Heti Marvel 08/44

Secret Invasion: Thor 3: Immár a Secret Invasion Thor tie-injának is vége. Matt Fraction szórakoztató kis háromrészes sztorit írt, bár azt a mai napig nem kifejezetten értem, hogy mi értelme volt szinte a teljes középső részt elpazarolni Donald Blake-nek egy vajúdásnál való segédkezésére. Persze, tudom, válsághelyzet, a hős másik énje, emberi tényező stb, stb, de képtelen vagyok nem úgy érezni, hogy ez az egész csak afféle időhúzás volt, hogy az amúgy igencsak szerény történetet Fraction el tudja húzni három részig. (Ráadásul közben már négy hónapja várunk az év egyik legjobb minijének befejezésére, a Man of Warra – inkább azon dolgozott volna gyorsabban). Na de fátylat rá, itt és most foglalkozzunk csak a harmadik résszel: Blake megérkezik a skrullok által ostromolt Asgardba, és szembetalálja magát az ő (illetve alteregója, Thor) elpusztítására tenyésztett Super Skrullal. Innentől kezdve a képregény egyetlen nagy csatajelenet, de annak szerencsére meglehetősen látványos és kreatív. Thor, testvére, Beta Ray Bill és a többi asgardi brutális erővel esnek neki az ellenségnek, igazi kegyetlen, monumentális, isteni harcot kapunk, amibe a fél világ beleremeg. Magát a mennydörgés istenét Fraction nagyszerűen ábrázolja: a szájába adott mondatok pont annyira archaikusak, amennyire lenniük kell, ereje, kitartása, elkötelezettsége mind a helyén, és Doug Braithwaite kihúzás nélkül maradt ceruzarajzai (amiknek hatását szépen fokozza tetszetős színezés) is kiválóan adják vissza a karakter legjellemzőbb vonásait. Az utolsó oldalak pedig frenetikusak, monumentálisak és ötletesek: Thor és Beta Ray Bill utolsó jelenete kisebbfajta katarzis, a skrull kinyírásával pedig Fraction minden kétség nélkül, bátran pályázhat az év legkreatívabb haláljelenetének címére. És persze a végén Thor elrepül New Yorkba, hogy felbukkanjon a főminiben, és a Central Parkba rendelje az inváziós seregek elleni végső csatát – csak hogy teljes legyen a kép. Összességében van egy olyan érzésem, hogy ezt a minit elég lett volna két részen lezavarni a három helyett, az is biztos, hogy Fraction már írt ennél jobbat is (nem kell messzire menni, maradhatunk Thornál és a fentebb már említett képregénynél), de azért ez még mindig egy kellemes, élvezetes és meglehetősen látványos tie-in.

Secret Invasion: X-Men 3: Mike Carey annak idején azt nyilatkozta, hogy ez a négyrészes mini nem csak egy egyszerű, „üsd-vágd a skrullt”-féle Secret Invasion tie-in lesz, hanem az inváziótól félig-meddig függetlenül is jó alaposan felforgatja majd mindannyiunk kedvenc mutánsainak életét. Dicséretes koncepció, amit szerencsére egyre több író látszik magáévá tenni a Marvelnél. Míg az utóbb két év nagy crossoverei, a Civil War és a World War Hulk épp az értelmetlenül és ötlettelenül, kizárólag marketinges célokból a sztoriba citált, felesleges tie-ineknek (ld. akár mindkét esetben az X-Ment) köszönhetően véreztek el, és váltak nagy, felfújt, aztán persze kipukkanó lufivá, addig a Secret Invasionben jó pár olyan mellékággal találkozhattunk amelyekben az írók a crossover cselekményét képesek voltak beépíteni saját sztorifolyamukba (ld. akár az eheti Novát). Ez bizony derék – és szükséges – dolog, és ha lehet hinni Carey-nek, akkor a negyedik részben itt bizony csúnya dolgok fognak történni. Mert Küklopsz ugyebár megkérte Bestiát, hogy míg az X-Men többi része gerillaháborút folytat az ellenség ellen, ő találjon valamit, amivel tudományos úton rugdoshatják ki a skrullokat San Franciscóból – és aztán persze a Földről. Bestia pedig talál valamit, méghozzá a hírhedt mutánsölő Hagyaték vírust, merthogy egy rövid gondolkodást követően rájön, hogy az éppúgy hat a skullokra, mint a mutánsokra – tekintve, hogy mindkét faj biológiája a változáson alapul. Kíváncsi vagyok, ezt az elméletet hány szakirányú elsőéves egyetemista röhögné körbe, de ezen az apróságon próbáljunk túllépni. A lényeg, hogy Carey egy roppant kényelmetlen kérdés elé állítja a csapatot: fegyvert találtak a skrullok ellen, ha azonban bevetik, népirtást követnek el. Ironikus, és persze illő, hogy ezt épp a félt és gyűlölt mutánsokkal játssza el az író. Persze az X-ek nyilvánvalóban nem lesznek népirtók, de remélem, Carey-nek lesz annyi ötlete és ideje, hogy ezt a morális konfliktust szépen és aprólékosan játssza majd ki az utolsó részben. Bár, minthogy a vírust végül biztosan nem fogják felhasználni, fogalmam sincs, miféle tartós következménye lesz a csapatra ennek a történetnek, de ezen ráérünk egy hónap múlva aggódni. Addig is: Árnyék vallási konfliktusát Carey ezzel a résszel feloldja, ami nem is baj, mert már így is kezdte kicsit eltúlozni a dolgot, hiszen Kurt hite mélyebben gyökeredzik annál, semhogy holmi beszélő földönkívüli gömb áttérítse a skrull vallásra. Ami a rajzokat illeti, a mininek erre az egy részére Cary Nordot felváltotta Ma Spulueda, ami a folytonosságot tekintve nem volt valami szerencsés dolog – még jó, hogy a színező ugyanaz maradt, és legalább ilyen szempontból egységes lesz a négy szám képi világa.

