Szemle 2011 – Június

Scott Pilgrim #5-6

5. rész
6. rész

A Scott Pilgrim sorozat független képregény, vagyis kezdettől fogva csakis a szerző agymenésére volt bízva, hogy mi sül ki belőle. Ez meg is látszik rajta, abszolút pozitív értelemben, annyira érdekes keveréke lett a különböző zsánereknek, de még a formanyelvi stílusoknak is.

Annak ellenére, hogy itt most az 5. és 6. részről lenne szó, tételezzük fel, hogy még ismeretlen a sorozat: adva van egy fiatal felnőtt brancs, akik már nem laknak a szüleikkel, de életstílusukra még nagyon is jellemző a koleszos-haveros, ide-oda csapódó, bizonytalan állapot, természetesen párkereséssel súlyosbítva. A társaság karakterei nem lépnek túl a hétköznapi határokon, egyéniek, ki ilyen, ki olyan szempontból gyenge, érzékeny, akaratos – pont mint a nyugati civilizációban felnövő huszonévesek többsége.
Ehhez az alapanyaghoz, amiben majdnem a legfontosabb tényező a közös együttes építgetése, önts hozzá egy nagy adag szuperhős-keveréket (annak ellenére, hogy második ránézésre is íz-idegennek tűnik), fűszerezd meg a videojátékok erős hangulatával, szórj bele kis öniróniát, észrevétlenül keverj el benne jó adag manga-rajzstílust és már csak a sütés van hátra. Miután ropogósra sült, oszd hat kötetre, vigyázva arra, a szeletek megfelelően egyediek legyenek, gondoskodj dramaturgiailag megfelelő díszítőelemekről, főleg ha azt akarod, hogy kajálják a népek: nem lehetsz teljesen avantgárd, használd fel a jól bevált sablonokat (kerek tortalap-történet, heppiend-közeli cukormáz, kis chili a szükséges szemfacsarás miatt).
És valóban, meglehetősen sikeres lett a képregény, nem is maradt meg a médium keretein belül, bár a film még a költségeit sem hozta be. Az egyes részek tényleg változatos láncba vannak fűzve: az elsőben a bemutatkozó körök, ígéretes álom-jelenetek és érthetetlen, de magától értetődőként kezelt akcióbetétek sorjáznak. A másodikban a soron következő ellenfél mellé bejött az exekkel küzdő exének a küzdelme is (merthogy maga a teljesítendő küldetés az egész képregényben az új társ volt udvarlóinak legyőzése), tovább görgetve a néhol az értelmetlen és az abszurd keverékének ható történetvezetést, megspékelve szabadon kezelt bejátszásokkal, mint például a főzőcske-de-okosan epizód. A harmadik kissé elnyújtott lett, a vega haver és irigy barátnője sokáig húzzák a kellemetlen szituációt, kellett a végére az önironikus beszólás. A negyedik nagyon jól sikerült, Scott végre kimozdul a sodródó lúzer helyzetéből összejön neki egy kis bátorság, hogy kimondja az sz-betűs szót.
Röviden-tömören az ötödik-hatodik kötet – mivel a két utolsóról van szó – ismerős dramaturgiával „lett megoldva”, de ez legyen a legnagyobb hibája: az utolsó előtti végződik a legsötétebb hangulatban, a zárásban pedig (vastagabb kötetben) felturbózott mega-összecsapást kapunk, nem marad el az érthetetlen térközi furcsaságok magyarázata sem és a fiatalok is új alapra helyezhetik kapcsolatukat – ez tutira benne van a szórakoztatóipar Top5 legsikergyanúsabb lezárása között. A hatodik kötetben ráadásként, magyar rajzolók, önmagukat meg nem hazudtoló pároldalas képregényeket alkottak, kellemesen ismerős, legalábbis mosolygásra késztető poénokkal.
Az egész képregényben a legütősebb talán az alapízek szabad keveréke: a sokszor fárasztó hétköznapi szituk, a nagyon erős szuperhős-fílingre hajazó leszámolások, a videójáték-függőség nyomai. Ezek könnyen felismerhetők önmagukban is, kapásból felidézik és jól tálalják a hozzájuk párosított személyes hangulatot, izgalmat, humort – remek, frissítő összhatásuk van együtt. Scott képességei (legalábbis amit a verekedéseknél produkál) tényleg Clark Kent-jellegűek, de nincs eredettörténet, vagy ideológia, egyszerűen csak ilyen a srác – emiatt nem határozza meg a képregényt a szuperhős-helyzet, a szokásos felelősség/titokzatosság/magánélet kérdéskör. Ehelyett ezek az elrugaszkodott bunyók, az önmagát és társát kereső fiatalok küzdelmeinek sajátos kivetítéseivé válnak, amit valami menő konzolon játszanak, a fantáziavilágtól teljesen még el nem szakadt fejekben.
Nagyon jól együtt lehet érezni a rendesen kidolgozott, hihető emberi tulajdonságokkal teleaggatott szereplőkkel, úgyhogy nem menti meg a sorozatot semmi attól, hogy jókedvűen fogyassza bármelyik mezei képregénykedvelő lány vagy fiú.
HZ

