Ultimate Universe News #17

Kakukklekvár! Képzeljétek, pöttöm gyermekek, járt nálam hétvégén a Mikulás bácsi! Bizony ám! És nagy-nagy puttonya meg volt pakolva mindenféle jóval – köztük az Ultimate Universe News 17. kiadásával is! Hipp-hopp, gyorsan lecsaptam rá, és most elhoztam nektek is, hogy lássátok piciny bociszemeitekkel! Szerintem a Mikulás bácsi fanatikus Bendis-rajongó lehet egyébként, mert ezen a héten minden hír vele kapcsolatos. Az ULTIMATE SPIDER-MAN szekcióban például rögtön egy interjút olvashattok vele, majd az 5. szám bemutatója és elemzése következik. Nájsz! Aztán a minisorozatok közül most az Ultimate Enemy kap egy kis reflektorfényt, amint Bendis apó ennek a sorozatnak a sztorijáról szól majd pár szót egy újabb interjúban. Meganájsz! És hogy mi az az Ultimate Mystery és Ultimate Doom? Olvassatok csak, és kiderül!

SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET!

INTERJÚ: BRIAN MICHAEL BENDIS

Első állomásunk a héten ez a kis interjúcska lesz Bendis mesterrel, aki jelenleg (ismét) több újvilági projekttel is foglalkozik. Egyrészt ugye továbbra is ő írja az Ultimate Spider-Man-t, másrészt hamarosan kezdetét veszi új, bombasztikus trilógiája is. Most az előbbivel fogunk foglalkozni természetesen – azaz lássuk, mi vár Pókemberre a közeljövőben (kiegészítve pár előzetes oldallal)!

Mit kell tudnunk az új főgonoszról, Mysterióról?
Először is, sokkal aktívabb és gyakrabban intéz támadásokat, mint a klasszikus változata. Másodszor, sokkal fókuszáltabban intézi az ügyeit, ha valamit a fejébe vesz, azt véghez viszi mindenáron. Pókembernek még eddig sosem volt ilyen ellenfele, aki ennyire durván célba vette volna őt, és nem tágít mellőle semmiféleképpen. El akarja intézni őt mindenképp. Ráadásul még nem is igazán tudunk róla semmit, tehát nemcsak veszélyes, de rejtélyes alak is.

És ki az Árnyéklepel?
Az ő kilétére már a 6. számban fény derül. Amit ő tesz, az mind egy sajátos reakció az Ultimatum eseményeire. Rengeteg düh és szomorúság van benne, és főleg ezek motiválják őt.

A család központi téma marad továbbra is a képregényben, ugye?
Így van. És itt a „család” szót nemcsak a vérrokonokra kell érteni, hanem azokra az emberekre is, akik életed során kerülnek hozzád nagyon közel. Most ugye sok ilyen személy lépett be Peter életébe. Ez is a lecke része ebben az új, bonyolult világban számára. Sok ember számára az igazi családja nem az, amibe beleszületett, hanem ami kialakult körülötte az évek során. Itt van például most Johnny Storm, akinek otthon kellett, és egy barátja családja befogadta. Nem ritka eset ez a való életben sem – csak a képregényben még pluszban mind szuperhősök is! Johnny és Peter tehát egyfajta testvéri viszonyba kerültek, de ez nem jelenti azt, hogy Johnny majd mindig ott lesz, hogy segítsen Peternek. Ez a sorozat továbbra sem egy duóról vagy csapatról szól, hanem Pókemberről. Persze ettől még lesznek majd közösen megoldott ügyeik.

Jégember is ilyen szerepet kap majd Peter életében?
Nos, Bobby is egy szerencsétlen áldozata az Ultimatum eseményeinek. Otthon és család nélkül maradt, az X-Men nincs többé, így Jégember mostantól Pókember életének részese lesz. Ez egy vadiúj felállás. Amikor Peter, Johnny és Bobby együtt hősködnek majd, az olyasmi lesz, mint a régi Spider-Man and his Amazing Friends című rajzfilmsorozat a tévéből. Olyasmi, de mégis teljesen más. Mint mondtam, ez a képregény elsősorban Peterről szól, de most már van sok-sok érdekes, izgalmas mellékszereplőnk is.