Skaar: Son of Hulk 4: Én voltam a legboldogabb, amikor a Planet Hulkot követően Greg Pak visszatért Sakaarra, hogy új sorozatba kezdjen a zöld behemót pokoli körülmények közt megszületett fiáról, a bestiális Skaarról. De akárhogy nézem is, ez kezd egy kicsit fárasztóvá és unalmassá válni. Az előző három részben mogorva, szótlan hősünk csak ment és harcolt, ment és harcolt, mellé csapódtak emberek, aztán ment és harcolt, és eleinte még jól is állt a képregénynek ez az erőszakkal teli vademberes hangulat, viszont most már ideje lenne váltani, és egy kicsit új irányba terelni a dolgokat. De nem, Skaar megint csak megy és harcol, újabb óriásszörnyek bukkannak fel, amiknek ocsmány fején öklét dolgoztathatja, túlél egy, a húst a csontokról lefújó, halálos homokvihart, és így tovább… A sztori lényege egyébként az volna, hogy egyes emberek és törzsek a kegyetlen zsarnok, Axeman Bone uralkodását megdöntő megváltót és hőst látják Skaarban, aki majd beteljesíti a próféciákat, csakúgy, mint elődje, Hulk. Így aztán el akarják juttatni az úgynevezett Próféta Sziklához, ahol a jövendölések szerint ereje még hatalmasabbá válik. Ám másokban ez félelmet szül, hiszen Skaar már így is rendkívül erős és szinte elpusztíthatatlan, ehhez pedig primitív barbár szemlélet társul – szóval biztos, hogy a világ jól jár vele, ha még erősebbé teszik? A kérdés érdekes, és ki lehetne hozni belőle egyet s mást, ráadásul ténylegesen van egy-két jó pillanat, amikor előtérbe kerül, de egyébként elveszik a sorozat tízoldalanként kötelezően felbukkanó óriásszörnyeinek tengerében. Egy másik probléma, hogy már négy részen (és egy különszámon) vagyunk túl, és ez idő alatt tucatnyi karakter gyűlt hősünk köré, de átkozott legyek, ha akár egyiknek is tudom a nevét, jellemekről, múltról, motivációkról nem is beszélve. A fősztori után következő rövid történet szerencsére érdekesebb: egy fiatal rabszolgáról szól, aki Axeman Bone táborából indul útnak, hogy legyőzze, vagy segítse Skaart – ez utóbbi még nem egészen világos, de a fő, hogy ez a pár oldal végre több egyszerű mészárlásnál. Rejtélyes, epikus, fordulatos, és kíváncsi vagyok hová vezet – egyelőre ezek a plusz sztorik tartják bennem a lelket, és ösztönöznek a sorozat olvasására. Mellesleg képileg is jobbak, mint az átlagos rajzokban elmesélt fősztori.

Oldalak: 1 2 3 4 5