AlfaBéta 2009

Megkezdődtek az Alfabéta 2009 előzsűrizései, ennek apropóján Bayer Antal beszámol az idén bevezetett több változásról:
„Már negyedik alkalommal adjuk át az Alfabéta-díjakat az előző év legjobb képregényeit alkotó szerzőknek a képregényfesztiválon. Idén annyi változás történik, hogy a díjazottak is a helyszínen értesülnek az eredményről.

Két lépcsőben történik a zsűrizés: egy 19 főből álló szakmai előzsűri egyszerű, pontozás nélküli szavazással egy előzetes szelekciót végez, míg magát a döntést egy független, kritikusokból álló testület hozza meg. Ebben hat szakíró kap helyet (Varró Attila, a Kult-Comics szerzője, Greff András, a Magyar Narancs rovatvezetője, Galgóczi Tamás, az ekultura.hu szerkesztője, Santito a Geekz blog képviseletében, Birkás Péter a PC Gurutól és Szabó Zoltán (vagy az általa delegált személy a Paneltől)). A zsűri a fesztivál előestéjén ül össze, és ekkor csatlakozik hozzá a fesztivál két külföldi vendége is, akik közül az egyik Dodo Nita, a Román Képregényszövetség elnöke – a másik neve pedig nemsokára szintén publikus lesz.

A szavazás tegnap zárult le, így mostantól publikusak a jelöltek nevei. A „kép-regény” kategóriában négy művet emelt ki az előzsűri. Az alábbiak közül fog választani a zsűri április 17-én este:

A „kép-novella” és „kép-sor” kategóriák előzsűrizése folyamatban van, a jelölteket kb. 10 napon belül hozzuk nyilvánosságra.”