Mi a helyzet a hölgyekkel?
Peter szerelmi életében is nagy változások történtek, mint tudjuk. Az Ultimatum mindent megváltoztatott. Az ilyesfajta katasztrófák után nem mindenki tudja csak úgy folytatni az életét. Kiváló lehetőség volt ez tehát, hogy Gwent összehozzam Peterrel, miután szakított Mary Jane-nel. Persze az is kiderül majd, hogyan is történt ez pontosan.

Milyen történetekre számíthatunk a közeljövőben?
A 7. és 8. számban egy kétrészes sztorit olvashattok majd Rick Jonesról. Őt utoljára az Ultimate Origins végén láthattuk. Ő volt az a fiú, akinek a Szemlélők valamiféle ismeretlen hatalmat adtak, hogy az Ultimatum katasztrófái után új erővel és reménnyel töltse el az embereket. Ezt a vonalat fogom ott folytatni, és meglátjuk, hogy Rick hős vagy gonosz lesz-e.

Új rajzolód is lesz ebben a sztoriban, igaz?
Pontosan, méghozzá Takeshi Miyazawa személyében. Az állandó rajzolónk, David Lafuente kap egy kis pihenőt, hogy majd a 9. számban visszatérhessen, és addig Takeshi veszi át a stafétát. Igen, tudom, ez furcsa lehet egyeseknek, hiszen Mark Bagley és Stuart Immonen is folyamatosan, elejétől a végéig rajzolták egymaguk a sorozatot, de David más munkatempóban és stílusban dolgozik, ezért szüksége volt egy kis időre, hogy felkészülhessen a következő, hatalmas lélegzetvételű sztorira. Hogy a képregény folyamatosan, havonta jelenhessen meg, ezért ezt a megoldást választottuk, és egy kifejezetten Takeshinek való sztorit írtam. Igen, tudni kell rólam, hogy egyetlen történetnek sem fogok neki, amíg nem tudom, ki lesz a rajzolója. Nálam nagyon sokat számít, hogy a sztorit a rajzoló stílusához igazítsam. Mindez persze nem azt jelenti, hogy ez a kétrészes történet csak egy amolyan mellékszál lesz. Nem, épp ellenkezőleg: fontos részét képezi majd az egész sorozatnak.

Összességében hogy értékelnéd David Lafuente eddigi munkáját?
Fantasztikus! A visszajelzések, amiket kaptunk, mind pozitívak, és az eladási adatok is kedvezőek. Féltem, hogy nehezen szoknak majd meg az olvasók egy spanyol, manga stílusú rajzolót, de alaptalan volt a félelmem. Hálás köszönetem a rajongóknak, amiért elfogadták ezt a teljesen újszerű képi világot. Akiknek pedig nem tetszik Peter haja, hamarosan az is örülhet, mert meg fog változni. David nagyon szeret kísérletezgetni, és mindig vannak újabb és újabb ötletei. Imádok vele dolgozni. Néha annyira egyedi módon oldja meg a dolgokat, hogy rá sem ismerek a saját sztorijaimra a rajzain!

Az interjú folytatása a következő oldalon olvasható!

ÚJ MEGJELENÉS

A Mikulás zsákjában volt minden jó múlt héten, még piros alma és mogyoró is, de mellettük ott figyelt az Ultimate Spider-Man 5. száma! Az új sorozat első sztorija az utolsóelőtti fejezetéhez érkezett, melyben van minden, amit csak bele lehet sűríteni egyetlen számba! Pókember és az Árnyéklepel közös erővel csapnak össze Mysterióval, visszatér Bobby Drake, vagyis Jégember, felbolydul a Parker-háztartás, és Mysterio végső lépésre szánja el magát hősünk ellen… Egyszerűen NEM hagyhatja ki senki!

