kilencedik.hu / Cikkek / A mi baromfink

A mi baromfink

2010. október 2. | |  
Megoszts

Sajnos nem volt szerencsém a Műszaki Egyetemre járni. Ilyenkor bánom csak igazán, hogy a mi fősulinknak nem volt saját lapja, mert talán nálunk is kinevelődött volna egy olyan kaliberű képregényalkotó, mint Vass Róbert.

Róbert ugyanis az említett intézmény Műhely című lapjának szállította szorgalmasan a képregénycsíkokat, és kitartásának hála nem sokkal később a Kretén magazinban is bemutatkozhatott. Fiatalkori zsengéit az Ártalmatlan Képregények című kiadványban az egyik közelmúltbéli börzén Panelekhez „csomagolva” is be lehetett szerezni, de ha valakinek ez nem sikerült, az se csüggedjen! Legutóbbi füzetével, egészen pontosan a Nero Blanco Comix égisze alatt megjelent Ágoston, a nukleáris baromfi című füzetével levetkőzött minden esetleges, az első képregényeire még jellemző hibát (amelyek igencsak kevesen voltak, kezdeti sztripjei is meglepő profizmusról tanúskodnak), és végképp beírta magát a magyar képregény történelemkönyvébe.

A füzet főhőse, Ágoston már a korábbi munkáiban is megjelent, szerepelt néhány képsorban, de értelemszerűen ebben az „interjúkötetben” teljesedett csak ki igazán. Vass Róbert nem szereti a könnyebb utat járni, így ha valaki egy sima, poénokkal tűzdelt szuperhősös képregénynek gondolja a művet, igencsak téved. Ágostont ugyanis az alkotó a különböző valóságokkal játszadozva kelti életre, és egyúttal függetleníti is karakterét a fantasztikus történeteitől, csakúgy, mint például Neil Gaiman és Simon Bisley közös munkájukban, amikor is Batman és Joker letudják az aktuális (képregény)forgatást, aztán kéz a kézben hazasétálnak, hogy útközben megbeszéljék az aznap történteket.

A kiadvány tulajdonképpen egy interjú képes tudósítása, egy beszélgetés Ágostonnal, aki meglepő nyíltsággal beszél karrierjéről, annak fényes és sötét oldaláról egyaránt, illetve kapcsolatáról az őt megalkotó Vass Róberttel. Ágoston, a nukleáris baromfi a show biznisztől meggyötörten, hosszú évek tapasztalataival gazdagodva ül le az aktuális magyarországi promó-turnéjának keretein belül beszélgetőpartnerével, ami jól felépített, hihető és a mélységekbe is lemerülő, egyre érzékenyebb kérdéseket feszegető párbeszédbe torkollik. Közben érintenek egy rakás fontos momentumot a karakter történetéből, mindezt pedig komoly arccal, egy percre sem kizökkenve a szerepből. Mielőtt azonban ismertetőm szomorú hangulatúvá válna, le kell szögeznem, hogy mindez olyan, az alkotóra nagyon jellemző finom és aprólékos humorral egészült ki, ami korábbi történeteiből is kitűnt már, és amit egyszerűen nem lehet elégszer dicsérni. Róbert poénjai tökéletesen ülnek, és szerencsére ezúttal is kerüli a túlságosan direkt humort: szarkasztikus szófordulatait Ágoston szájába adva gyilkos vegyületet képzett. Humora azonban korántsem csak verbális, a vizuális utalások tömkelege legalább olyan szórakoztató, egy-egy dolog felfedezése a háttérben itt-ott tanúskodik az alkotó érdeklődési köréről, és ez nem utolsó sorban a füzet újraolvasási faktorát is iszonyú mértékben növelte meg.

A füzet egyfajta kronológiai áttekintése a nukleáris szárnyas karrierjének, ami természetesen egyet jelent a korábbi történetek újbóli felelevenítésével is. Így egyebek mellett megtalálhatjuk benne az összes fontos Ágoston képregényt (újrahasznosítás: még környezetbarát is), pontos képet kapva így a karakter eddigi történelméről. Vass Róbert egy újabb dimenziót húz a karakter és az olvasók közé, egy képregénybeli valóságot, amelyben gyakorlatilag a füzet gerincét adó beszélgetés is zajlik.

A korábbi Ágoston-történetek nem igazán adtak karaktert a baromfinak (ellenben nagyszerű, pozitív értelemben vett butulások voltak), itt viszont Róbert ”bosszúja” következtében egy karrierista, bárkin átlépő szárnyas kerekedett belőle, ami talán sajátos módon a hazai celebvilágot is kifigurázza. A füzetben található összes képregényre igaz egyébként, hogy mind finoman forgatnak ki egy-egy ismerős élethelyzetet, képregényes fordulatot: Donald kacsa és unokaöccseinek kalandjai az egyértelműek közé sorolható, de akad köztük néhány, ami nehezebben adja meg magát.

Róbert képi világa érdekes dolog. Közös eddigi munkáiban az, hogy rendkívül egyszerű, mégis markáns vonalvezetésű figurákkal operál. Nem szeretne semmit sem kizárólag olvasói vizuális befogadó-képességére bízni: bár ritka emberi alakjai nem kifejezetten erősek, viszont amit elveszít itt, azt a történetszövéssel ellenpontozza. Teremtményei rendre fura alakok, állatok, ahogy Ágoston és szereplőtársa, Koppány, a szoláris menyét sem kifejezetten humanoid fajta. Összességében képregényei egységes képet alkotnak, az alkotó saját kis világát képes stílusával a végsőkig kifejezni, átadni, és ennél bizony nincs fontosabb.

Rég nem látott mennyiségű ötlettel telezsúfolt képregény tehát ez, amibe annyi innovatív és példamutató megoldás került, ami mindenképpen figyelemre méltó. Kíváncsian várom, hogy mi lesz Róbert következő nagyobb dobása, ugyanis a hazai fiatal képregényes mezőny egy újabb remek taggal gazdagodott, akinek nem szabad most lazítani, nyomni kell tovább! 2010. tényleg a baromfi éve lett.

Fdave

Kategóriák: