Ultimate News #111

Szervusztok! Vártátok már az Ultimate News 111. kiadását? Naná, hogy! És ne rémisszen meg titeket ez a sok 1-es a címben, ez most itt nem a suli, ahol ez rosszat jelent. Sőt! Nagyon is jó lesz ez az összefoglaló, hiszen elhoztam nektek a februári előzeteseket, köztük két Ultimate Wolverine vs. Hulk-ot, valamint az Ultimate X-Men és az Ultimate Fantastic Four utolsó számát! Aztán jönnek az októberi eladási adatok Amerikából, majd két interjú következik, csak nektek, csak most. Brian Michael Bendis és Mark Millar fogják megosztani veletek a gondolataikat, úgyhogy érdemes lesz elmélyedni bennük. Előzetes oldalakról is gondoskodtam nektek, méghozzá az Ultimate Spider-Man 128. és az Ultimate X-Men 98. számából, és természetesen bemutatásra kerül a múlt héten megjelent Ultimate Fantastic Four 58. száma is, amelyben új író, Joe Pokaski debütált a sorozat utolsó történetének első részével. Erről a kiadványról pár kritikát is olvashattok, zárásként pedig ismét egy adatlapot készítettem nektek. Jó szórakozást!

Ez pedig már a 111. figyelmeztetés! SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET! Juhú!

FEBRUÁRI ELŐZETESEK

2009 februárja sok érdekességet ígér nekünk, melyek között vidám és szomorú események egyaránt lesznek majd. Örülhetünk, hiszen újra kiadják majd az Ultimate Wolverine vs. Hulk 1. és 2. számát, ami remélhetőleg annak a jele, hogy már nagyon közel a folytatás. Annak is örülhetünk, hogy drámai fordulat következik majd be Pókember életében az Ultimatum ideje alatt, amikor is újra találkozik a (most éppen) szürke óriással, Hulkkal. Viszont szomorkodni is fogunk páran, hiszen a hírek igaznak bizonyultak, és a 100. és 60. számmal valóban a végéhez érkezik az Ultimate X-Men és az Ultimate Fantastic Four. És hogy mi lesz ezután, azt még senki sem tudja…

Ultimate Wolverine vs. Hulk #1 (Új kiadás!)
Írta: Damon Lindelof
Ceruza- és borítórajz: Leinil Francis Yu

Damon Lindelof, a nagysikerű tévésorozat, a Lost munkatársa és a szupersztár rajzoló, Leinil Francis Yu közös története, amely megrengeti az egész Újvilágot! Dr. Bruce Bannerről, aki Hulkként végigpusztította fél Manhattant, a kivégzése után mindenki azt hitte, meghalt. Ám egyre több jelentés érkezik be egy azonosítatlan lényről, ami a világ legkülönbözőbb pontjain bukkant fel, és Nick Fury aggódni kezd. Nem is azért, mert Banner pár másodperc alatt dühöngő szörnyeteggé tud változni, hanem azért, mert a létezése veszélybe sodorhatja Furyt. Egyetlen ember van, akire rábízhatja ezt az ügyet: Rozsomák. És ő örömmel végez Bannerrel – bármi áron.

Ultimate Wolverine vs. Hulk #2 (Új kiadás!)
Írta: Damon Lindelof
Ceruza- és borítórajz: Leinil Francis Yu

Dr. Bruce Banner. Tömeggyilkos. New York lakói közül több száz embernek a halála az ő lelkén szárad. Most a világot járja, hogy ráleljen a belső békéjére, és lecsillapíthassa a benne élő szörnyeteget. Banner elutazik Párizsba, Írországba, Indiába, míg végül eljut Tibet hegyei közé… ahol rátalál a Nirvánára. És ekkor bukkan fel Rozsomák. Hogy megölje. Kezdődjék hát a játszma! Damon Lindelof, a nagysikerű tévésorozat, a Lost munkatársa és a szupersztár rajzoló, Leinil Francis Yu közös története folytatódik!

Ultimate Spider-Man #131
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruza- és borítórajz: Stuart Immonen

ULTIMATUM! Minden egyre ROSSZABBRA FORDUL! Amikor szegény elázott falmászónk azt gondolja, ennél szörnyűbb már tényleg nem lehet a helyzet, nem mással kell szembenéznie, mint magával HULKKAL! VALAMINT: a Póknő, a Fenegyerek és Doktor Strange a pusztítás epicentrumában! És nem mindenki fogja megélni a következő számot…

Ultimate X-Men #100
Írta: Aron E. Coleite
Ceruzarajz: Mark Brooks
Borítórajz: Ed McGuinness

ULTIMATUM! A SOROZAT UTOLSÓ SZÁMA! Xavier iskolája a tehetséges fiatalok számára egykor a mutánsok menedéke volt… ám az Ultimatum eseményei során tömegsírrá változott. Ki ne hagyjátok a mérföldkőnek számító sorozat utolsó számát, amelyben a széthullott X-Men tagjai újra összefognak, hogy gátat szabjanak a pusztításnak!

Ultimate Fantastic Four #60
Írta: Joe Pokaski
Ceruzarajz: Tyler Kirkham
Borítórajz: Ed McGuinness

ULTIMATUM! A SOROZAT UTOLSÓ SZÁMA! Az egész akkor kezdődött, amikor négy tinédzser egy fantasztikusan balul sikeredett kísérletben vett részt… Most, a sorozat hihetetlen utolsó számában Reed, Ben, Sue és Johnny rájönnek, hogy semmi sem tart örökké – még a család sem.

AMERIKAI ELADÁSI ADATOK

Októberben nem volt hiány újvilági képregényekben. Volt kettő Annual-unk, végéhez ért az Ultimate Origins, folytatódott az Ultimate Spider-Man, és még két különleges kiadványt is kaptunk az Ultimatum-ról. Na de vajon hogy teljesítettek az eladási listán…?

Ultimate-kiadványok helyezése 2008 októberében


28. Ultimate Origins #5 (61 ezer eladott példány)

42. Ultimate Spider-Man #127 (53 ezer eladott példány)

45. Ultimate Captain America Annual #1 (50 ezer eladott példány)

50. Ultimate Spider-Man Annual #3 (48 ezer eladott példány)

223. March on Ultimatum Saga (8 ezer eladott példány)

243. Marvel Spotlight: Ultimatum (7 ezer eladott példány)


Hát igen… De nézzük a dolgok jó oldalát: mindegyik képregényes kiadvány bekerült a Top 50-be! Amúgy az eladott példányszámok az Ultimate Spider-Man esetében tényleg nem csökkentek, csupán pár ezret, de ennyi sajnos már elég volt a múlt havi bivalyerős mezőnyben egy ilyen zuhanáshoz. Az Ultimate Origins végül is jól teljesített eddigi szerepléséhez képest, viszont a két Annual, főleg a kritikailag is elismert Ultimate Spider-Man Annual… Én tőlük ettől azért többet vártam. Furcsa, hogy a bűnrossz kritikákat kapott The Ultimates 3 meg mindig ott figyelt a Top 10-ben… Ki érti ezeket az amerikai vásárlókat?

Oldalak: 1 2 3 4