Dark Horse 08/XI

Hellóbelló mindenkinek, immáron a harmadik Havi Dark Horse összefoglalót olvashatjátok. A legfrissebb füzetek megismerésében ismét czben, és jómagam, fdave leszünk a segítségetekre. Ebben a hónapban olyan csemegékkel szolgálunk nektek többek közt, mint a B.P.R.D. Warning sztorijának befejező része, a Goon 30. száma, vagy elég csak megemlíteni az új Umbrella Academy sorozat, a Dallas nyitányát. Czben vállalta be a hónap töménytelen újdonságait, melyek a Kull, a Cleaners és a Gigantic címet viselik. Akik nyomon követik a folyamatos füzetmegjelenéseket, észrevehették, hogy elég sokat csúsztatnak mostanában. Így történhetett, hogy sok, általunk és általatok is várt címről nem esik szó, ellenben decemberben (a jelek szerint) extra dózisban kárpótolnak minket Dark Horse-ék. Katt tovább!

B.P.R.D.: The Warning #5

Elérkezett hát a sztori befejező története, ami, mint kiderült, egyáltalán nem varrja el a szálakat, helyette sokkal mélyebb és fontosabb szerepet tölt be a már így is hosszú ideje húzódó konfliktussorozat építésében. Az előző füzet hosszasan taglalta Abe és Johann akcióját, ami a gépeket energiával ellátó generátor elpusztítására irányult, a végeredményt pedig megkaptuk novemberben: semmi értelme nem volt, főleg nem hosszútávon. Az amúgy tényleg nagyon szépen és érdekesen megírt füzet Abe víziójával indít. Rá kell jönnie, hogy mindaz, amit az elmúlt napokban kemény erőfeszítésekkel elértek könnyen semmivé válhat, másrészt pedig egyáltalán nem sikerült a probléma forrására koncentrálniuk. Ugyanis az elpusztított gép csak egy kis része volt valami egetrengetően nagynak, és az eltűnt Lizről sem találtak semmi kézzelfogható bizonyítékot, infót a hollétéről. Gylfrid feltűnései egyre gyakoribbá válnak, igaz, hogy csak megjelenik Abe előtt, teljes valójában nem teszi tiszteletét. Mégis ezek elegendőek ahhoz, hogy Abe is meginogjon módszereik hatékonyságának eddig biztosnak tűnt tudatában, azzal pedig, hogy Gylfrid bemutatja neki a várható jövőt, Abe kikövezett úton halad a teljes kétségbeesés felé. Hellboy hiánya egyre égetőbb az egész Hivatalnak, remélhetőleg nem kell sokat várni a feltűnésére.
A háborújuk egyre több fronton zajlik, és még korántsem tartanak érdemben sehol sem, főleg, hogy a The Black Goddess című történetben folytatódnak is a megpróbáltatások. Az egyéni sérelmek eddig is csak úgy sorjáztak a képregényben, most viszont újabb kettővel ismerkedhetünk meg behatóbban: Abe ugye rájön, hogy Liz megszerzése egyáltalán nem lesz sétagalopp, ám ami ennél is fontosabb, hogy Johann-nak is kezd igen elege lenni a dologból. Egy igen megkapó képsorozat közepette tárulkozik fel előttünk mindaz, ami neki anno fontos volt a német városban. Minden és mindenki elpusztult, nem sikerült elmenekülniük, és ha majd ezek ténylegesen egy drámai sztoriban csúcsosodnak ki, nagyon érdekes jellemábrázolásra lesz lehetőségük az alkotóknak. A Warning ötödik része alapján képesek rá.
Abe sötét jövővíziója során feltűnik Liz is, aki kulcsszerepet tölthet be a későbbi többfrontos háborúban. Ha ténylegesen is igaz, hogy az eddig a nem ember élőlényeket támadó járvány képes lesz emberi változattá mutálódni, akkor az emberiség sorsa megpecsételődött. A kilátások tehát nem túl jók, és ha ezeket vesszük figyelembe, nyugodtan elmondhatjuk, hogy a Hivatal történetének legátfogóbb és talán leghosszabb története közepette járunk, és járunk még jó pár hónap múlva is.
Guy Davist ismét meg kell dicsérnem, mert egyszerűen gyönyörű az, amit az ostrom után álló várossal művel. Kicsit részletgazdag, kicsit firkálásnak tűnő stílusa, illetve a színező munkája együtt nagyon hatásos vegyületet alkot. Elég megfigyelnünk a narráció nélküli, teljesen szótlan kétoldalas rajzát.
Megy hát továbbra is az olvasók ködben tartása, de végre egy tartalmas, olvasmányos füzet közepette teszik mindezt Mignoláék. A beágyazott Warning sztori véget ért, de a megpróbáltatások még korántsem. Miközben az emberiséget hatalmas veszély fenyegeti, a B.P.R.D. füzetek ismét a régi fényükben tündökölnek.

