A Sötét Lovag: Felemelkedés – Filmkritikák

Aeon Flux #1

[toc](Zalaba Ferenc) 8 év telt el a Sötét Lovag megszületése óta. A megbélyegzetté vált Batman száműzetésbe, Bruce Wayne pedig csendes magányba vonult. A Fehér Lovag, azaz Harvey Dent örökségébe kapaszkodó Gotham virágzik, ám egyszer minden mese véget ér: közeleg a vihar, közeleg Bane, aki a szó szoros értelmében alulról küzdi fel magát, hogy új értelmet adjon a New World Ordernek, azaz az Új Világrendnek. Batmant pedig hazavárják.

Rengeteg dolog történt, rengeteg szabály megváltozott, mióta 7 évvel ezelőtt Christopher Nolan újradefiniálta a popkultúra egyik legemblematikusabb hősét. A Marvel foganatosította öt éves tervét, Harry Potter szögre akasztotta egyre sötétebb iskolaköpenyét, Batmanből pedig kultusz lett – a szó nem feltétlenül pozitív értelmében. Ám a megpróbáljátok lekaparni róla azt a súlyos mázat, melyet a publikum szeretete olvasztott rá, ha próbáljátok kiemelni a tragédiák és hisztériák vörös ködéből, akkor talán láthatjátok azt, amit Christopher Nolan is látott benne.

Azt, hogy ez csak egy film.

Pontosabban egy filmtrilógia, amelynek meghatározó nyitányát egy minden tekintetben grandiózusabb folytatás követett (ekkor lett a szuperből embléma), majd a lezárás, melyet egy ideig (eme időintervallumot úgy két másodperc és két hónap között lőném be) Nolan sem akarta, de aztán a TDK-ban feltűnő lángoló tűzoltóautó – egy szeletke 9/11 – ihletet adott, és megszületett a döntés: valakinek jönnie kell, és be kell végeznie azt, ami sem Ra’s Al Ghulnak, sem Jokernek nem sikerült. És ha Gotham eme vert helyzetből is képes felállni védőangyalával együtt, akkor az emblémából legenda lehet.

Egy legenda születését pedig még a Nolan-univezumban is pátosz övezi. Batman ezúttal nem testi, nem is szellemi harcot folytat: küzdelme ennél jóval szimbolikusabb, s miközben meglépi, pontosabban megugorja azt, amitől az épelméjűségért aggódó Alfred mindig is féltette, körülötte hadba vonul a világ. És ezt így kell, mert egy legenda születéséhez eposzi méret és epikus hangvétel dukál.

Batmannek óriási szörnyeteggel kell megküzdenie: nem Bane-nel, hisz ő „csak” egy juggernaut kikezdhetetlen elvekkel és brutális erővel, hanem valami sokkal állhatatosabb, ugyanakkor megfoghatatlan nemezissel – megfoghatatlannal, mert a mozivásznon innen létezik. Ez pedig az a várakozás, melyet az előző két film szült. És ha egy film alapvetően nem trilógiának születik – márpedig a Batman ilyen -, akkor egy harmadik sikeres gyerek kinevelése két ilyen fivér mellett több mint kemény dió.

Nolannak majdnem sikerült. De csak majdnem. Valahol kritizálták az első órát, merthogy eleinte csigalassúsággal vánszorognak az események: pedig ez a mágia órája. Ezekben a percekben épülnek és szépülnek a karakterek, ezekben a percekben bontakozik ki egy olyan cselekmény, amely egyszerre szövevényes, alapos és torokszorítóan valószerű. Még úgy is, hogy Gordon felügyelő készít egy beszédet, melyet aztán a pódiumra felállva látványosan elpakol – mint eddig huszonháromezer másik színész a filmtörténelem során. Belép, mit belép: belebeg a képbe Selina Kyle (akit soha senki nem nevez Macskanőnek), és Bane-ről is kiderül, hogy miért is jelent olyan nagy veszélyt a világra. Wayne-nek viszket a tenyere, Alfred próbálja hűteni, és evilági célok irányába rángatni, de mindhiába: mikor Gordon felügyelő életveszélyes helyzetbe kerül, Bane pedig megmutatja a foga fehérjét (szigorúan csak átvitt értelemben, mert álarca nélkül nem tud létezni – kérdés: hogy táplálkozik? nem unja még a szívószálon bevitt tejbegrízt?), akkor Batman visszatér.

Nagyot szól? Igen is meg nem is. Gyönyörű a belépője, ahogy a city minden rendőre a nyomába ered, ugyanakkor Gotham lakosságának reakciója teljesen hiányzik a képletből. Robin Hood magasról leszarja, hogy Notthingham seriffje és annak csatlósai mit gondolnak róla, ha a nép szereti, és ezúttal nehéz eldönteni, hogy a nép mit gondol egykori lovagjáról, mert ők csak akkor vannak jelen, ha valakinek hallgatóság kell – minél rémültebb, annál jobb.

Aztán a dolgok kicsit rosszabbra fordulnak – ezekről spoilermentesen nehéz lenne értekezni, így csak annyit mondanék, hogy Bane szónoklatokkal tarkított városfoglaló montázsára egy ügyetlen véletlen is rásegít, és ez nem csupán az előző film záróképletét borítja meg, de csúnyán be is mocskol egy feddhetetlen figurát – úgy két percre. Aztán mintha mi se történt volna. És van egy olyan gyanúm, hogy Batman mégse semlegesítette a mobilszonár-izébizéjét, ugyanis 2-3 olyan jelenet is akad a filmben, mikor ott és akkor tűnik fel, amikor a legnagyobb szükség van rá, csak a frász se tudja, hogy ezt ő honnan tudja.

És csak azért se megy spoilermentesen, mert a következőket ki kell írnom magamból. Igaz, ami igaz, az alanti bekezdés csak halvány nyomokban tartalmaz spoilert, de ha törzsolvasó vagy – kommentárokkal együtt, meg minden -, akkor inkább ugord át!

A legnagyobb billogot a film kampánya érdemli. Nem a hülye pózolás, valami egészen más. Amilyen jó volt az előző rész felvezetése – Joker arcának összemozaikozása, Kétarc kilétének titkolása, és úgy általában a cselekmény grandiózusságának titkolása -, annyira elbaltázták a mostanit. Bizonyos figurák szerepének elsunnyogása szinte sikolt azért, amit velük kapcsolatban gyanítani lehet. Nekem volt három elképzelésem (és ha jót akarsz magadnak vagy legalábbis középszerűt, akkor ezeket nem keresed vissza), egyik vadabb, mint a másik, ám álmomban sem gondoltam volna, hogy mindhárom bejön.

Spongyát rá! Egy hatalmassá nőtt celluloidesemény záródarabját láttam, egy csodálatos és szédítő utazás kissé döcögős lezárását, amely esetenként vékony jégre fut, és néha nagyobb zajt csap, mint amekkorát érdemelne (jut eszembe: a TDK nagy akciójelenetének se akad párja, pedig vágyott rá), de ha mindez ideáig elég szeretet öltél bele, akkor számodra elhozhatja a katarzist. És hogy én mivel távoztam a vetítésről? Ez csak egy film. Ezzel.(Aeonflux.freeblog.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18