Ultimate News #122

INTERJÚ 3. – MARK MILLAR

Mark Millar a következő „fogás” mai étlapunkon, és ő természetesen az Ultimate Avengers (vagy Ultimate Comics Avengers) pár műhelytitkába fog beavatni minket. Lássuk, lássuk!

Mark, az Újvilág újraindítása milyen mértékben változtatta meg az Ultimate Avengers-szel kapcsolatos terveidet?
Már jó előre tudtam az újraindításról, így természetesen ezt is belekalkuláltam a történetekbe. Nem lepett meg a dolog. Jeph Loeb az Ultimatum-mal gyakorlatilag meghúzza azt az éles határvonalat, amely elkülöníti egymástól az eddigi és az új Újvilágot. Öregem, amikor megkaptam a listát, hogy kik halnak majd meg, még nekem is leesett az állam! Pár karakteren annak idején éveken át dolgoztam, és most annyi nekik! Persze az Újvilág már lassan tíz éves, és ideje volt belekezdeni az új évtizedbe sok-sok újítással. Egy új kezdet. Az új sorozatok pedig pár hónappal az Ultimatum vége után játszódnak majd, csak három-négy sorozat, semmi több, semmi minisorozat vagy egyéb mellékszál.

Mennyire lesz ez más, mint a The Ultimates első két kötete?
Eléggé. Épp nekem való sorozat lesz, mert állandóan változni fog, félévente új nagy esemény veszi majd kezdetét. Ez lesz az Újvilág legfontosabb, mindent átfogó sorozata. Bármelyik újvilági szereplőt felhasználhatom benne. Ha Pókembert akarom, vagy az X-Ment, esetleg Amerika Kapitányt, akkor őket szerepeltetem. Bármelyik másik sorozatból kedvemre válogathatok, így tuti, hogy nem fogom egyhamar elunni magam. Általában egy történetnél hat számig tudok odafigyelni rendesen, utána muszáj váltanom, különben unatkozni kezdek. Emlékszem, amikor először felhoztam a The Ultimates ötletét, nem nagyon tetszett a vezetőségnek, inkább egy Ultimate Wolverine-t akartak tőlem, mert akkoriban a Bosszú Angyalai nem voltak túl népszerűek. De én bíztam magamban, hogy meg tudom csinálni királyul őket, és sikerült is, minden hónapban 100 ezer felett volt az eladás. Na ilyesmire számítok most is. The Ultimates-jellegű történetek, de még pörgősebbek, még durvábbak, hiszen minden sztori egy nagy esemény, itt nem érünk rá majd arra, hogy több számon át csak beszélgetések legyenek. Az első sztori címe például The Next Generation lesz, és Amerika Kapitány fiáról fog szólni, aki még a II. világháború alatt született. Ugye emlékszünk még mind a Kapitány barátnőjére, akit a háború előtt hagyott ott? Nos, ő már ekkor terhes volt, és a gyerekben is ott keringett a Kapitányba korábban fecskendezett szuperkatona-szérum… Ez egy hatalmas titok, amiről még maga a Kapitány sem tud, de például Nick Fury és Sólyomszem igen. Ez a legrosszabb, ami történhet a Kapitánnyal, mert a kölyke bizony elég rossz arc lesz… Persze a Kapitány régi barátnője, aki már Bucky felesége, is tudott róla, de titokban kellett tartania a dolgot nemzetbiztonsági okok miatt.

Carlos Pacheco, a sorozat első rajzolója, változtat majd valamit a szereplők kinézetén?
Apróbb finomítások lesznek csak legfeljebb, de azok is mind teljesen érthető, logikus változtatások lesznek. Gyűlölöm, amikor csak úgy „heccből” valaki megváltoztatja egy karakter kinézetét. Az Újvilág lényege a realisztikus megjelenítés, és Bryan Hitch rengeteget dolgozott azon, hogy minden egyes szereplő valódinak tűnjön. Tehát most is csak finomítások lesznek egyes jelmezeken, a karakterek bázisán, de csak annyira, amennyire tíz év után is fel kell újítani egy lakást, vagy ahogy időnként lecseréli az ember a ruhatárát is. Kivéve engem persze. Én tíz éve ugyanabban a göncben nyomulok.

Fury vissza fog térni az Újvilágba?
Na igen, erről majd az Ultimatum-ban fog szó esni! Jeph és én ezt is megbeszéltük egymással, és minden a helyére kerül majd.

Mennyire fogtok együttműködni a jövőben Brian Michael Bendisszel és Jeph Loebbel?
Amennyire csak lehet, de azt nem akarjuk, hogy olyan katyvasz legyen az egész, mint a DC képregényeinél. Ott minden sorozat összefügg egy másikkal, és csak akkor lehet teljesen érteni a dolgokat, ha MINDENT elolvas az ember. Az Újvilágban maximum utalások lesznek a többi sorozatra, de minden egyes képregényünk önmagában is érthető lesz. Az Ultimatum végén lezajló nagy változásokkal nyitok majd én az Ultimate Avengers 1. számában, de ennyi elég is lesz majd minden megértéséhez.

Lesznek főbb sztorivonalak, amelyek végigvonulnak a történeteiden?
Nyilván lesz némi kapcsolat, különben nem tűnne egységesnek a sorozat. Mindig lesz egy-két szál, ami átvezet majd a következő történetbe, vagy visszautal egy előzőre. De a karakterek folyamatosan cserélődnek majd. Az első sztoriban Amerika Kapitány lesz az egyik főszereplőnk, és rajta kívül a Különítmény többi tagjára fókuszálunk, de a másodikban már jóval kevesebb szerepet kapnak, mivel ott a Megtorló kerül majd előtérbe. A harmadik történet főhőse Rozsomák lesz, de felbukkan majd Vasember, Thor és Reed Richards is. A sztorik összefüggnek majd tehát, lesz kapcsolat, legalább annyira, amennyire a Secret Invasion is a Civil War eseményeiből vezetett át. Egyazon világ, több esemény.

Könnyebb egy olyan világon dolgozni, ami jóval kisebb, igaz?
Persze. Amíg ilyen kicsi a világ, csak pár sorozattal, addig jóval könnyebben, gördülékenyebben mennek a dolgok. Nem kell 60 szereplővel dolgoznunk óriási, dupla oldalakon. Nem is fogok egy eseménybe sem 10-nél több szereplőt sűríteni. Az első történetben például ugye Amerika Kapitány lesz a főszereplő, és vele együtt jön pár hozzá közeli figura. Mindig logikusan építem fel, hogy kik miért szerepelnek egyes eseményekben. Egyébiránt minden egyes eseményt más-más rajzoló készít majd el, így sokkal dinamikusabb lesz az egész. Két évig maradok a sorozatnál, az 24 szám, és minden 6. szám után jön egy rajzolóváltás. Carlosé az első hat szám, aztán Leinil Francis Yu veszi át tőle a stafétát, és a harmadik és negyedik eseményre is már igazi szupersztárokat választottunk! Hihetetlen, ahogy ezek az emberek rajzolnak. Leinil Szellemlovasa például elképesztő… Jó is, hogy több rajzolónk lesz, mert így nem kell majd tartani a havi megjelenéseket. A célom, hogy legalább 18 szám jelenjen meg egy évben, vagy akár több.

Köszönjük, Mark!

Oldalak: 1 2 3 4 5 6