Végre egy igazi képregénypályázat: a Magyar Képregény Szövetség és a Libri kiadó pályázatot hirdet eredeti képregényötletek bemutatására, megjelentetés céljából. A határidőre beérkezett pályaművekből az MKSZ...
A Pesti Bölcsész Akadémia és a Fuga szervezésében „Az erőszak-ábrázolás médiumai a digitális korban: fénykép, játék, képregény” címmel előadást tart oldalunk egyik cikkírója, Szép Eszter....
Lassan egy éve, hogy a mozikban vetítették a harmadik Vasember filmet, melynek egyik legnagyobb vonzereje az volt, hogy Tony Stark végre találkozik képregénybeli legnagyobb ellenségével,...
A Vasárnapi Blikk megtartva jó szokását új képregénysorozatba kezdett. A lap március 9-től Bán Mór és Fazekas Attila A hajnalcsillag fénye című képregényét közli folytatásokban...
Első: Fél éves lett az Epicline – azt hiszem mindenki, alkotók és olvasók egyaránt, egy kicsit jobban kihúzhatja magát. Második: Sőt, ez a rovat is...
A március 9-i KépregényBörzére jelenik meg Rejtő Jenő azonos című remekműve alapján Az Ellopott Futár képregényváltozata. A Kiss Ferenc által jegyzett és Garisa H. Zsolt...
Móra Ferenc a harmincas-negyvenes generációnak elsősorban gyerek-kamaszkori élmény, eleven emlék. Nagy vonalakban Benedek Elek A nádszálszép kisasszonya és Illyés Hetvenhét magyar népmeséje után a Móra-sorozatot...
Egyelőre erősen korlátozott példányszámban, de megjelent a Shuran Kawaragi néven alkotó művész (polgári nevén Hrisztov Mirjana) Angel Light című képregénye. A japán mangák ihlette füzet...
A 27. KépregényBörze a szokásos (új) helyszínen, a Kispesti Művelődési Házban lesz megtartva 2014. március 9-én (vasárnap), 10:00 – 15:00 óra között! HELYSZÍN: KMO...
A Sebők Imre életművét megjelentető Windom kiadó vezetője, Domján Zoltán tudatta portálunkkal, hogy a tavaszi börzére megjelenő A csendháborító, és Android kötetekkel lezárul az előfizetés...
A 27. KépregényBörzére jelenik meg a Marvel+ idei második száma (#14) is, melyben az (Astonishing) X-Men 8. száma mellett a Megtorló (Marvel Knights – The...
Angol nyelvű interjú Baranyai Andrással Paul Gravett honlapján? Pipa! A Képregényblog készített interjút Angelo Stanoval, a börzére megjelenő Dylan Dog kötet első történetének rajzolójával. Hancsók...
A 27. KépregényBörzére jelenik meg a Titkos Invázió első része: A Kitöréssel kezdődött minden. Valami gáz volt a SHIELD körül. Aztán jött a Forradalom, ahol...
A 27. KépregényBörzére jelenik meg az idei első, sorban a 13. Peter Parker Pókember füzet, melyben Silver Sable, Homokember, Füsti Willy, Puma, Rakéta Robi, és...