kilencedik.hu / Marvel / Heti Marvel 08/43

Heti Marvel 08/43

2008. október 27. | |  
Megoszts

A koplalásnak, nélkülözésnek, és Marvel-szegény időszaknak vége, ezen a héten nem kevesebb, mint 14 képregényt mutathatok be nektek – és bizony lesz itt minden, ami szem-szájnak ingere, meg még pár olyan is, ami nem. A Pókemberből például azt tudhatjuk meg, mi történt Flash Thompsonnal az iraki háborúban (szuperhős-képregény! politika! jaj!), az új Amerika Kapitányt utoléri a múltja, Fenegyerekre rákennek bár csúnya gyilkosságot, Hulk Las Vegasban harcol, miközben a Rulk (nem-nem, ez nem elírás) Amazonnal és az új női szuperhős-csapatával száll szembe, a Megtorló pedig egy kislány akaratlan gyilkosaként őrlődik, miközben a MAX-univerzumba lassan megérkezik nemezise, Jigsaw is. Aztán itt van még nekünk a Secret Invasion, ami vészesen közelít a befejezéséhez, a háború tombol a Central Parkban, Washingtonban, de még a tér-idő határán is, közben pedig a New Avengersből megtudhatjuk, hogyan keveredtek az ügybe New York szupergonoszai, akik ezúttal vállvetve harcolnak a hősökkel a közös ellenség ellen. X-fronton pedig van Rozsomákunk, X-Factorunk és X-Men Legacynk, úgyhogy minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy ezúttal is (majdnem) csupa szép, jó és érdekes történet vár rátok – szokás szerint egyetlen kattintás áráért.

Amazing Spider-Man 574: Sosem tudtam jó szemmel nézni a politika beszivárgását a mainstream képregényekbe – főleg, ha az a politika még csak nem is igazán álcázott propagandát jelent. Marc Guggenheim az iraki háborúba vezényel minket, egyenesen Pókember legnagyobb rajongója, Flash Thompshon társaságában, aki katonaként járőrözik az ellenséges ország utcáin, és persze jókora kulimászba kerül, amikor konvoját megtámadják. De Flash erőt merít örök példaképe, a hálószövő megingathatatlan erényéből és bátorságából, így végül nem csak hogy túléli a támadást, de megmentve egyik bajba jutott bajtársát, hőssé válik. Igaz, erre rámennek a lábai, de hát valamit valamiért. Ez a szám nagyon-nagyon rossz emlékeket idéz fel bennem. Akaratlanul is egy némiképp ehhez hasonló Amerika Kapitány sztori jut eszembe, névleg a David Morrell által jegyzett The Chosen című megagiccs, ami egy undorítóan sulykolt propaganda is volt egyben. A vicc az, hogy a csillagos-sávos pizsamába öltözött zászlófiú jellegéből adódóan alkalmasabb egy ilyen szerepre, mint hálóhintázó barátunk, akinek még akkor sincs sok köze a nagy amerikai szellemiséghez és ideákhoz, ha a harmadik mozfilmben jó látványosan szaladt el egy futballpálya méretű lobogó előtt. Szerencsére az író, Marc Guggenheim (akinek társa ezúttal az abszolút korrekt képeket rajzoló Barry Kitson) nem is próbálja őt összefüggésbe hozni a nemzeti eszmékkel, pusztán Flash saját, különbejáratú inspirációjaként működik, ez pedig talán még belefér. Egyébként ez a képregény (amiben a pókfej teljes valójában egyáltalán nem szerepel) egy meglehetősen átlagos háborús dráma, az amerikaiaktól megszokott hősiességgel, giccsel, bajtársiassággal és önfeláldozással, és a sztoriját nézve viszonylag korrekt, de egyáltalán nem emlékezetes, hacsak nem azért, mert nyomorékot csinál Flash-ből (amivel majd meglátjuk, mit kezdenek az írók a jövőben). Azzal még nincs is semmi baj, hogy fejet hajt az idegen országokban harcoló, egyszerű katonák erőfeszítései előtt, de a karakter személyes története a sorok közt a nemzet dicshimnuszává válik, amit ezekben az időkben talán már az amerikaiak gyomra sem vesz be minden kétkedés nélkül. Fel lehet tenni a polcra a 9/11-nek emléket állított, még ennél is csöpögősebb és borzalmasan demagóg „fekete szám” mellé, már ha valaki izgul az ilyesmire. A magam részéről jobban örülnék neki, ha a Pókembert nem az ország sebeinek a nyalogatására használnák. De fel a fejjel, jövő héten érkezik Joe Kelly és Chris Bachalo párosa!

