A Sötét Lovag: Felemelkedés – Filmkritikák

Origo

Batman nem halhat meg
[toc](Onozó Róbert) Végre itt a nyár legjobban várt filmje, A sötét lovag – Felemelkedés, ami méltó lezárása Christopher Nolan Batman-trilógiájának, de elődjein sajnos csak játékidőben tud túltenni. Nolan Batmanje átírta a hollywoodi blockbusterek szabályait, és a rendezőtől még az is kitelne, hogy kinyírja a szuperhőst a fináléban.

A nyárra időzített hollywoodi stúdiófilmek ezredforduló utáni történetének talán legfontosabb momentuma volt, hogy 2005-ben Christopher Nolanre bízták a Batman-kultusz újjáélesztését. Nolan korábban agyas thrillernek álcázott művészfilmeket rendezett, és természetesen esze ágában sem volt vásári cirkuszdíszletek között rikító hacukákban ripacskodó képregényhősöket dirigálni. A sokat látott denevérember az ő kamerája előtt komolyan vehető, tragikus hős lett, akit generációja egyik legizgalmasabb színésze, az azóta már Oscar-díjas Christian Bale kelt életre.

Az eredettörténet (Batman: Kezdődik!) a képregénymítosz tiszteletben tartásával a műfaj keretei között maximálisan realistának mondható világot hozott létre, míg A sötét lovag (az első Batman-film, ami száműzte a szuperhős nevét a címéből) három évvel később kitört a képregényadaptációk gettójából, és Michael Mann, Scorsese vagy Coppola klasszikus gengsztereposzaival érdemelte ki az összehasonlítást. Időközben számos képregényt próbáltak Batman módjára eredettörténettel és realista megközelítéssel újjáéleszteni, de Nolan hatása nem csak ebből a szempontból óriási; ő bizonyította be, hogy a mozinézők nyáron nem csak eszetlen látványorgiára és hangos csinnadrattára vágynak, hanem igenis hálásak, ha gondolkodó lénynek nézik őket, akik hajlandók odafigyelni egy okos, csavaros történetre, miközben ámulnak a sokba került látványon.

Nem túlzás tehát azt állítani, hogy Nolannek sikerült az, ami az utóbbi húsz évben Peter Jacksonon kívül senkinek: szerzői filmeket hozott létre egy kasszarobbantásra szánt franchise keretein belül. Művészi befolyása egyre növekedett, ahogy koncepciójának sikere beigazolódott, és ezzel párhuzamosan rajongói bázisa is fanatizálódott. A sötét lovag – Felemelkedés-t kisebbfajta messiásvárás előzte meg, és már az sem tűnt meglepőnek, hogy az első tengerentúli reakciók megjelenésekor a rajongók szélsőségesen reagáltak a (kisebbségben lévő) negatív kritikákra.

Sajnos pár napon belül még sokkolóbb híreket hallhattunk a Batman-trilógia lezárásának bemutatójával kapcsolatban: Denverben a film egyik első, éjféli vetítésén egy ámokfutó esztelen mészárlást hajtott végre a moziban, ami több tucat sérültet és 12 halálos áldozatot követelt. A 24 éves elkövető állítólag Jokerként (az előző Batman-film, A sötét lovag főgonosza, akit meg sem említenek a most bemutatott harmadik részben) hivatkozott magára. A döbbenetes tragédia feldolgozása nem a filmkritikusokra tartozik, és óva intenénk mindenkit attól, hogy a filmet az értelmetlen bűntény fényében próbálja szemlélni, bár az nem lesz meglepő, ha sok nézőnek végigfut majd a hátán a hideg egy-egy későn érkező vagy mosdóból visszatérő motoszkálása és ajtónyitogatása hallatán.

A sötét lovag – Felemelkedés mindenképpen érdemes a figyelmünkre, és moziban, minél nagyobb, sőt, ha lehet IMAX-vásznon (Nolan a film 164 percéből 72-t IMAX-technológiával rögzített) érdemes megnézni. A látvány elképesztő, moziélményként a technika mai állása szerinti maximumot nyújtja. Nolan rengeteget fejlődött az akciójelenetek rendezése terén is, míg az első filmben gyakran indokolatlanul megszakított jeleneteket, és belevágott a látványosabb pillanatokba, mostanra magabiztos csúcsminőséget képvisel. A látvány tökélyre fejlesztése azonban érezhetően a történetmesélés kárára ment. Christopher Nolan első filmjeiben inkább volt figyelemreméltó forgatókönyvíró, mint rendező, most viszont az Eredet után másodjára is túlzsúfolt és következetlen alapanyagból dolgozott, és bravúros látvánnyal próbálta álcázni a történet hiányosságait, illetve túlkapásait. Pedig ő az, aki nem egy hollywoodi blockbuster-szabályt felrúgott már; A sötét lovag-ban például kinyírta (és lecserélte) a hős szerelmét, illetve elkerülte a műfajban szinte kötelezőnek tartott hepiendet is. Ezek után nem csoda, hogy a filmfanatikusok többsége attól tartott, az is kitelne tőle, hogy a trilógia végén megölje Batmant.