ULTIMATE SPIDER-MAN #5
Fejezetcím: The New World According to Peter Parker (5. rész)
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: David Lafuente
Borítórajz: David Lafuente

Végre itt van a várva várt összecsapás! Pókember kontra Mysterio! Vajon ki áll Pókember mellé, hogy együtt küzdjenek meg a gonosszal? És vajon sikerül időben kisegíteni hősünket? Egy újabb ütős fejezet a vadonatúj Ultimate Spider-Man sorozatból a már jól megszokott csapattól, BRIAN MICHAEL BENDISTŐL és DAVID LAFUENTÉTŐL!

Maniac értékelése:
Amerikai kritikák átlaga:

És mivel ennyire jó fej vagyok, most a bemutató mellé még pár fekete-fehér oldalt is kaptok a képregényből, hogy még inkább meghozzam a kedveteket!

Ennyi – meg persze az elemzés!

ELEMZÉS

Figyelem!!! Mind közül ez a részleg tartalmazza a legtöbb spoilert!!! Én szóltam!!!

Kell még mondanom bármit is? Mint minden új megjelenésnél, most is kaptok egy elemzést részletesen minden szereplőről, minden eseményről, minden mindenről. Uccu neki!

Bobby Drake / Jégember: Tudtuk, hogy szerepelni fog, tudtuk, hogy jön, de azt nem, hogy mikor… ám most végre itt van! Legutóbb az Ultimatum – X-Men: Requiem oldalain láthattuk, amelyben végleg feloszlott az X-Men, és diáktársaival együtt még Xavier iskoláját is lerombolták. Alig heverte még ki társai halálát, máris újabb gondokkal kellett szembenéznie, amikor a szülei kitagadták őt. Érthető reakció ez a részükről, de akkor is elég rideg dolog, nemde? Sokáig céltalanul bolyongott az ifjú Bobby, míg végül régi barátjánál, Kittynél húzta meg magát – ám ezt meg Kitty anyja nem nézte jó szemmel, így onnan is lépnie kellett. De akkor hová menjen szegény fiú? Hol húzhatná meg magát, ha mindenki elhagyta? Hát May Parker Ifjú Szuperhősöknek Fenntartott Otthonában! Miután May néni már befogadta Gwen Stacyt és Johnny Stormot, még Bobbyt is magához veszi, hiszen képtelen ellenállni a tini hősöknek, akiknek legalább egy „y” van a nevében. Vagyis jól rásózta a fiút Pryde mama, de hát May néni ezt egyáltalán nem bánja. Na és Peter…? És a többiek…?
Kapcsolatai: May Parker – gyám, Peter Parker / Pókember – lakótárs, Gwen Stacy – lakótárs, Johnny Storm / Fáklya – lakótárs, Kitty Pryde – baráti viszony

Mysterio: Mysterio rejtélye megoldódik! Na jó, nem, de van némi előrehaladás az ügyben. Miután gondosan csapdát állít Pókembernek, de a vörös csuklyás alak közbenjárása miatt mégis elbukik, érthetően kicsit zabos lesz. Ráadásul még a „felhőfeje” is megszűnik harc közben, amikor kap egy nagyobb maflást, és láthatóvá válik a valódi feje. Egy ismeretlen, kopasz csóka sok-sok meghatározhatatlan eredetű kütyüvel. Hm… Tippek? Peter nem ismerte fel, szóval nem lehet olyan, akit már látott. Talán majd a rucijáról lepattant kis szerkentyű segít a nyomozásban, amelyet Pókember gondosan el is juttatott a rendőrségre. És vajon mire készül most Mysterio, hogy talált néhány vércseppet a ruháján valószínűleg Petertől (bár szerintem nem az övéi lesznek azok a cseppek…)?
Új kapcsolatai: Vörös csuklyás alak – ellenség
Szeme színe: Fekete
Haja színe: Nincs haja
Különleges képességei / felszerelése: Immár bizonyos, hogy Mysterio ködszerű alakja a ruhájára szerelt egyik szerkezethez van kötve. Amint ez a szerkezet megsérül, Mysterio átlagos, szilárd, emberi alakot vesz fel.

