KomiXérum #10

Batman in Barcelona: Dragon’s Knight

Történet: Mark Waid
Rajz: Diego Olmos
(DC Comics)

Most akkora közhellyel indíthatnék, amekkorát nem szégyellek, de ennek ellenére, vagy éppen ezért csak szépen csendben jegyzem meg: a Barcelona nyerte a BL-t! De a kevésbé focibarát képregényolvasók is találkozhattak az elmúlt héten e csodás várossal, méghozzá egy jó nevekkel és érdekes történettel kecsegtető Batman egyrészes keretében. Az író nem kisebb név, mint maga Mark Waid, akinek nevét szerencsére egyre többször olvashatjátok heti sorozatunkban: az Irredeemable, vagy The Unknown egytől egyig kiváló olvasmányok. Talán az összetorlódott munka miatt van, hogy ezt a füzetet nem sikerült olyan feszesre és érdekesre írnia, mint a már említett címek bármelyikét, ugyanis néhány érdekes ötlettől eltekintve igencsak sablonos és vérszegény képregényben kell Batmannek felvennie a harcot Gyilkos Krokkal. Igen, igen, ebben a füzetben ő a főellenség, de azért nem olyan egyszerű a dolog, és itt jön be a talán legérdekesebb ötlete Waid-nek: Szent György és a sárkány küzdelmeinek Krokkal való párhuzamba állítása felettébb érdekes, és ez egyúttal megoldja annak problémáját is, hogy milyen apropóból kelljen a Sötét Lovagnak e spanyol városba mennie. A téma kibontása viszont egyáltalán nem sikerült jól: az első néhány oldal, ahol Batman kérdőre vonja a Madárijesztőt, még izgalmas és újdonságként is hat, de aztán teljesen elsikkad, hogy egy agyatlan üldözős jelenetsorban „csúcsosodjon” ki az egész. Sajnálom, de az efféle képregényekről mindig a Gotham Girls című minisorozat jut az eszembe, amiből a csodás rajzok mellett az első füzetet leszámítva egy teljesen felesleges kergetőzés lett, ami nem csak, hogy nem vezetett sehová sem, de még az emlékezetemből is folyton menekülni akar. Bár itt annyira nem rossz a helyzet, éppen csak értelmét nem látom ennek a füzetnek. Annyi irányba mehetett volna: itt van mindjárt a különleges környezet. A magyarul Erőszakik címmel vetített In Bruges például teljesen kihasználta a város adta lehetőségeket, bemutatta Bruges-t, és így utólag visszagondolva akár egy országimázs klipnek is felfogható a film amellett, hogy rendkívül igényes és szórakoztató volt. A Batman Barcelonában azonban úgy koncentrál a két főszereplőre, hogy egyikükhöz sem tesz hozzá semmi pluszt, és még a város díszleteit is elfelejtik használni. A jól megszokott gothami épületes pózolást pedig itt nem tudtam hova tenni. A sztori egyébként kimerül annyiban, hogy Krok bosszút igyekszik állni, és ezért Barcelonában kezd öldöklésbe. Batman, aki ezúttal nem csak denevérruhában nyomoz, hanem Bruce-ként is az ügy cseppet sem kacifántos nyomai után kutat, miközben láthatjuk az itt üzemelő Batbarlangot is. Aztán ahogy ráakad célpontjára, elkezdődik a haddelhadd. A rendőrséggel is konfrontálódik, az esedékes női mellékszerepet pedig ezúttal egy Cris nevezetű hajadon ölti magára. Az viszont az alkotók mentségére szóljon, hogy a legvégső leszámolás tényleg véres lett, és emellett még meggyőzően fordulatosan és lendületesen is kaszabol a sötét háttér előtt denevérünk. Az általam hiányolt barcelonai háttér egyetlen duplaoldalban mégis látszódik, és pozitívumként említhető az ajándékozós spanyol szokás beemelése is, ami a legvégén egy tényleg nem giccses búcsúban teljesedik ki. Emellett Bruce ajándéka, valamint Cris végső mondatai képesek arra, hogy gondolkodásra késztessenek, és valószínű, hogy ez a néhány oldal fog egyedül megmaradni az olvasók elméjében. A füzet baja igazándiból az, hogy bár vastag, majdnem negyven oldal, érdemben semmi nem történik benne, de nem unalmasan vontatott, éppen ellenkezőleg: túl gyorsan, szinte percek alatt kivégezhető.
A rajzoló ezúttal Diego Olmos lett, akire nem sok hibát lehet hárítani: hozza az átlagos szintet, egyedül a hátterek azok, amik szembeötlően kidolgozatlanok. Az emberi alakok, valamint a harc alatt ide-oda ugráló Batman mind jól eltaláltak. Sajnos ez a füzet nagy valószínűséggel csak a barcelonai Batman rajongóknak számít egyedül kincsnek.
Fdave

