Végre egy igazi képregénypályázat: a Magyar Képregény Szövetség és a Libri kiadó pályázatot hirdet eredeti képregényötletek bemutatására, megjelentetés céljából. A határidőre beérkezett pályaművekből az MKSZ...
A Pesti Bölcsész Akadémia és a Fuga szervezésében „Az erőszak-ábrázolás médiumai a digitális korban: fénykép, játék, képregény” címmel előadást tart oldalunk egyik cikkírója, Szép Eszter....
Móra Ferenc a harmincas-negyvenes generációnak elsősorban gyerek-kamaszkori élmény, eleven emlék. Nagy vonalakban Benedek Elek A nádszálszép kisasszonya és Illyés Hetvenhét magyar népmeséje után a Móra-sorozatot...
Néhány napja adtunk hírt a LIFE programjáról, melyben a képregények társadalmi, politikai vetületeiről beszélgettek a témában jártas szakemberek. Az egyesülettől megkaptuk az est szöveges összefoglalóját,...
Leslie L. Lawrence 1988-as regényének képregényes adaptációja egyszer már megjelent önálló kötetben 2012 körül, de olyan titokban, hogy arról még az OSZK sem tud, sőt,...
Májustól újra olvashatunk Batman képregényeket magyarul, ráadásul úgy ahogy 2001, de talán inkább 1992 óta soha!
Itthon a képregényalkotó ritkán látható a képernyőn, leszámítva a kulturális darálókat. Futaki Attila másodjára is kivételt képez ma este a Fábryban. A korábbi zárórás műsor...
Ma este! A LIFE (Liberális Fiatalok Egyesülete) tavaszi eseménysorozatát képregényekkel indítja. Vagyis azok társadalmi és politikai vetületeivel. Ez így elsőre ijesztőnek is tűnhet, azonban a...
Elhunyt Rásonyi Ábel László képregényrajzoló – tudtuk meg a Gothic.hu-ról. Annak ellenére, hogy munkássága egy képregénytől független szubkultúrához köthető, mégis igyekeztünk beszámolni kiállításairól, munkáiról. A...
A Magyar Képregény Szövetség más, az eddiginél sokkal nyitottabb szervezeti formát választ, amelyben a hangsúly a tagdíjfizetésről áttevődik az aktív részvételre. Az új felépítés olyanok...
Nyilvános, ingyenes képregény-előadássorozat indul az ELTÉ-n. A kurzus gazdája pedig nem más, mint oldalunk újabb munkatársa, Szép Eszter. A kurzus alaptézise: képregényt olvasni nem gyerekjáték....
Éppen egy évvel ezelőtt jelent meg a Symposion-Híd képregényes száma, de úgy látom, hogy képregényes körökben nem igazán adtak róla hírt, pedig megérdemelte volna… A...
Jönnek az ünnepek, nagyon sokaknak még mindig luxusterméknek számít a képregény. Összegyűjtöttünk néhány kiadót és kereskedőt, amely különösen nagy akciókkal kedveskedik a vásárlóknak. A listát...
Már egy hete katalogizáltam és eltettem az Ötödik Szegedi Képregényfesztiválon szerzett képregényeimet, pedig sokáig kerülgette a család, és vagy két hét eltelt a szervezők tanulság-összegző...