Heti Marvel 08/35-36

Wolverine 68: Szinte érzem a sztorin és a dialógusokon Millar izzadságának szagát (nem valami kellemes…), ahogy erőlködve sulykolja főhősén keresztül, hogy nemnemnemnemnem, nem fogja kiugrasztani a karmait, és nem fog harcolni, nem öl, nem sebesít meg senkit, még csak rossz szemmel sem nagyon néz másokra. Nem. Kizárt. Ááááá, nincs az az Isten, hogy karmokkal rontson másokra. Nem. Ha beledöglik sem, ő aztán nem. Eh, mit számít, SNIKT. Na jó, kicsit talán cinikusabb vagyok a kelleténél, mert még mindig nem történik meg a dolog, csak az utolsó oldal utal rá. Szóval a következő részben lesz csak SNIKT. Amivel persze nincs is semmi baj, hiszen várható volt, és olyan rettenetesen nyilvánvaló volt, hogy megtörténik, hogy… hogy… hogy totálisan semmi értelme nem volt annak, hogy Millar annyira erőszakosan próbálja megetetni az olvasóval az ellenkezőjét. Rozsomák nem akar ölni, családja van, visszavonult egy pacifista életmódba. Vettük, tényleg, már az első részben, felesleges még mindig egész dialógusokat szánni arra, hogy hogy nem fogja azt csinálni, amiről úgyis tudjuk, hogy csinálni fogja. Egyébként a sztori szerint Rozsomák (aki nem, nem, NEM harcol!) és Sólyomszem megpróbálják kiszabadítani utóbbi lányát, aki azonban mocskos kis meglepetéssel szolgál mindkettejük számára – és ez nem is rossz ötlet, igazából illik ebbe a kicsit erőltetetten disztopikus világképbe. Összességében abszolút olvasható, de nem egy nagy élmény – bár McNiven rajzait mindig öröm látni.

X-Force 6: Ohohó, ez a rozsomákos borító szenzációs. Véres, dögös, tüzes, egyszerűen iszonyatosan cool és hangulatos. Bár ugyanezt elmondhatnám a sztoriról, amit rejt, de sajnos az Angels & Demons utolsó része nem sikerült valami eget rengetőre. Nem rossz persze, ahogy általában véve – minden negatívumuk ellenére – az eddigi részek sem, csak épp a (vér)komoly hangvételéhez képest nem is az igazi. Ez itt a végső leszámolás ideje, úgyhogy a gonoszok is egymásnak esnek, és persze a „rossz jófiúk” is nekiugranak ellenségeiknek. Akkora mészárlást mégsem kapunk, mint amire számítunk, ami kicsit kár, mert az előző rész vérfürdője szenzációs volt, miként fantasztikus lehetőséget nyújtott Clayton Crainnek, hogy megmutassa, mire képes digitális képeivel. Úgyhogy ez a nagy hirig helyett egy kissé suta szálelvarrás csak – pár szereplő meghal (ó egek, ideje volt már végre megszabadulni Craig tiszteletestől…), de a legtöbb mutánsölő gazember természetesen kereket old, méghozzá Bastionnal az élen. Elvégre kell téma a következő részekre is… de nagyon nem örülök neki, hogy rég halott karaktereket hoztak vissza, és végül nem kezdtek velük semmit. Azért indították útjára a Marvelnél az X-Froce-ot, hogy most majd évekig (mert bizony, ezt innentől könnyen elhúzhatják irdatlanul sokáig is) sírból előhalászott élőholtakra vadásszanak a tagjai? A csapatot inkább a jelen problémáira kellett volna ráállítani, nem pedig régi ellenségeket felmelegíteni nekik…

X-Men: Legacy 215: Mike Carey a már megszokott módon folytatja Xavier múltba tett bűntudat-utazását, és ezúttal Küklopsz karaktere kerül a középpontba. Ami érthető, sőt, várható volt, hisz kettejüknek igen régre visszanyúló és szoros kapcsolatuk van. Ez a kapcsolat persze az utóbbi években megromlott, minthogy az X-franchise írói közül páran abban láttak egyedül fantáziát a professzorral kapcsolatban, hogy korábban makulátlan jellemét jó alaposan befeketítsék. Persze nem hibáztatom őket, de az összhatást tekintve kicsit túllőttek a célon, és Carey most takarít utánuk. Ráadásul úgy, hogy egyáltalán nem tűnik takarításnak. Egyszerűen csak átkozottul jó történetmesélésnek tűnik. Igaz, Scott és a professzor beszélgetése nem szolgál valami sok újdonsággal, de jól van megírva, és Sinister (még mélyebb) belekeverését mindkettejük múltjába igen szépen oldja meg – olyan ügyesen retconál, hogy az embernek szinte fel sem tűnik. De van itt nekünk még egy pokoltűz klubos mellékszál, aminek valószínűleg hosszú lefutása lesz, és végre visszatér a sztoriba az utóbbi időben igencsak mellőzött Vadóc is, aki szintén a maga kis múltkereső útját járja – jelenleg éppen az X-ek régi, elhagyott ausztráliai bázisán, ahol még Claremont alatt, a ’80-as években állomásoztak. Közben pedig beszélgetéseket folytat a fejében lévő mostohaanyjával, Rejtéllyel – remélhetőleg Carey Vadóccal is képes lesz valami olyat csinálni, mint Xavierrel, vagyis kicsit változtatni rajta, és új oldaláról mutatni be. És mivel Carey-t nem úgy ismerjük, mint aki csak úgy vaktában huzigál be karaktereket a történeteibe, minden okunk megvan, hogy ebben reménykedjünk…

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7