Szemle 2011 – Június

Fandom #1

A lap egyik szerzője, Pusztai Dániel fogalmazza meg a legszebben a Power Girl kapcsán azt az alapigazságot, ami a legújabb, képregényes cikkeket tartalmazó fanzin, a Fandom célkitűzéseit és nézeteit is jellemzi. Nevezetesen, hogy a könnyű műfaj nem egyenlő a szívet és lelket nélkülöző, butácska szórakoztatással. Ő a képregényekről beszél, persze, de a képregényekről szóló írásokra éppúgy igaz az állítás. A Fandom a főszerkesztői beköszöntő alapján nem is szaklapként definiálja magát, a cikkek elsősorban arra vállalkoznak, hogy bemutassanak egy-egy nálunk kevésbé ismert (de szinte kivétel nélkül mainstream) képregényt. A korai Panelre emlékeztető kedvcsinálókról van inkább szó, nem elemzésekről, és ez rendben is van így.
Ez a műfaj a legjobban a cikk elején már hivatkozott Pusztai Dánielnek megy a legjobban. A Neil Gaiman-féle Whatever Happened to the Caped Crusader?-írása alapos hátteret biztosít, mielőtt belevágna magának a műnek az ismertetésébe, aminél érezhetően nem is akar továbbmenni. Kár, mert alig csillan meg így valami Gaiman munkájának komplexitásából és egyediségéből – a cikk viszont megáll a lábán enélkül is. A Power Girl alighanem kevésbé érdekes alapanyag, így viszont hiányérzetünk sem marad a róla szóló írás után. A körültekintő bemutatás mellett pedig a szerzőnek marad ideje a szórakoztató zsánerekről általánosságban is értekezni, nagyon szimpatikusan. Szuperhősnőkkel foglalkozik Harza Tamás cikke is (Birds of Prey), ami a Fandom legkevésbé érdekes darabja. Részletekbe menően ír a sorozat cselekményéről és arról, melyik számokban váltották egymást a rajzolók, de saját véleményt alig fogalmaz meg. Szövege olyan, mintha a sorozat kiadói ajánlóját gyúrták volna össze egy Wikipédia-bejegyzéssel – mivel egy viszonylag ismert szériáról van szó, elsősorban nem ilyen típusú információkra, hanem a szerző benyomásaira, gondolataira lennénk kíváncsiak. Sokkal inkább elemző attitűddel áll neki a 365 Samurainak a lap főszerkesztője, a KN olvasói számára sem ismeretlen Farkas Dávid (ez csak amolyan büszke eposzi jelző, nyilván a többi szerző sem ismeretlen a KN olvasói számára). Tőle azonban van egy izgalmasabb írás is a lapban: az általa kibontott történetvezetésként magyarított decompressed storytelling a téma. Képregényelméleti cikkeket a Panel és a Buborékhámozó is csak elvétve közölt, így különösen üdvözlendő a cikk. Bár túlságosan messzire a lap (vagy talán csak az első szám) profilja szerint nem merészkedik, így is kellő mélységben, logikusan, követhetően mutatja be ezt a fontos és az értékesítés területén is komoly változásokat hozó comics-jelenséget – a Fandom legterjedelmesebb és legjelentősebb írása.
Érdemes kitérni a kompakt, kézreálló formátumra és a rovatok kevésbé szerencsés elnevezésére is. Utóbbinál egyrészt a „Képregény” és a „Graphic Novel” elkülönítésnél lehetne jobbat kitalálni, másrészt a kibontott történetvezetésről szóló értekezés nem különösebben illik egy Vélemény nevű rovatba. Ettől függetlenül a Fandom üdvözlendő kezdeményezés, a régóta hallgató Panel és a Nero Blanco Comixszal összeolvadó Buborékhámozó hiányában jelenleg jóformán egyedülálló, fontos folyóirat.
KB

Superman és Batman: Abszolút hatalom

Mi lett volna, ha Supermant és Batmant a harmincegyedik századból származó zsarnokok nevelik fel? Csukott szemmel megmondom: bunyó, biztos.
„Ez a lehető világok legjobbika” – mondta Leibniz. A mondat – kiragadva a szövegből – sugallja, hogy a miénken kívül is lehetnek más világok. Aztán arra jut, mégis csak ez az egy létezik. És ez olyan, amilyen (Isten miatt minden úgy jó, ahogy van kb.)
Ez a világ a lehető legjobb – mondja a két tirannosz, Batman és Superman, de kiderül, hogy tévednek. A DC folyamatos valósága távol esik tőlük. Ott a Föld, Gotham City és Metropolis hősei. És a valóságnak egy csavaros és pofonokkal teli történetben kell helyreállnia.
A két ikon saját, közös sorozatának ezen öt részes epizódja egy párhuzamos valóságokat keverő történet, mi lett volna, ha…, aztán mégsem az, hiszen mégis a „mi valóságunkban” játszódik, azaz abban a valóságban, ahol a valódi Batman és Superman él. (Azaz a leibniz-i világban) Ráadásul időutazásos-anomáliás sztori, ami nem könnyű terep, mert komolyan elgondolkozva az okokon és okozatokon könnyen zsákutcába juthatunk. (Aki szerette annak idején a suta, de kedves sorozatot, a Sliderst, vagy a Marvel Exilesét, az – hozzám hasonlóan – nem fog csalódni)
Jeph Loeb és Carlos Pacheco jól veszik az akadályokat. Felsorakoztatják a jelentősebb csapatok (JLA, JSA, FF) fontos hőseit, meg még sok-sok szereplőt (a kötet bevezetőjében előzetesen huszonhárom szupermanust sorolnak fel) és egy éppen eléggé fordulatos és látványos történetben elgondolkodtatnak – kit miről.
Elég egyszer átpörgetni a kötetet, hogy lássuk: a rajz és a színezés szép (a hátterezés viszonylag szerény). Két oldalas panelektől egész sűrű oldalakig minden van, a történet változó dinamikájú, de végig feszes. Nem korszakalkotó, de izgalmas olvasnivaló.
LL

Oldalak: 1 2 3 4 5 6