alkalomból, hogy a mini 3. számában VÉGRE kiderül, ki is az Újvilág nagyon gonosz, nagyon sötét és nagyon rejtélyes Ellensége. És nem – NEM Jeph Loeb az!

ULTIMATE MYSTERY #3
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: Rafa Sandoval
Borító: J. Scott Campbell

Már nem kell sokat várni, hogy kiderüljön az Újvilág Ellenségének titka… de ha kiderül, az bizony alapjaiban rengeti majd meg az Újvilágot! A Póknő behatol a Roxxon legsötétebb mélyébe, míg Sue, Ben és Johnny kénytelen élet-halál harcot vívni a teljesen irányíthatatlanná vált Mahr Vehl Kapitánnyal! Brian Michael Bendis (Siege) és Rafa Sandoval (Avengers: The Initiative) rejtélye az Újvilág Ellenségéről tovább fokozódik!

Maniac értékelése:
Amerikai kritikák átlaga:

Meh. Megegyezett végre a véleményem a tengerentúli kritikusokéval. Az előző számnál mindenképp jobbnak mondanám, hiszen az Ellenség kilétének leleplezésével ezúttal haladt is a történet egy kicsit, de a rengeteg dupla oldal, az időhúzás-gyanús csatajelenet, valamint a semmiből bedobált rengeteg, kronológiailag jelen pillanatban teljesen értelmetlen karakter lehúzta a végeredményt nálam. Viszont ha Rafa Sandovalt nem látom hamarosan az Ultimate Spider-Man rajzolói székében, legalább pár szám erejéig, akkor ÉN leszek az Újvilág következő Ellensége!

És akkor jöjjön az elemzés, de nem szabad elfelejtenetek, hogy mind közül ez a részleg tartalmazza a legtöbb spoilert!!! Én szóltam!!! Még az Ellenség kilétét is leleplezem lejjebb!!! Tehát csak óvatosan.

A Roxxon agytrösztje: Egy rakás új vagy rég nem látott karakter rögtön a fejezet elején! Az ifjú Jessica Drew ugye sikeresen beépült legutóbb a Roxxonhoz dr. Julia Carpenter álnéven, és most megismerkedik a vállalat többi nagyágyújával. Lássuk csak… a legifjabb dr. Arnim Zola… Misty Knight… Nathaniel Essex… dr. Layla Miller… és dr. Samuel Sterns. Hö. Nézzük akkor sorban! Arnim Zola nyilván annak a Zolának a leszármazottja, akivel Amerika Kapitány már összecsapott a II. világháborúban, majd aki később egy nagy robottestben tért vissza (mindez a The Ultimates Annual 2. számában történt). Egy őrült náci tudós rokona egy amerikai nagyvállalatnál… Hát, ez még magyarázatot követel. De lépjünk is tovább Misty Knightra, aki először az Ultimate Extinction című miniben bukkant fel, és már akkor is magánnyomozó volt, ahogy most is. Rendes dolog Bendistől, hogy Mahr Vehl után őt is visszahozta az Újvilágba. Vele nincs is semmi gond – bár ahogy egyből kiszúrja, hogy Jessica hazudott, és ő nem is dr. Carpenter, az kicsit gyors volt. Mindegy, aki tud, az tud. Jöjjön Nathaniel Essex… Izé… Nathaniel Essex?! Mr. Sinister, vagyis Apokalipszis, aki ennél jóval idősebb volt, és mellesleg egy pszichopata bűnöző, továbbá halott? Vagy kitörölve a realitásból, vagy tudom is én, de biztos nem lehet most egy fiatal tudós srác! Ez… Ez NAGYON sok magyarázatot követel! Aztán itt van még Layla Miller, aki ugye egy klasszikus karakter újvilági változata, és most szerepel először, szóval semmi gond. Ő is egy kis zsenipalánta – minő meglepetés, szinte mindenki az itt. Kivéve az utolsó tagot, Samuel Sternst, aki egy tolószékes vénember. Úgy rémlik nekem, ő még nem szerepelt soha az Újvilágban, tehát ő is új belépő. (Nem, az Ultimate Human című mini Vezetője Peter Wisdom volt, nem Sterns, ahogy a klasszikus univerzumban!) Egy vénember, aki már fél lábbal a sírban van, de nagyon vág az agya, és először ő veti fel a társaságból, hogy a támadások a Roxxon és a Baxter-torony ellen valójában rablások voltak – azaz a tettes a káoszt kihasználva szerzett meg valamit vagy valamiket az épületekből, amelyek ugye tele voltak mindenféle találmánnyal. Ez egybevágna a Pegazus Projekt bunkerét ért támadással is, de a Póknő, a Fury és a Parker-ház ellenivel nem. Hűha… Vajon ez a sok agybajnok tényleg rájön majd, mi az Ellenség célja? És vajon mit tesznek majd Jessicával most, hogy az álcája mögé láttak? (Ja, és hol a túróban van Pókember?)
Tagok: Jessica Drew / Póknő, Arnim Zola, Misty Knight, Layla Miller, Nathaniel Essex, Samuel Sterns
Tevékenységeik központja: A Roxxon épületének alagsora, a Roxxon irányítása alá tartoznak