Miriam Katin: Történetek képekben és szavakban

Miriam Katint Bayer Antal ismertette meg a hazai közönséggel, svájci személyes találkozás után interjú készült, a művésznő portréja még néhány képregényt követően rajzolódott ki a Fekete Fehér Képregényantológia 3-as, 2005-ben megjelent számában.
Érdekes hölgy, egyrészt mert hazánkból származik, másrészt, mert autobiografikus, drámai történelmi (háborúk előtt, után, közben vagy elnyomó társadalmakban „játszódó”) képregényeivel rokona akár a magyarul szintén olvasható Marjene Satrapinak vagy Aleksandar Zografnak. Történeteikben fontosak a valós helyzetek, a szereplők vallási vagy etnikai gyökerei, a társadalmi csoportok közötti ütközések, az azok közötti átjárhatóság lehetőségének vizsgálata. Tragédiák élő mesélői.
A Történetek képekben és szavakban hat története tíz év terméséből merít, egyaránt bemutatja, milyen kiváló rajzoló és író Miriam Katin.
Kislánykori történetei mintha egy gimnazista lány rajzai lennének, aki rajziskolába jár, és már jól ismeri az anatómiát, és ahogy a lányok nagy része, szereti a kosztümös hölgyeket, urakat. Árnyékolt, rendkívül kedves ceruzarajz, drámai helyzetekben némi groteszkkel. Máshol úgy rajzol, mint bármelyik amerikai underground-művész. Megint máshol vázlatosan-átlagosan, de mindenhol rutinosan.
A történetek közül kiemelkedik a Meryen gyűrűje. Kompozíciója különleges. Párhuzamos szerelmi történet a tizenhatodik századi és a második világháború utáni Budán, folyton rezgő egymásra játszása legendának és valóságnak a török kor és a huszadik század jellemző részleteivel, érdekes narrációs és szerkezeti megoldásokkal.
Minden történet érdekes valami miatt, van, amelyik csak szórakoztatni akar (Bronka, Dolek…), van eredetien komponált művészi-emberi (Rózsalovag 67), és a már említett önéletrajzi vagy történelmi témájúak, melyek hazai vonatkozásuk miatt érdekesek. Jó válogatás.
Teljesen amatőr kiadvány esetén is megemlíteném, hogy a betűtípusok nem szépek, sőt. Ha gonosz lennék, azt mondanám, az egyetlen ebből a szempontból elfogadható történet a szöveg nélküli sztori, de a Meryen gyűrűje is megteszi. Ezen kívül egy újraközölt életrajz hiányát nem indokolja az oldalszám, így sajnos nem teljes az önálló kötet.
LL

Oldalak: 1 2 3 4 5 6