Heti DC 08/46

Trinity #21

A világ három legnagyobb szuperhőse, Superman, Batman és Csodanő sosem léteztek. Három gonosztevő, Morgen LeFaye, Enigma és Despero a hősi trió erejében látják a világegyetem hatalmának kulcsát, így csapdába csalva őket, varázslat segítségével töröltek őket a Föld színéről és az emberek emlékezetéből. Természetesen a világ kifordult a négy sarkából, alig néhányan őriznek halvány, tudatalatti képeket a szentháromságról. Egyedül Firestorm tudja biztosan, a Földlakók alternatív idősíkot élnek. Bár ő sem sokáig, hisz a Justice Society ellentettjeként működő szervezet kettészakítja tudatát. Pedig már sikerült kapcsolatba lépnie John Stewarttal, aki menekülni kényszerül, hiszen a Lámpások ebben a világban üldözöttek, és nem tartózkodhatnak a Földön. A Trinity hétről hétre két történettel jelentkezik, melyet egy-egy alkotópáros jegyez. Nem véletlenül kezdtem a leírást második sztorival, ugyanis – a korábbi számokkal ellentétben – a 21. számban Nicieza oldalai viszik tovább a főcselekményt, míg Busiek támogatja sztorijával a fősodort. Ironikus, hogy ez a fordulat megdőlt a papírforma, melyet az első szám alapján figyelhettünk meg: a háttértörténet, mely többnyire nem a hősökkel, hanem a rosszfiúkkal foglalkozott, mindig sokkal izgalmasabb volt. Így ebben a képregényben míg Nicieza főként csak azt ismétli, melyet a korábbi számokból már unásig ismerünk („Jaj, itt valami nincs rendben”), addig Busiek része lebilincselő előzményeket tár fel. Rébusz Enigmának nevezett alakpárjának tragédiáját ismerhetjük meg, így végre megértjük a motivációt, mely a karaktert mozgatja. A LeFayeről szóló utazás egészen a lovagkorig visz, ahol az Arthur által elrabolt születési előjogokat sérelmező lány először fordul a feketemágiához. Despero emlékeiből végre választ kapunk, hogy miért is nem sikerült tökéletesre a szentháromság elleni varázslat: nem lőném le a poént, de Kanjar Ro áll a háttérben. Fontos eseményeket olvashattunk hát a 21. számban, sok korábban homályos részlethez itt találhatjuk a megértés kulcsát. Ami ront az összhatáson, az Thibert munkája, mely sok panelen az összecsapottság látszatát kelti. Míg Bagleyről köztudott, hogy feszített tempóban is remekül dolgozik, kollégája lemaradni látszik.

„Ajánlott olvasmány”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Art Thibert
Borító: Carlos Pachecco

Trinity #22

Ebben a számban újra megjelenik Alfred, aki Bruce úrfi hiányában utazó kalandorként él. Szereplése pusztán néhány panelre szól, célja, hogy többet tudjunk meg arról az egyiptomi tekercsről, melyet a 19. szám végén Tarotnak adott. Ebben a részben is időutazást teszünk, természetesen az ókori keletre, hogy megismerjük Khufut, aki Hawkman felmenője. Míg népét belső harcok és vallásháború sújtja, ő több álmot is lát a jövőről, mely aggodalommal tölti el. Miután tisztán látja Supermant, Batmant és Csodanőt, valamint LeFayt, Enigmát és Kanjart, elkészíti az általunk már ismert tekercset, majd szó szerint szélnek ereszti a harcosok felett, hitvese tanácsára. Nicieza és társa ezt a sztorit nagyjából kétszer olyan hosszan mesélte, mint indokolt lett volna. Túl sok önismétlő belső monológ és az erőltetett dialógok az olvasmányosság rovására mentek. Ráadásul McDaniel szinte szenved ezeken az eseménytelen paneleken. Kész felüdülés ezek után visszatérni a „jelenbe”, ahol is a pusztító erejű gonoszok hármas szövetsége által okozott káoszt a Global Police és a Justice Society igyekszik megfékezni. Mindeközben Gothamot látjuk, ahol Batman és Robin hiányában a korrupt Zöld Íjász és Speedy a dinamikus duó. Szokásos esti teendőjüket látják el éppen: Gordon hívta őket az Íjász-jelzővel, már megint buli van az Arkhamban. Egyszer csak megjelenik Ragman és Tatters, akik számon kérik Íjászon, miért csak a gazdagok védelmezője. Kijelentik, hogy átveszik a város őrzésének feladatát. Vitának nincs helye, ugyanis Ollie és partnernője egyszer csak felszívódik, s rögtön a világ rendje is megváltozik: mintha Íjászék sosem léteztek volna, az égen ott virít a jel, mely Ragmant hívja segítségül, ők pedig Macskanőn készülnek rajtaütni. Ám nem csak Queen jár ilyen kellemetlenül: miután a Csodanő nem létező szerepében tetszelgő Tomorrow Woman meghiúsítja Firestorm női énének szökési kísérletét, társai felfedezik, hogy alteregója éppen több száz kilométerre harcol, ő pedig el is tűnik, mint a pinty. A Trinity 22. része kompenzálja az előző szám eseménydússágát. Szinte alig történik benne valami említésre méltó, mely előrevinné a cselekményt. Aki miatt még ezeket a lassabb számokat is érdemes is olvasni, az Mark Bagley, aki, legyen szó akcióról vagy dialógokról, mindig hozza azt a megbízható, kellemes színvonalat, amit elvárunk tőle.