A Baxter-toronynál harcolók: Ki is van itt? Nick Fury, a Fantasztikus Hármas, Rick Jones és persze az ellenfelük, a megvadult Mahr Vehl. A S.H.I.E.L.D.-nél ugyan jelentik, hogy ISMÉT megtámadták a tornyot, de végül mégis a Fantasztikus Hármasnak kell megoldania a helyzetet – Ben és Sue főszereplésével. Fury nem sokat tud tenni Mahr Vehl ereje ellen, Rick nagyon kis gyámoltalanul viselkedik, Johnny képességei pedig szintén nem túl hatékonyak most. Ben ereje szerencsére mit sem csökkent az átalakulása után, és most nagyon jól jön a Kree ellen, de sajnos a már amúgy is romos torony nem bírja már ki ezt a csatát, és az egész összeomlik. Sue azonnal kapcsol, és az utcán járkáló civileket hatalmas erőterekkel tolja arrébb, de magát már nem tudja megmenteni… ám Nova igen. Rick elteleportálja magát és a lányt vissza a Pegazus Projekthez, Mahr Vehl pedig közben végre kifekszik. Huh, kemény csata volt – de a lényeg csak most jön! Ugyanis Sue és Rick egy rakás idegen lényt lát a Pegazus Projekt romba dőlt bázisán, pont olyanokat, amilyenekkel az Ultimate Enemy során is harcoltak már… Úgy tűnik, kipakolják az épületet, és ott van velük a vezetőjük is… de csak lejjebb írom le, ki az! A maximális hőspontszámokat tehát Sue és Ben kapták, ők voltak a legaktívabbak és a leghatékonyabbak. Bravó!

Viszont itt van még két szép képecske nektek hőseinkről:

Reed Richards és csatlósai: Na, tessék! Itt van, ő az! Reed! Ő az Ellenség, ő állt az egész mögött, ő, ő, ő! Vagy a gonosz ikertestvére, de ezt kétlem. „De jól jegyezzétek meg a szavaimat: szerintem Reed Richards az Ellenség!” Ugye, hogy megmondtam még a 48. UUN-ben? Ugye, hogy nem véletlenül nem könyveltem őt el halottként? Oké, oké, elég az önfényezésemből, nézzük a tényeket: Reed vezeti azokat a lilás színű, páncélos idegeneket, akikre emlékezhetünk az első felvonásból. Neki megvan az agya, hogy idegeneket hozzon át más bolygókról vagy dimenziókból, szóval ez rendben. Valóban úgy tűnik, hogy begyűjt minden értékes találmányt és ereklyét, hiszen most is épp a Pegazus Projektet pakolják ki a csatlósai. Felhalmoz mindent, ami hasznos eszköz vagy fegyver lehet. Okos. A hatalmas organizmus, amely elpusztított már több épületet, szintén olyasmi, amit ő el tudna készíteni. Ráadásul azt is pontosan tudja, hogy hol lakik Peter, hogy ki a Póknő, hogy Fury visszatért az Újvilágba, valamint hogy hol rejtőzik a Pegazus Projekt, így ezeket a támadásokat is pipálhatjuk. Azt is kinézem belőle, hogy át tudja venni Mahr Vehl felett az irányítást, hiszen az Ultimate Secret alatt már rendesen áttanulmányozhatta őt és faját. Már csak két igen komoly kérdés maradt: ki akarta őt és családját megölni az első felvonás elején, és persze hogy MIÉRT lett az Újvilág egyik legnagyobb hőséből egy ilyen ravasz és kegyetlen főgonosz. Minden választ tehát még mindig nem kaptunk meg, de már haladunk valamerre, emberek!

Éééés csapó! Egyelőre ennyi, és már csak az utolsó fejezet van hátra a trilógia második felvonásából. Gondolom, kapunk majd valami értelmes magyarázatot Reed hirtelen pálfordulására – vagy nem. Ki tudja?

ULTIMATE THOR

Az első szöveges előzetes – ami csak azt jelentheti, hogy a jövő héten végre érkezik ez a várva várt mini! Egy kis vérfrissítést kap az Újvilág egy vadiúj író, Jonathan Hickman személyében, akinek ez lesz az első újvilági munkája, és eddigi képregényei alapján minden rajongó sokat vár tőle. Vajon helytáll majd, vagy elbukik, mint oly sokan mások…?

ULTIMATE THOR #1
Várható megjelenés: 2010. október 6.


Nos, én ezen előzetes oldalak alapján megkockáztatom azt a kijelentést, hogy NEM fogunk csalódni Hickmanben, és egy nagyon hangulatos és eredeti sorozatot hoz majd nekünk Carlos Pacheco csodás rajzaival. Alig várjuk!

Jó éjszakát, gyerekek! Ennyi volt a mai esti mese, aludjatok jól! De ha csak álmatlanul forgolódtok, írjatok pár sort az Ultimate Marvel 4.0 fórumba, mert nagyon érdekel a véleményetek, különösen az Újvilág Ellenségének kilétéről. Aki jól tippelte meg, hogy ki lehet az, az csokit kap a képregénytündértől! No, megyek, pusszantás a buksitokra!

Oldalak: 1 2