Gigantic #1

Rick Remender, a Fear Agent írója novembertől új sorozattal jelentkezik. Ez a tény már önmagában örömre ad okot, Remender ugyanis nem átallja elsődleges feladatának a szórakoztatást tekinteni, nem felejtve el időnként magvasabb gondolatokat is munkáiba csempészni. A Gigantic első száma alátámasztja mindezt: vicces, pörgős és meglepően értelmes is, noha nem találja fel a spanyolviaszt. Lássuk csak a cselekményt: 5000 évvel ezelőtt nyitunk, amikor is egy földönkívüliek (kinézetre a „Támad a Mars!”-ból léptek le) által irányított intergalaktikus tévétársaság a nagyobb nézettség reményében létrehoz egy bolygóméretű valóságshow-t – bizony, a Földet, rajta velünk, szánalmas kis emberekkel. Az új fajt az ufók direkt úgy alkották meg, hogy hétről hétre izgalmat jelentsünk az űrtévézők számára: egyszerre vagyunk agresszívek és érzelmesek, zsigerből elutasítjuk a békés konfliktuskezelést, elég okosak vagyunk ahhoz, hogy egymást pusztító fegyvereket hozzunk létre, de elég hülyék, hogy alávessük magunkat egy ismeretlen Isten képzetének.
Ugrunk napjaink San Franciscójára. A fotóriporter Chris épp tűzrőlpattant barátnőjével, Jillel tölti az időt, mikor egy jókora robbanás kíséretében a városban megjelenik egy gigantikus méretű fémgodzilla, maga alá temetve kapásból kábé 100 járókelőt, köztük Jillt. Mint kiderül, a fémpáncélos lény jót akar: megmenteni az emberiséget a bolygóközi tévéstáb markából. Ő ugyanis az űrtévé egy másik műsorából szökött gladiátor (vagy mifene), aki megszökött az őt foglalkoztató show-ból. Persze követik a földönkívüli biztonságiak, akik addig üldözik, míg beindul kiborgunk radioaktív képessége, amivel úgy néz ki, az utolsó oldalon San Francisco maradékát is a levegőbe röpíti.
A pörgős, sci-fi szatírának induló történet elmesélésében Remendernek rajzolóként Eric Nguyen segít (ők ketten már a Fear Agenten és a Strange Girl című sorozaton is dolgoztak már együtt). Nguyen leginkább a Marvel házatájáról lehet ismerős a magyar olvasóknak: közreműködött az X-Men: Fist Class, a Newuniversal, valamint az Ultimate Fantastic Four / X-Men Annual elkészítésében is. A vietnámi származású rajzoló az űrben, ufók között játszódó jeleneteket, valamint a címszereplő terminátorjelöltet gyönyörűen rajzolja (ne felejtsük el megemlíteni a színező, Matthew Wilson nevét), de az emberi arcok ábrázolását egészen érdekesen oldja meg: mintha egy-két vonal igencsak elcsúszott volna, olyan deformálódott fejeket kapunk. Nem értem. A mélypont az az oldal, ahol először látjuk Christ és Jillt: az ijesztő külsejű lányt ezek után kevésbé sajnáljuk. A rajzi összhatás tehát felemás.
Az olvasói levelek helyén Remender magyarázza a bizonyítványt, felvázolva az elpuhult űrtévénézők és a hasonlóan tunya modern emberek közti hasonlóságot. Mivel az ötlet korántsem eredeti (legutoljára talán valamelyik South Park-epizódban találkozhattunk vele), nem igazán értem, erre mi szükség van, de legyen: az író prózában is igen élvezetesen fogalmaz. Remélve, hogy viszonylag kevés embert kell a szereplők között látnunk (Chris figurája azért annyira nem visszataszító), a szatirikus robotos-ufós móka reményében én várom a folytatást.

Oldalak: 1 2 3 4