Cursed Pirate Girl #1

Történet és rajz: Jeremy Bastian
(Olympian Publishing)

Sajnos manapság igen kevés kalózos történet születik, így a nagymenő tengeri fenegyerekek élete képregényben elmesélve sem mindennapos dolog. Ezen igyekszik segíteni például Jamie Delano a Rawbone képregényével, és szegről-végről ide kapcsolódik a régóta tervezett Cursed Pirate Girl is Jeremy Bastian tollából. A borító és úgy amúgy, az összes többi oldal első ránézésre is valami különlegeset mutat. Régies, az időjárás által megedzett papír, múlt századi rajzok, a szereplők szájába adott, érdekesen megjelenített párbeszédek: olyan, mintha a képregény, mint médium megszületésének pillanataiban járnánk, és ha ehhez még egy lebilincselő történet is társulna, az már maga lenne a csoda. Ez a képregény pedig túlzásoktól mentesen is a csoda kategóriájába tartozik. Jeremy Bastian egy zseni, aki újra képes volt visszahozni a képregényes köztudatba a szájból kilógó furcsa szövegbuborékokat, a narráció díszesen keretezett, teljesen elkülönülő szövegdobozát, valamint az olvasás sorrendjét direkt nem egyértelműsítő panelelrendezést. Mindezek mellett pedig sikerült annyira modernnek maradnia, például a néhány szépen kivitelezett hangeffekt használatával, hogy nem is áll távol a képregény megreformálásától. Bár jónéhány alternatív képregény él ezekkel az eszközökkel, és a küllem alapján így elsőre mindenkinek bizonyára Tony Millionaire sorozatai jutnak az eszébe, de ez a füzet annyi régen használatos, vagy eddig soha nem látott bravúrt tartalmaz, hogy csodálkoznék, ha hamarosan nem látnánk viszont néhány „közönségesebb” füzetben. Ezeken túl a rajzok olyannyira kidolgozottak, hogy néhány panelt szinte kötelező percekig bámulni, hogy minden egyes szereplőn átsiklassuk szemünket, és ekkor még nem is beszélhetünk arról, hogy minden egyes, a háttérben megbúvó kis formát, díszítőelemet észrevettünk. Ettől is szép ez a képregény, no meg attól, hogy különbséget tesz felnőtt és gyerek, jó és gonosz között. A felnőttek, főleg a kormányzó ábrázolása túlzó, sőt már-már ijesztő, miközben a két főszereplő lány teljesen átlagos gyerek. A túlzó ábrázatok annyira groteszkek, hogy utálatunk akkor is borítékolható lenne irányukba, ha egyszer sem szólalnának meg. De megszólalnak, és nem is akárhogyan. 1728-at írunk, a kormányzó kíséretével megérkezik Port Elisabeth kikötőjébe. Vele van kislánya, aki első blikkre is kitűnik a tömegből: ő nem érti még, vagy nem is hajlandó ennyire görcsösen venni apja társadalmi rangjából adódó kötelezettségeit, az úri szokásokat, és a puszta formalitás elöl menekülve viszonylag gyorsan felfedezi magának a hozzá sokkal inkább illő társaságot. Ahogy ez ilyenkor lenni szokott, a szülői tiltás ellenére a lány egyre többet találkozik a címszereplő elátkozott lánnyal, akinek jelenetei mind gyönyörűek, valamint „apjával” való kapcsolata is szépen felépített. Az álomvilág keveredése a valósággal is ehhez a fura lányhoz fűződik, aki harci tudását például meggyőződése szerint az álmában megjelenő árnyéktól tanulta. Az sem kisebb fantáziájára vall, ahogy őt megátkozták, mindezen elképesztő történetekre pedig az úri lány csak szájtátva bámul, és irigyli újdonsült barátját. A füzet alatt csak néhány alkalommal akadt meg a lendület, így például a fogadás jelenetében, ahol rengeteg főúri méltóság tette tiszteletét, kicsit hirtelen tör ki a káosz, és a kislány elzárása sem teljesen tiszta. De ezeken kívül nagyon jól olvasható, és főleg a végére, még megható is. A mindenes Mr. Six, valamint a legvégén a gyilkosságot elkövető hajós közül egyiket sem terheli annyi erkölcsi aggály, mint a kormányzót. A hajós csak eszköz, a melák végrehajtót pedig mindvégig ő utasítja. Az elátkozás momentuma annyira nem is játszik fő szerepet egészen a legutolsó jelenetig, bár ott sem egyértelmű minden, így tartva ködben az olvasót. A füzetet még kettő fogja követni, és nem győzök hangot adni örömömnek: a Cursed Pirate Girl nem csak egyszerűen a hét képregénye, de az egyik legnagyobb meglepetés idén. Kis túlzással forradalmi!
Fdave

