Heti Marvel 08/35-36

Nova 16: A Guradians of the Galaxy után a megbízhatóan jól teljesítő Abnett-Lanning duó másik űroperás képregényében is kezdetét veszi a Secret Invasion. A skrullok túl nagy fenyegetésnek tartják Novát ahhoz, hogy csak úgy hagyják röpködni az űrben ide-oda, ezért aztán megelőző csapást mérnek rá, és megpróbálják kivonni a képletből, még mielőtt egyáltalán megtudja, mi történik a Földön. Pechjükre arra jár az eredeti Super Skrull, Kl’rt, akivel Nova együtt harcolt az elmúlt két galaktikus háborúban, és kihúzza a csávából – aztán irány a Föld, ahol hősünket csúnya meglepetés éri (aminek viszont nem sok értelme van, úgyhogy elképzelhető, hogy csak egy kis átverés lesz belőle). Nova és Kl’rt beszélgetése fantasztikusan jól megírt, ötletes, fordulatos és nem utolsósorban vicces (terápia és a skrullok), az akciók pedig Abnettéktől szokásosan elképesztően látványosak, dinamikusak és kreatívak. Az utolsó oldal ugyan kicsit zavaros Kl’rt korábbi tetteinek fényében, de ahogy említettem, pálfordulása vagy csak az ellenség átverésére szolgál, vagy az íróknak van egy ötletük arról, hogyan édesgetheti magát vissza a karakter népének ölelésébe. Bárhogy is, ez megint egy nagyszerű rész, úgyhogy az Abnett-Lanning páros renoméja továbbra is makulátlan. Ja, és megérdemelnek pár szót a rajzolók is, mert bár az arcokban nem kifejezetten jeleskednek (néhány mosoly úgy néz ki, mintha Greg Land rajzolta volna – brrr…), az akciókkal egyenesen csodát művelnek. Az az egészoldalas kép, amin Nova keresztülrepül egy skrull hajón, elpusztítva közben, fantasztikus.

Punisher War Journal 23: A Punisherrel Fraction nem okoz olyan csalódást, mint az Invincible Iron Mannel. A Jigsaw-sztori befejező része pont olyan, mint a korábbiak: stílusos, dinamikus, tökös és akciódús, és bár kicsit fura, hogy pár mellékszálat félúton teljesen elhagyott az író, az egyetlen hosszú bunyóval lezárt képregény egészen kellemes élményt nyújt. Már ha eltekintünk Howard Chayking rajzaitól, amik – ha lehet ilyet mondani – borzalmasabbak, mint valaha. Ez itt kétségkívül a mélypont, és hogy miért? Nézzétek csak meg a nyolcadik oldalt, amin Roncsoló a feszítővasával rávág Bridge térdére. Nézzétek meg a mozgás elképesztő dinamikáját! Nézzétek meg Bridge kicsit sem színpadias, hiteles reakcióját! És próbáljátok ne sírni. Vagy ne röhögni. Nem tudok mit mondani erre, egyszerűen bűnronda az egész, lassan ott tartunk, hogy majd visszasírom Swierczynski képeit (na jó, ott azért mégsem). Egyébként jó, hogy végre (talán?) pont kerül Jigsaw történetének végére (az ő és a Frank közti kapcsolat kifejtése is egészen korrekt, bár egy kicsit erőltetett, és túlságosan a Batman-Joker viszonyra emlékeztet), és a befejezés is egészen érdekes – bár nem egyszer láttuk már Franket börtönbe vonulni, szóval sok eredetiség ebben sincs, de bízom benne, hogy Fraction ki tud hozni belőle valami izgalmas sztorit. A 616-os Punisher továbbra is egy megbízhatóan jó, ha nem is kimagasló sorozat.

Runaways 1: Akármi legyek, ha értem, miért kellett elölről kezdeni a sorozat számozását. Csak mert új írót és rajzolót kapott? Még jó, hogy ez nem általános gyakorlat… hogy nézne ki egy Uncanny X-Men v45 23? Tényleg nincs más módja annak, hogy felkeltsék az emberek figyelmét? Na mindegy. Joss Whedontól a nők külső-belső problémáinak hiteles ábrázolásáról elhíresült Terry Moore (Strangers in Paradise) veszi át a stafétabotot. Történetében a csapat visszatér Los Angelesbe, és megpróbálnak berendezkedni egyikük szüleinek üresen álló házában – miközben földönkívüliek vadásznak Karolinára, aki szerintük bolygójuk megsemmisüléséért felelős. Nos, kezdetnek nem rossz… de egyáltalán nem is jó. Egyszerű, kicsit unalmas cselekmény, átlagos dialógusokkal, egy felesleges, némi dinamikát a sztoriba erőltető akcióval és pár mérsékelten jó poénnal. Ami nagyon nagy kár, mert Moore számára ez az a bevezető rész, amiben megmutathatja (megmutathatta volna), milyen jól bánik a karakterekkel, és milyen remek párbeszédekkel tudja szórakoztatni a nagyérdeműt, még mielőtt a sztori igazán beindul. De sajna ez nem jött össze. A sztori még nem érdekel, minthogy épphogy csak elkezdődött, a többi meg túl felszínes és átlagos, főleg egy agyondicsért független íróhoz képest, aki éppen azzal szerzett magának hírnevet, amiből itt nem sokat mutat. Rajztéren pedig Humberto Ramos próbálkozik, de az ő üres rajzfilmarcai engem sosem tudtak meghatni, és van egy olyan erős gyanúm, hogy ez nem pont most fog megváltozni.

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7