Társadalom és politika a képregényekben – beszámoló + képek

Néhány napja adtunk hírt a LIFE programjáról, melyben a képregények társadalmi, politikai vetületeiről beszélgettek a témában jártas szakemberek. Az egyesülettől megkaptuk az est szöveges összefoglalóját, képekkel és egy vagány plakátgyűjteménnynel, melyeket itt meg is osztunk.

A Liberális Fiatalok Egyesülete 2014 februárjában Társadalom és politika a képregényekben címmel szervezett kerekasztal-beszélgetést a Budapesti Corvinus Egyetemen. A felmerülő kérdések megválaszolásában magyarországi képregény szakértők, Maksa Gyula és Gönczi Pál segítették az érdeklődőket. Ugyan a vendégek más-más univerzum szakértői, a rendezvény mégis releváns és komplex állításokat fogalmazott meg a képregényekben szereplő társadalmi és politikai szemléletmódokat illetően.
A legfontosabb kérdés talán az, hogy a képregények társadalmi-politikai ábrázolása egyáltalán miért is merül föl kérdésként. Gönczi Pál szerint, aki a mainstream képregény univerzumok (elsősorban Marvel, illetve DC Comics – a szerk.) szakértője, a kérdés relevanciáját alapvetően annak a reboot-hullámnak tulajdonította, amelyet elsősorban a hollywoodi filmipar ilyen irányú fellendülésével hozott összefüggésbe. Ezzel szemben Maksa Gyula, a Pécsi Tudományegyetem kommunikációs adjunktusa elsősorban a magyarországi intézményesülésben lát egy nagyirányú felívelést, aminek kezdetét a 2000-es évek elejére tette. Szerinte ugyanis mind a Magyar Képregénykiadók Szövetségének 2005-ös megalapítása, mind a tapasztalható fesztiváli aktivitás, mind pedig az a tény, hogy a képregények könyvesbolti terjesztése is megkezdődött, jól mutatja, hogy a magyar képregény-piac új kapukat nyitott maga előtt, s erre fogyasztói részről is érdeklődés mutatkozik.
Amennyiben a fogyasztói igény valóban megmutatkozik, fontos feltenni a kérdést, hogy milyen társadalmi, illetve politikai ábrázolásoknak lehetünk szemtanúi. Hiszen vélhetően valamilyen jellegű társadalmi ráhatással rendelkeznek e füzetek és filmek. Bár alapvetően minden képregény a fikció világába kalauzolja olvasóját, valamilyen társadalmi realitást mégis tükröznek. Vajon ezek a társadalom-ábrázolások reflektívek?
Gönczi Pál szerint egyfajta recycling-kultúra uralkodik ebben a kérdésben: folyton újracsomagolt brandeket láthatunk, amelynek elsődleges oka az, hogy mind kiadói, mind pedig fogyasztói részről megvan az igény a jelenben bekövetkezett változásokra való reflektálásra. Állítása szerint éppen ezért napjainkban a „nyomorék szuperhősök korát éljük” – utalva elsősorban Batman és Iron Man esendőbb karakterábrázolására. A PTE adjunktusa szerint is létezik ez a fajta társadalmi reflexió, sőt sok esetben nyíltan nem objektív ábrázolásokkal is találkozhatunk: a Scandinavian Journal of Comic Art propaganda-képregényeknek nevezi ezt a fajta stílust. De szóba került a képregény-riportok műfaja is mint a graphic novel stílusát átvevő műfaj, amely alapvetően egy-egy valós társadalmi és/vagy politikai történésről ad képregényszerűen tudósítást. Sok esetben azonban olyan füzetekkel is találkozhatunk, amelyek kifejezetten azt a célt szolgálják, hogy egy adott történést később legitimáljon a fogyasztók számára, s amelyek történeteit a politikai kommunikáció dinamikájába illesztik a szerkesztők. Példaként hozta fel az Egyesült Államok grenadai fellépését utólag legitimáló kiadványt.
Mindezekkel szemben a politikai világok ábrázolása kevésbé mondható ennyire egyértelműen realistának, bár kétségkívül e kérdésben markánsabb ellentétet fedezhetünk fel az amerikai és a frankofon típusú képregények ábrázolásai között: talán megengedhető az az állítás, mely szerint a mainstream füzetekben ez a kérdés relevánsabb. Ugyanis ezekben a képregényekben jellemzően arctalan és/vagy autoriter karhatalommal találkozhatunk, s a főszereplő szuperhős mint a demokrácia zászlóhordozója jelenik meg, kiállva ezen igazságtalan és elnyomó rendszerek ellen. Az európai típusú képregényekre is igaz lehet ez a megállapítás – állapította meg Maksa Gyula –, bár szerinte nem lehet ennyire egyértelműen kijelenteni, amely egyrészt a műfaji sokszínűségnek köszönhető, másrészt pedig – példaként említve Tintin esetét – sokszor túlzó lenne a megállapítás. A belga hős például egy kiadványban a kongói iskolában magyaráz a diákoknak Belgiumról mint hazájukról (kritikai írás erről ITT – a szerk.).
Mindezekkel szoros összefüggésben a rendezvényen moderátori részről elhangzott a kérdés, hogy amennyiben hőseink valóban a demokrácia letéteményesei, mit kezdjünk azzal az egyszerű ténnyel, hogy ezek a hősök jellemzően mégsem többek puszta önbíráskodóknál? Gönczi Pál szerint ez egyrészt azzal magyarázható, hogy „ők a szükséges rossz”, másrészt pedig azzal, hogy a fogyasztót alapvetően az elvágyódás hajtja minden olvasáskor, így az önazonosulás miatt tulajdonképpen okafogyottá válik ez a kérdés.

Kálóczi Krisztián