A Sötét Lovag: Felemelkedés – Filmkritikák

Mozinet #2

[toc](Donáth Mirjam) Hogy hajnali fél négy van, nem oszt, nem szoroz. Akkor sem tudnék elaludni, ha a moziból egyenest hazamegyek, és nem a Times Square-i felhőkarcoló 19. emeletén írnék. Alig egy félórája, hogy ezredmagammal igyekeztem elhagyni a 42. utca multiplex moziját. A Batman éjféli vetítéseit percenként indították, az én mozimban 14 teremben bizonyosan. A negyedik emeletről kell a földszintre jutnom, amikor rám tör a klausztrofóbia. Sosem fordult elő velem azelőtt. De most gugliztam meg a tüneteket: fulladtam is, szorongtam is, halálfélelmem is volt. Ezekben a mozikban egyszemélyes mozgólépcsők vannak, a többezres tömeg csigalassúsággal halad kifele. Két mozgólépcső között azután masszává formálódik az addig csordogáló emberfolyam, amelyhez hozzácsapódik az adott szinten véget ért vetítések közönsége. Felettem a mozgólépcsőn egy vicceskedő rajongó Batman suttogó, passzív-agresszív hangját immitálja: „Hol van Harvey Dent? Hova rejtettétek?” A következő kanyarnál választhatok a mozgó- és a hagyományos lépcső között, és kavargó gyomrom az utóbbira szavaz. De csak nem érnek végett a lepcsők, kanyar kanyart követ a szürke lépcsőházban és minden fordulónál egy falra ragasztott jópofa üzenet fogad, úgymint „Kifáradtál már?” és „Nehéz nap volt, nem? :)” azután „Mindjárt kint leszel!” Hogy ha lett volna humorérzékük, azt írják: „Why So Serious?”. De addigra már forog velem a világ. Ami azt illeti, most jó félórával később, még mindig forog. De csak lassan áll össze a kép, hogy a klausztrofóbiát nem a moziból való nehézkes kijutás okozta. Hanem a Batman.

„A sztoriról egy sort se írj!” – adja ki az ukászt a szerkesztőm, pedig hát mi más értelme lenne a hajnali, elsőkézből adott híradásnak, mintsem, hogy elmondjam szemtanúja voltam-e Bruce Wayne halálának. Ha már a film mottója az, hogy „A legenda véget ér.” Ami egyébként önmagában paradoxon. A legendák nem érnek véget. A mese az örök. Batmané éppúgy, mint Mátyás királyé. Éppen csak minden generáció hozzáteszi a saját értelmezését. Ma hajnalban csak Christopher Nolan trilógiája ért végett. A „sötét-sorozat”, mellyel a rendező ugyanazt a technikát alkalmazza, amivel a pszichiáterek kezelik a traumatikus betegeket: szembesíti az amerikaiakat legfőbb félelmük forrásával, a terrorizmussal. Teszi mindezt New Yorkról mintázott fikciós Gothamben és teljes a terápia: újraélteti a nézővel, amerikaiul úgy mondanák szteroidokon, szeptember 11-ét.

Amióta itt élek, és időnként nem restellek kritikus hanggal szólni a Városról, gombóc van a torkomban. Attól, hogy érjen bármilyen mély élmény, csak a felszínt kapirgatom. Hogy nem értem a várost, amiben fekszem és ébredek, mert nem éltem át vele a Traumát. Éppúgy, mintha csak elmondásból tudnám, hogy a kis Bruce Wayne beleesett a kerti kútba és halálra rémült a felriasztott denevérektől. Mintha nem lehettem volna szemtanúja Nolan mesterien kezelt kamerájan keresztül, hogyan nézte Bruce Wayne végig a szülei legyilkolását. Batman karaktere azokból az élményekből nőtt ki. A mai New Yorké a tíz évvel ezelőtti tragédiából. Én már csak a következményeket tapasztalom, a rend kényszeres őreit, a szabadságot az emberi megaláztatásig korlátozó szigort, amely, ha bizonytalan kézbe kerül, katasztrófához vezet. Ugyanattól vagyok kiakadva, mint Christopher Nolan, épp csak hogy nekem semmi jogom nincsen a kritikára. Idegen vagyok, aki merészen azt hiszi, bíráskodhat egy kollektívan sérült lélek felett. Nem csoda, hogy rosszul lettem A sötét lovag – Felemelkedés (atyaég, ezt kifordította ilyen kacifántosra?) alatt. Kaptam egy egészséges jobbhorgot Nolan-tól. Kiváló mesemondó. Még akkor is, ha ez a mese szörnyen amerikai. Talán a legamerikaibb élményemen estem ma éjjel át az elmúlt négy év alatt. A grandiózus, mesteri kivitelezés, a hiteles színészi játék, a kikacsintó, önkritikus humor, a gyenge sztori, a legalább egy olyan felemelően inspiráló jelenet, hogy az egész nézőtér szárnyakat kap, és hát… a vége. Az amerikai filmek legrosszabb része. Hogy jó öt másodperccel előre tudod, hogy mi jön. Hogy saját maguk spoilerjei. És mert most fel vagyok töltődve akcióerővel, és úgy megyek haza, hogy majd jól belerúgok minden elém sodródó műanyagszemétbe, melyekben Gotham City nem szenved hiányt, és jól a szemébe nézek az ijesztő hajnali kódoroknak, hadd adjam hát vissza egy Macskanőtől kitelő balhoroggal Nolannak: jó lett volna, ha nem másolja le teszem azt a 24 sorozat megannyi elemét. De legfőképp Jack Bauer karakterét.

Mialatt mindezt leírtam, Denverben egy gázmaszkos fegyveres férfi az egyik Batman vetítésen legyilkolt legalább tizennégy embert, és megsebesített vagy másik ötvenet. Nézzen magába mindenki, aki megmosolyogta a rosszullétemet. A Batman, az a mai Amerika. A legendák nem érthetnek véget. (Mozinet.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18