A Felemelkedés nyolc évvel A sötét lovag vége után veszi fel a fonalat; a deneverérembert továbbra is a hősként tisztelt Harvey Dent gyilkosaként tartják számon, a városban viszont visszaszorult a szervezett bűnözés, a nagykutyákat rács mögött tudhatják. Bruce Wayne visszavonultan él kastélyában, gyászolja elveszített szerelmét (szobájában Maggie Gyllenhaal Racheljéről van kirakva egy kép, ami abból a szempontból fura, hogy a film sok apró részletben visszanyúl az első részhez, amikor viszont még Katie Holmes formálta meg a karaktert), és rendszeresen meghallgatja Alfred (Michael Caine részről-részre jelentősebb lett) papolását arról, hogy hogyan kellene élnie az életét.

Remeteéletéből egy újabb pszichopata, a maszkja miatt meglehetősen érthetetlenül beszélő, de pokolian félelmetes aurát árasztó Bane (Tom Hardy briliáns színész, de nem kap elég feladatot) tombolása ugrasztja ki. Bane Heath Ledger Jokerjével ellentétben nem csak káoszt akar, hanem elpusztítani Gotham Cityt Batmannel együtt, és céljához rövid időn belül rémületesen közel is kerül. Wayne időközben csődbe megy, és befolyását veszti apja cégének igazgatótanácsa felett, így Miranda Tate (Marion Cotillard) milliomosnő segítségére szorul, aki hamarosan nőként is érdekes lesz számára, csakúgy, mint a Catwomannek egyszer sem nevezett Selina Kyle (Anne Hathaway sokáig mintha a saját külön kis filmjében ténykedne, de végül a szuperszereposztás egyik fénypontjának bizonyul). Visszatér még Morgan Freeman, Gary Oldman, sőt az első részből egy-egy cameo erejéig Liam Neeson és Cillian Murphy karaktere is, valamint jelentős szerephez jut a Hardyhoz és Cotillardhoz hasonlóan szintén az Eredet szereplőgárdájából átemelt Joseph Gordon-Levitt is.

Ennyi cselekményszál és karakter mellett nem csoda, hogy Batman a Nolan előtti filmváltozatokhoz hasonlóan szinte mellékszereplővé válik, pedig a Batman: Kezdődik! idején sokan pont azt értékeltük, hogy végre egy rendező mert bízni a címszereplő karakterben. Nem ez az egyetlen szembeötlő eltérés a trilógián belül. Míg az első és többnyire a második részben is Nolan kínosan ódzkodott a képregényekben elfogadott, de filmvásznon gyakran nevetséges, képtelen fordulatoktól, és próbált többé-kevésbé realista maradni, most szabadjára engedte a benne rejtőző fanboyt. Ez nem baj, elvégre az idei év másik nagy, képregényből adaptált hollywoodi blockbusterjét, a Bosszúállók-at is pont a képregényhűségéért szerettük, a Felemelkedés némely fordulata (különösen Bruce Wayne egészségi állapotának csodával határos változásai) azonban teljesen idegen a trilógia korábbi megközelítésétől.

Fura az is, hogy a Batman: Kezdődik!-ben Gotham egy képzeletbeli amerikai város volt, A sötét lovag-ban inkább Chicago, a Felemelkedés-ben pedig már minden kétséget kizáróan New York. A hasonlóság teljesen tudatosan kezelt, az utcák számozva vannak, a belvárosi szigetet hidak kötik össze (illetve egy idő után zárják el) a város többi részétől, a tőzsde központjára pedig csoda, hogy nem írták ki, hogy Wall Street. Az utóbbi ellen intézett támadás utalás lehet az Occupy mozgalomra, bár ez inkább sulykolt aktualitásnak érződik, mintsem a korszellem találó megragadásának. A sötét lovag hatásosabban adta vissza a kétezres évek terrorizmus miatti paranoiáját.

Külön filmként kezelve tehát a Felemelkedés csak a játékidőt tekintve tudott túltenni elődein, bár rendezőjének becsületére legyen mondva, a lécet ő maga rakta irtó magasra. Ha évek múlva visszagondolunk majd Nolan Batmanjére, akkor biztos előbb jut eszünkbe a rendőrautóval ámokfutó Heath Ledger, a kórházban nővérkeként parádézó Heath Ledger, a Batman: Kezdődik! kiképzés jelenetei vagy a denevérember első álruhás bevetése, mint bármi a túlzsúfolt harmadik filmből. A klasszikus pillanattá váláshoz talán Bane stadionfoglalása és Catwoman motoros rodeózása állnak legközelebb, de az egész trilógiát tekintve fontosabbnak tűnt, hogy méltó pontot sikerül-e tenni a Batman-legenda eddigi legjobb filmes feldolgozásának végére. Összességében igen. A három film közti egyenetlenségeket és következetlenségeket feledteti az elegáns befejezés és a tudat, hogy ha nem is a csúcson, de magas színvonalon sikerült lezárni a trilógiát.

Érdekes belegondolni, hogy mikor, kinek a megformálásában és kinek a kamerája előtt látjuk majd viszont a szuperhősök legellentmondásosabbikát, mert ne legyenek illúzióink, Batmanről lehet még további bőrt lenyúzni. A Felemelkedés is felveti pár reboot lehetőségét, de minden bizonnyal Christopher Nolan és Christian Bale nélkül. Mindketten erejük teljében és karrierjük csúcsán állnak, bátrak, tehetségesek – őszintén szólva jobban érdekel, hogy mi lesz velük Batman után, mint a márkanévvel. (Origo.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18