Exiles #2

Történet: Jeff Parker
Rajz: Salva Espin
(Marvel Comics)

Parker sorozata még mindig korai stádiumában tart ahhoz, hogy végleg eldöntsük, jó lesz-e, de ígéretes, látszik, hogy szereti a címet. A csapat összeválogatásának hétteréről sem tudtunk meg még többet a nyitószám óta –Morph és Blink terve velük-, de ezt talán nem is lehet felróni. Mindegyik szereplőre jut “játékidő”, van, amelyikükre kicsit több, most például a Fekete Párducról tudjuk meg, hogy Vihar és T’chala fia, vagyis mutáns, így az egész Exiles történetében talán először áll össze egy kizárólag mutánsokból álló csapat, ha Mimic-et az eredeti gárdából nem vesszük annak, de ezen lehet vitatkozni és különben is csak formalitás.
Az egyik legfontosabb kérdés egy ilyen címnél, hogy mennyire kreatív alternatív világokat tud teremteni az író, mennyire szabadul el a fantáziája. Általában a Marvel megszokott keretein belül maradt a legtöbb korábban látott világ, azaz a hősök a jól ismert arcok, csak kisebb dolgokban térnek el, tehát teljesen hősmentes vagy szokatlan világot ritkán látogatnak meg. Na de nem is akkora baj ez, még mindig rengeteg módja van annak, hogy olyan szereplőket írjon Parker egy alternatív világban, amire a 616-ban nincs módja. Megfelel ennek a feltételnek? Igen is, meg nem is. Láthatjuk például a fő univerzumban nemrég tölténnyé vált Kitty-t vagy a már régebb óta halott Maggottot, de csak mellékszerepekben, az eredeti Exiles első írója, Winick merészebben élt ezzel a lehetőséggel, gondoljunk csak Mimic és Morph fanfavoritokká tételére. A fő bonyodalom itt is a helyi Magneto, Polaris, Skarlát Boszorkány, stb. körül forog, akiket amúgy is viszonylag sokat látunk. De mint mondtam, még viszonylag a sorozat elején vagyunk, így ez biztos változni fog, másrészről elég jó oka is van az írónak erre a lépésre, mert a csapatot alkotó Polaris-t, Forge-ot, Bestiát és Skarlát Boszorkányt szembesítheti helyi valójukkal, ami előrelendíti a cselekményt és izgalmas összecsapásokat szül. A karakterek szempontjából is jó döntés ez és többször úgysem lehet majd eljátszani, úgyhogy bízzunk Parkerben.
A rajzok és színek élénkek, rajzfilmesek, a női szereplőknél pedig nem nélkülözi az erotikát sem, bepillanthatunk az öltözőjükbe, ami még csak nem is öncélú -annyira-, a bonyodalomban is szerephez jut.
Geomailer

Oldalak: 1 2 3 4 5