Ultimate Universe News #14

Aztamindenségit! Sziasztok! Nem véletlenül vagyok ilyen izgatott, ugyanis az Ultimate Universe News 14. kiadása egészen hihetetlenül sűrűre sikeredett! Nem is tudom, hol kezdjem a kis tartalmi összefoglalót… Talán az ULTIMATE SPIDER-MAN szekciónál, szokás szerint, amelyben a sorozat 7. számának előzetesét olvashatjátok majd borítóval együtt (új sztori, új rajzoló, új vendégszereplő). Ezt követi az ULTIMATE AVENGERS részleg az Ultimate Avengers 6. számának előzetesével és borítójával, amely a jelenleg futó sztori fináléját tartalmazza majd. A második oldalon Jeph Loeb új sorozataié lesz a főszerep: először a New Ultimates kapcsán olvashattok vele egy interjút, valamint láthattok pár fekete-fehér, előzetes képet a rajzolótól, Frank Chótól is. Utána pedig jön egy kedves kis meglepetés, nevezetesen az Ultimate X 1. számának előzetese borítóstul! Bizony, ez a vadiúj sorozat februárban (talán) elindul! Az utolsó oldalon az aktuális minisorozatok, az Ultimate Armor Wars és az Ultimate Enemy mellett még az októberi eladási adatokat is elolvashatjátok, szóval ezúttal TÉNYLEG mindent belepakoltam az UUN-be, amit csak tudtam! Enjoy!

SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET!

ELŐZETES

Na lássuk, mi vár Pókemberre és barátaira februárban! Nos, először is, kezdetét veszi egy új, kétrészes sztori egy rég nem látott ismerős, Rick Jones vendégszereplésével. Bizony, az Ultimate Origins után most újra láthatjuk őt! Másodszor, vadiúj rajzolót is kap a sorozat (egyelőre nem tisztázott, mennyi időre) Takeshi Miyazawa személyében (a félreértések elkerülése végett az angol nyelvű előzetesekben is használatos átírást fogom használni a nevénél, nem a magyar átírást). A japán hangzású neve ellenére nem japán, hanem kanadai születésű úriemberről van szó, akinek a rajzstílusa viszont igenis „japános” jellegű, azaz erősen „mangás”. Olyan képregényeken dolgozott már a múltban, mint a Runaways vagy a Spider-Man Loves Mary Jane, melyek főszereplői ugye szintén fiatalok, és a szuperhősködés mellett olykor nagyobb hangsúlyt kap bennük a tinik mindennapi élete és drámái. Logikusan passzol tehát ebbe a sorozatba az Ultimate Spider-Man is szerintem. Hogy az eddigi rajzoló, David Lafuente sorsa mi lesz, arról szintén nem tudni még semmit, de amint majd látjátok alant, a 7. szám borítóját még azért ő rajzolta.

ULTIMATE SPIDER-MAN #7
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruzarajz: Takeshi Miyazawa
Borító: David Lafuente
Várható megjelenés: 2010. február 10.

Pókember és az ő csodálatos barátai, Jégember és Fáklya összeállnak, hogy segítsenek az újonnan hihetetlen erőkre szert tett Rick Jonesnak megbirkózni a felelősséggel és az őrült változásokkal az életében… De vajon az érme melyik oldalán áll majd az ifjú Rick Jones? Egy új hős születésének vagyunk szemtanúi? Vagy egy új… gonosztevőének? Itt választ kaptok a méltán népszerű páros, BRIAN MICHAEL BENDIS (Dark Avengers) és TAKESHI MIYAZAWA (Runaways) fejezetéből, amely egy kétrészes sztori első felvonása!

A februári előzeteseknek ezzel még azonban nincs vége: máris itt van nektek az Ultimate Avengers!

ELŐZETES

A Bosszú Angyalainak első története lezárul! Amerika Kapitány és a Vörös Koponya összecsapnak! Vajon kik lesznek az áldozatai ennek a véres csatának (már ha lesznek)? Megmarad a Bosszú Angyalainak minden tagja? És mi lesz a Vörös Koponya sorsa? Bizonyára egy frenetikus, tipikus Millar-stílusú fináléra számíthatunk Carlos Pacheco gyönyörű rajzaival, úgyhogy készüljetek, barátaim!

ULTIMATE AVENGERS #6
Írta: Mark Millar
Ceruzarajz: Carlos Pacheco
Borító: Carlos Pacheco
Várható megjelenés: 2010. február 10.

Az eddig soha nem látott, pszichopata alma nem esik messze a fájától? Dehogynem! A rég várt apa-fia találkozásban nem örömkönnyek, hanem vércseppek fognak hullani! Vajon a Bosszú Angyalai még idejében érkeznek, hogy megakadályozzák Amerika Kapitányt és a Vörös Koponyát abban, hogy darabokra szedjék egymást – és közben az egész világot is? Csatoljátok be a biztonsági öveiteket! MARK MILLAR (The Ultimates) és CARLOS PACHECO (Avengers Forever) bombabiztos párosa elhozzák nektek a The Next Generation látványos fináléját!

Ha kinézegettétek itt magatokat, akkor lapozzatok gyorsan a következő oldalra, ahol még több finomság vár ám rátok!

Oldalak: 1 2 3