Peter Parker / Pókember: Szegény hősünket Mysterio jól tőrbe csalta az előző szám végén, és most ennek issza a levét. Kis híján lekerül róla a maszkja, de szerencsére (drámai pillanatban) megjelenik a vörös csuklyás alak, és ketten együtt már le tudják gyűrni Mysteriót. Peter szert tesz még egy kis kütyüre is a ruhájáról, és sikerül megpillantania ellensége igazi arcát is. Egy egyszerű emberről van szó, aki fel van szerelve egy rakat, korát meghaladó szerkezettel. A rendőrség segítségét kéri, hogy nyomozzák ki a megszerzett ketyerével, ki lehet ez az alak – persze csak miután kiosztott pár autogramot rajongóinak, és ő is nyugtalanul konstatálta, hogy fogalma sincs, ki lehet a vörös csuklyás segítője. És ezek után mire kell hazaérnie May nénihez? Hogy ismét bővült egy taggal a Parker-háztartás Bobby Drake, azaz Jégember személyében, aki a mutánsok üldöztetése és közutálata óta menekülő szökevényként tengeti napjait. Kittynél keresett először menedéket, de onnan Kitty anyja inkább átvitte Mayhez, mert ő úgyis befogad minden kis kóbor szuperhőst.
Új kapcsolatai: Vörös csuklyás alak – zavaros, Bobby Drake / Jégember – lakótárs

Vörös csuklyás alak: Mert egy rejtélyes alak nem elég – rögtön kettő kell! Pókember, Mysterio és a vörös csuklyás figura végre mind együtt – de ki kinek az oldalán áll? Nos, Peter szerencséjére a vörös csuklyás továbbra is a jó oldalon áll, és besegít Pókembernek a nehéz helyzetben. Ketten együtt legyűrik Mysteriót, komolyan legyalázzák az egóját, majd kéz a kézben elugrálnak a helyszínről. Hm, oké, ez az utolsó rész nem igaz, hiszen a vörös csuklyás még mindig elég mogorva és magának való alak. Továbbra sem derül ki még a neme sem, így bárki lehet. Talán Kitty Pryde? Vagy Bobby Drake, aki szintén hasonló, vörös kapucnis cuccban van a szám elején? Nem tudni, de akárki is ez, elképesztően erős. Mysterio elektromos sugaraitól meg sem rezzent, és jól állta a sarat ellene egész végig. Reméljük, sosem fog Pókember ellen fordulni, mert az bizony durva lenne…
Új kapcsolatai: Mysterio – ellenség, Peter Parker / Pókember – megmentett áldozat

Kitty Pryde: Áh, Kitty! Rég láttuk már őt is, és most Bobby ügyének kapcsán jelenik meg újra. Régi csapattársa és barátja, Jégember nála keres menedéket, miután a szülei kitagadják őt, ám Kitty édesanyja rájön, hogy a fiú náluk bujkál, és kipenderíti. Épp elég baja van Kitty iskolájával, ahonnan az igazgató ki akarja rúgni, csak mert mutáns, nem bír befogadni még egy mutáns tinédzsert. És ekkor jön a mentőötlet: vigyük Bobbyt Parkerékhez, mert May néni úgyis olyan jó fej, ott biztos ellakhat majd! És így is tesznek Pryde-ék, May néni pedig örömmel fogadja Bobbyt. Nyilván párszor át fog menni látogatóba hozzájuk Kitty is, úgyhogy lesz majd zsivaj Parkeréknél rendesen. Ajvé!
Új kapcsolatai: Bobby Drake / Jégember – baráti viszony

Gwen Stacy: Gwen, mint mindig, most is vidáman és optimistán fogadja az új fejleményeket. Már Johnny beköltözése is kifejezetten tetszett neki, és Bobby is hasonló reakciókat vált ki belőle. Alig várja, hogy a sok tini szuperhős együtt lakjon, és még Petert is könnyen rábeszéli ő és May néni, hogy egyezzen bele a dologba. Mit fog kezdeni ez a leányzó ennyi szuperhős között? Ő az egyetlen, akinek nincs szuperereje közöttük… igaz, ő az egyetlen, aki talán nem is akar semmilyen erőt a kis Vérontó-féle „apróság” óta. És hé… tényleg a Bosszú Angyalaihoz hasonlította magukat Gwen? Ezek szerint ez a szupertitkosnak induló csapat eddigre már közismert banda lesz (ne feledjük, hogy jó pár hónappal az Ultimate Avengers jelenleg futó sztorija után vagyunk).
Új kapcsolatai: Bobby Drake / Jégember – lakótárs

Johnny Storm / Fáklya: Azért Johnny sem akart kimaradni ebből a számból, ezért egyetlen mondat, vagy inkább szó erejéig felbukkan most is. Vidáman köszönti Petert, amikor az hazaérkezik, és ott találja náluk legújabb lakótársát, Bobbyt. Úgy tűnik, egyelőre Johnnynak sincs semmi problémája az egyre gyarapodó Parker-családdal. Persze miért is panaszkodna? Eddig is három szuperképességű fiatallal élt együtt, és most is. Na jó, az egyik fiatal, Gwen nem bír semmilyen szuperképességgel, de szőke, úgyhogy ő lehetne Sue Storm. Nyilván Peter lesz a vezető és okostojás, tehát az új Reed Richards. És akkor Bobby lesz Ben Grimm, bár nemigen hasonlít rá, hacsak annyiban nem, hogy átalakulva az ő bőre sem emberi. May néni meg természetesen Johnny apját, dr. Stormot pótolja majd. Meg is van Johnny új Fantasztikus Négyese! Igaz, az új kéró kicsit szűkösebb, mint a Baxter-torony, de legalább nem érik hetente támadások. Legalábbis egyelőre.
Új kapcsolatai: Bobby Drake / Jégember – lakótárs

May Parker: May néni a tini szuperhősök mamija! Befogad minden elkóborolt, otthontalan ifjú szuper-tinit! Jelentkezzen még ma! Az Ultimatum borzalmai után May néni abban leli örömét a jelek szerint, ha minél több szerencsétlen sorsú, elárvult vagy otthontalan fiatalnak nyújthat otthont – és ez mind szép és jó. Ami tuti, hogy attól már nem kell tartania, hogy bejön egy fegyverrel hadonászó betörő hozzájuk, ha ennyi szuperkölyökkel lakik együtt. De hol lesz elég hely ennyi gyereknek abban a házban? Hát, talán elférnek majd, de nem lesz könnyű. És hogy fog fizetni ennyi éhes szájnak mindent? Mondjuk csak kap valamennyi zsét Sue Stormtól, ha már ellátja a kisöccsét, és abból telhetne elvileg mindenre. És hosszú távon hogy fognak kijönni egymással ezek a kölykök? Ha például Johnny és Bobby összevesznek, akkor az egész ház lángokban és jégcsapokban fog állni. Ha még Kitty és Mary Jane is átjönnek héba-hóba, akkor meg aztán semmi sem marad épségben. De a legdurvább az lenne, ha kiderülne, kik laknak May néninél. A közhangulat ugye most eléggé mutánsellenes, és Bobby önmagában tucatnyi mutánsgyűlölőt szabadíthatna a házra, nem is beszélve a hatóságokról. Kösd fel tehát a szoknyádat, May néni!
Új kapcsolatai: Bobby Drake / Jégember – fogadott fiú

Ajjaj, mi lesz itt a 6. számban még…! Amint megjelenik, folytatjuk az elemzéseket is!

Oldalak: 1 2