Kockákba rajzolt hősök szocialista álruhában

Kockákba rajzolt hősök szocialista álruhában
Krónika a magyar képregényről

Még Zórád Ernő biztatta Kertész Sándort úgy húsz évvel ezelőtt a magyar képregény történetének megírására, mondván: annyira elhanyagolt és komolytalannak tartott műfaj ez nálunk, hogy még szakirodalma sincs. Kertész akkor a nyíregyházi tanárképző rajz szakos hallgatója volt még, s alázattal nekiállt a hatalmas feltáró munkának. Amellett, hogy rajzolással, sőt képregénykiadással is foglalkozott. Kutatásának kezdeti eredménye volt 1991-ben az első, nagyfüzet formában megjelent képregényhistória, a Szuperhősök Magyarországon. De a téma, s az összegyűlt anyag többet ért ennél. Úgy tervezte, az egészet négy kötetben fogja újraírni.

A négyből egy most elkészült, történetesen a harmadik, Comics szocialista álruhában címmel, Kertész saját kiadásában. (Nem baj, mondták a bemutatón, a Csillagok háborúja is így kezdődött, csak az a negyedik résszel). A kötet a hazai képregény legizgalmasabb korszakát, az 1939 és 1989 közötti ötven évet dolgozza fel. Erről még nekünk, fiatalabbaknak is vannak emlékeink. Vártuk Rahan újabb és újabb kalandjait a Pajtásban, cserélgettük az NDK-ból importált Mozaik számait. Ismertük Pifet is, bár utólag nem értettem: hogyan jöhetett át a vasfüggönyön? Kertésztől ezt is megtudtam. Úgy, hogy a Francia Kommunista Párt képregényújságjában, a Vaillant-ban jelent meg, s így pártvonalon eljuthatott hozzánk. Vele együtt Rahan is. A Vaillant volt az egyetlen nyugati comics újság, amely nálunk is beszerezhető volt. Végül Superman is bejutott. Igaz, nem a főbejáraton, hanem kiskapukon át. A hetvenes évektől ugyanis bérmunkában az Alföldi és a Zrínyi Nyomdában nyomták a nyugati és a skandináv képregényeket, s bár itthon hivatalosan nem voltak kaphatóak, néhány százaléknyi „sérült” példány kikerült, melyet aztán az antikváriumok árultak jelentős haszonnal.

A klasszikus „komiksz” nálunk nem fejlődhetett ki. A harmincas évekre még nem jutott el odáig, a háborút követően pedig mint nyugatos műfajt kárhoztatták. Egyszerűbb, képaláírásos változatát azért a vicclapok és a politikai kiadványok használták. Végül az irodalom sajátos képi ábrázolásaként vált politikailag is elfogadottá 1956 után. Ez a comics szocializmus kori álruhája. Önállóan kitalált képregénytörténetek csak később születtek. Hazai mesterei Endrődi István, Gugi Sándor, Korcsmáros Pál, Sebők Imre, Zórád Ernő a magyar és a világirodalom legjobb alkotásait jelenítették meg, elsődlegesnek elfogadva a szöveget. A legtöbbnek Cs. Horváth Tibor volt a forgatókönyvírója. ő egyben a műfaj menedzsere, hazai viszonyokra adaptálója is.

A Fülesnek, a Pajtásnak, a Magyar Ifjúságnak dolgozó, élvonalbeli rajzolók művészi színvonalon alkottak. Tisztában voltak a korlátokkal, bár néha kipróbálták, meddig mehetnek el. Például erotikában. Fazekas Attila vagy Endrődi István kikezdte olykor a szerkesztő türelmét egy-két pikáns akciójelenettel. Persze tudták, hogy úgysem jelenhet meg, így hát rendszerint ott lapult a mappájukban a téma szelídebb ábrázolása is. Csak tesztelték a rendszert.

Kertész Sándor könyve méltó tisztelgés a magyar képregény 1989-ben letűnt nagy korszaka előtt. Megjelenése talán a műfaj hazai újjászületésének, az ébredező érdeklődésnek is eredménye. Úgy tűnik: lesz mit írnia a következő évtizedekről is.

Csordás Lajos
Népszabadság
2007. február 5.
Hozzászólásokat kérjük a kapcsolódó fórumba írjátok