Captain America 43: Most, hogy Steve Rogers halálának hosszú utóhatásai elmúltak, és a Vörös Koponya tervét hőseink sikeresen keresztülhúzták, Ed Brubaker elkezdhet igazán koncentrálni Rogers utódjára, és egykori segédjére, Buckyra, az új Amerika Kapitányra, akit múltja most természetszerűleg utolér. Ahogy azt a sorozat első sztorijában (Winter Soldier) megtudtuk, Bucky túlélte a második világháborút, ám egyik karját elvesztette, és a szovjetek fogságába került, akik kimosták az agyát, és évtizedekig szupertitkos bérgyilkosként használták, amíg Rogers a Kozmikus Kockával ki nem tisztította elméjét. A Vörös Koponya gigászi terveinek 42 (!) részt felemésztő elbeszélése közben ezeket az eseményeket, és a főhősre gyakorolt hatásait Brubaker érthető okokból csak hellyel-közzel tudta érinteni, és úgy van rendjén, hogy most, vagyis az első adandó alkalommal közelebbről is szemügyre vegye azokat a ködbe vesző évtizedeket, és következményeit. A múlt által gyötört, és a Fekete Özveggyel való hempergést élvező Bucky egy ENSZ épülethez érkezik, amit a francia zsoldos-terrorista, Batroc rohamoz meg csapatával, bizonyos információk megszerzése céljából. Rövid dulakodás után a gazember meglóg, hogy aztán kiderüljön, megbízója éppen Buckyról, pontosabban a Winter Soldierről akart tájékozódni – és megtudja, hogy utóbbi és az új Amerika Kapitány egy és ugyanaz a személy. Van itt ezzel egy kis logikai gubanc. Bucky kimegy az éjszakába járőrözni, és mindezt (most először és minden magyarázat nélkül) maszk és teljes menetfelszerelés nélkül, félig-meddig civilben teszi. Ez kétségkívül az író megoldása arra, hogy ellenségei felismerhessék őt, csakhogy ez a viselkedés ellentmond a karakternek, aki egy két lábon járó jelkép akarna lenni, elvégre a csillagokat és a sávokat nem a divatérzékenysége miatt viseli. Ettől a kis gikszertől eltekintve azonban Burabker hozza a megszokott színvonalat, aminek már-már hagyományosan része egy flashback is a Kapitány, Bucky és az eredeti Fáklya egy második világháborús kínai akciójával – ami valamilyen szempontból nyilván kötődni fog a jelen eseményeihez, de ez a pont egyelőre még homályos. A rajzolói teendőket ettől a hónaptól kezdve Luke Ross veszi át, aki a jelek szerint méltó utódja lesz Eptingnek – igaz, az akciók dinamikája nem olyan lehengerlő, az emberalakjai pedig robosztusabbak, de összességében tetszetős munkát végez, amin a sorozat állandó (és méltán díjazott) színezője, Frank D’Armata is sokat javít. És ha Brubaker jól keveri a lapjait – ami felől nem nagyon van kétségem – akkor alaposan elmerül majd a sötét múltú Bucky lelkében, és folytatja egy, az előző Amerika Kapitánynál sokkal komplexebb és izgalmasabb utód ábrázolását.

Oldalak: 1 2 3 4 5

Kategóriák: