Ultimate News #138

Itt a nyár! Mondjuk egyelőre csak naptárilag, de akkor is, örüljünk a júniusnak! Remélem, kellemesen telt a hosszú, pünkösdi hétvége mindenkinek, és most frissen, fiatalosan vetitek bele magatokat az Ultimate News 138. kiadásába. Megéri, mert most még én is megnyaltam mind a tíz ujjamat a megírása után! Kezdésnek rögtön fejest ugrunk a mélyvízbe, és megtekintjük az Ultimate Spider-Man UTOLSÓ számának előzetesét, amely könnyen egyet jelenthet Peter Parker halálával is… Aztán szaftosabbnál szaftosabb infókat osztok meg veletek az Ultimate Comics Avengers első történeteiről, melyeket maga az író, Mark Millar árult el egy interjúban. Ki Amerika Kapitány házasságon kívüli fia? Ki a második Vasember és az új Fekete Özvegy? Mi a közös Sólyomszemben és a Megtorlóban? Mindenre fény derül, ha továbbolvastok! Mindezek után még az Ultimate Wolverine vs. Hulk régóta várt 6. számának bemutatására is sort kerítek, és ezzel lezárul Rozsomák és Hulk epikus kalandja. Pár kritikával búcsúztatjuk ezt a nagy sikerű sorozatot, aztán végre, VÉGRE már mutathatok nektek előzetes oldalakat az Ultimatum 4. számából is! Igen, végre elkészült, és a főszerepben ezúttal Hulk, Pókember, Doktor Strange… és Dormammu?! YIKES!!!

Ez pedig már a 138. figyelmeztetés! SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET!

ULTIMATE SPIDER-MAN

Egy korszak véget ér az Ultimate Spider-Man első sorozatának utolsó számával a héten. Az Ultimatum mindent elborított, New York víz alatt, Doktor Strange sötét dimenziójából a démonok elszabadultak, Hulk őrjöng… de hol van Pókember? Tényleg ez lenne Peter Parker vége? Tényleg képesek lennének megölni egyik legnépszerűbb karakterüket a Marvelnél? Hamarosan kiderül… Addig is egy kis előzetes: Hulk kontra Póknő!


ULTIMATE COMICS AVENGERS

Szaftos infók a sorozatból egyenesen Mark Millar hivatalos fórumáról! Ezek a hírek nem kacsák, maga Millar bá’ nyilatkozta őket egy magazinnak adott interjúban (amit talán hamarosan le is fordítok nektek), és most itt a zanzásított változat a legfontosabb és legérdekesebb hírekkel. Eldobjátok az agyatokat tőlük, garantálom!

– Az Ultimatum során nagy dolgok történnek Tony Starkkal, amelyeket továbbvisznek majd az Ultimate Comics Avengers-ben is.
– Az első sztori főszereplői Amerika Kapitány, Vasember, Sólyomszem, Nick Fury, egy új Fekete Özvegy és egy második Vasember lesznek.
– A második Vasember igazi neve Gregory Stark lesz. Ő Tony szőke, antialkoholista, okosabb bátyja, akit imád Nick Fury, mivel nincsenek benne olyan erkölcsi határok, mint Tonyban, amelyeket nem mer átlépni. Lelkiismeret-furdalás nélkül gyártja a fegyvereket a katonaságnak. Ő és Tony egy 10 éves megállapodást kötöttek egymással, hogy a Föld két különböző félgömbjén fognak élni, egyikük az északin, másikuk a délin, ám a 10 év most lejárt, és Gregory visszatér. A technológiája, amit használ, teljesen egyedülálló és meghaladja a korát, még Tony találmányait is. Az egész mögött egyébként lappang egy nagy titok is. Később ki fog derülni, ki volt a támogatója és szállítója, ami nagy meglepetés lesz. Sok titkot rejt Gregory személye.
– Vasember jelleme hasonló lesz a The Ultimates 3. kötetében megírt Vasemberhez, hogy ne legyen eltérés a két sorozat között.
– A második sztoriban Sólyomszem eredetét mutatják be. Ő régen halálraítélt fogoly volt, egy gyilkos, akit a S.H.I.E.L.D. a hihetetlen képességei miatt sorozott be. Hamis múltat fabrikáltak neki, és új életet kezdett, megházasodott, majd gyerekei születtek. Sólyomszem eredete szorosan kapcsolódik majd a Megtorlóhoz, mert a S.H.I.E.L.D. majd őt szemeli ki, hogy ugyanígy beszervezzék magukhoz. Segíteni fog majd Amerika Kapitánynak is a házasságon kívüli fia rejtélyében, amit a S.H.I.E.L.D. nem néz majd jó szemmel, hiszen évek óta őrizgetik ezt a titkot.
– A S.H.I.E.L.D. vezetője Carol Danvers marad, míg Nick Fury átveszi a saját titkos osztagának vezetését.
– Az új Fekete Özvegy Nick Fury volt felesége lesz, Monica Chang, aki egy igazi hárpia.
– Amerika Kapitány házasságon kívüli, törvénytelen fia nem más, mint a szintén szuperképességekkel rendelkező Vörös Koponya. A Kapitány teljesen kikészül, amikor megtudja, hogy ő egy nemzetközi terrorista. A 2. számban derül majd fény az eredetére.

Na? Elcsöppent a nyálatok is, mi? Azt elhiszem! MILLAR PAPA VISSZATÉR, EMBEREK!!!

Oldalak: 1 2 3