„Olvass bele!”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Scott McDaniel
Borító: Andy Kubert

Trinity #23

Fontos események felfedése után jött a status quo, majd a 23. számmal a tömény káosz. Hiába zsúfolt a fősztori fordulatokkal és akcióval, Busiek és Nicieza nem mesél semmi újat, pusztán egyre több és több furcsaság történik ebben az alter-világban, amin az olvasó nem, ellenben a Society vezetése és tagjai lépten-nyomnak meglepődnek. Zöld Íjász, Tomorrow Woman, Black Adam mind máshogy viselkednek, máshol vannak, mint kellene, míg az ő sorsuk formálódik, nem érzik a körülöttük lezajló változásokat. Mindenki mindenkit hülyének néz, nem látják át, ahogy az univerzum kétségbeesetten formálja önmagát, pótolva a világ három legnagyobb hősének hiányát. Az egyetlen, akinek van fogalma arról, mi is folyik itt, az szerencsétlen Firestorm, akit a Society fogságban tart. Bár Tarot és Gangbuster megérkeztek, hogy átadják neki a tekercset, a társaság felvilágosulatlan vezetője, Carter Hall nem hajlandó szembenézni a lehetőséggel, hogy amit ő valóságnak hisz, igazából csak egy bizarr alternatív idősík, egy hiba, melyet helyre kell hozni. Egyelőre ezt még emésztgeti, így egyszerűbb kijelenteni Firestormról, hogy bolond, és folytatni a tüneti kezelést. Azon már túl vagyunk, hogy rácsodálkozzunk, milyen érdekes is a világ Superman, Batman és Csodanő nélkül. Ezzel már nem tudnak újat mutatni az írók, ez kevés a szórakozáshoz, hiába a szép, nagy teljes oldalas cliffhanger az égő Párizsról és Morgaine LeFayeről. Még szerencse, hogy van egy b-sztori, ahol a jópofa Kanjar Ro-t láthatjuk, és olvashatjuk belső monológját. Megpróbálja megtalálni Desperot, hogy megszerezze az erőt, amit jól átgondolt, ördögi mesterkedése ellenére nem sikerült. Despero ezzel szemben pedig sereget készül vezényelni a Földre, hogy ellássa Kanjar baját. Az eseményeket érdeklődve figyelő Krona igazán szólhatna a srácoknak, hogy pont elkerülik egymást. Amiért öt és nem négy pontot adok a 23. számra, az a két rajzoló egymáshoz képest is kiegyensúlyozott teljesítménye miatt lehetséges. McDaniel ebben a közegben sokkal jobban ki tud bontakozni, rajzainak jól áll a színes sci-fi, Bagley pedig szokásos teljesítményével elnyeri az Év Dolgozója címet.

„Olvass bele!”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Scott McDaniel
Borító: Andy Kubert

Trinity #24

Némi javulás volt érzékelhető a két korábbi számhoz képest a 24. rész olvasása közben. Bosszantó volt a szereplők tétlensége, végre a legtöbben rájöttek az ősi igazságra, mely szerint egységben az erő. Hawkman látva őse ráhagyott, több ezer éves üzenetét, elhatározásra jut, és ehhez földöntúli erőt is kap. Pillanatok alatt revideálja álláspontját Firestormmal kapcsolatban. Flash segítéségét kéri, aki azonban még mindig morcos a Society szörnyű múltbéli tettei miatt. Ezek a dialógok sok izgalmat nem tartogatnak, ellenben Enigma és LeFay közös jelenete, kettejük konfliktusa és szembefordulása a végét jelentheti az amúgy is megtört szövetségnek. A cliffhanger azonban igen gyenge, Alfred betoppan Loishoz: wow… de tényleg, wow! Tudom, hogy csak egy hétre kell fenntartani az érdeklődést, de nem hinném, hogy ennél nem telik többre. Jöhet a képregény második fele, ahol is újra találkozunk a Naprendszeren kívül rekedt Stewarttal. Despero elhagyni készül űrhajóját, hogy összecsapjon vele, mikor is egyik hű katonája óvatosan figyelmezteti: „Uram, nincs is magán szkafander”. Despero ekkor végre igazolja, miért is szerepel ebben a komikban: „A levegő csicskáknak való” viszontválasza akkora oltás, hogy leesett az állam. Ez a srác nem viccel, kőkemény és brutális. Azonban az alamuszi Kanjar érvei meggyőzik, érdemesebb együttműködnie vele, mint roston sütve vagy nyersen elfogyasztani. Az utolsó oldalon elővezetett cliffhanger már sokkal ütősebb, a lombikba zárt három, Supermanre, Batmanre és Csodanőre igencsak hasonlító trióról szívesen tudnék meg többet, így a soron következő, 25. számot is bizonyosan elfogyasztom majd. Ez a két sztori mind Bagleynek, mind McDanielnek szokatlanul nagy teret hagyott a csillogásra, látványos, akciódús oldalas/kétoldalas beállításokat komponálhattak, munkájukon látható, hogy élvezettel végezték. Nem egyszerű a helyzet ezzel a sorozattal, hiszen színvonala folyamatosan ingadozó. Ugyanakkor mégis azt mondom, érdemes olvasni, hiszen bár érezhetően kevesebb a mesélnivaló, mint amennyit a megjelenésekre arányosan el lehetne osztani, a Trinity mégis számtalan remek ötletes fordulatot tartogat a számunkra.

„Olvass bele!”

Írta: Kurt Busiek és Fabian Nicieza
Rajzolta: Mark Bagley és Scott McDaniel
Borító: Andy Kubert

Oldalak: 1 2 3 4 5