A közismert japán mondának, a 47 rónin történetének rengeteg feldolgozása született az elmúlt évtizedekben. Az igaz történeten alapuló adaptációk sorát két újabb gazdagítja: míg idén...
A magyar nyelven is kiadott képregények hősének története a Viasat History csatornán lesz látható májusban. Tintint a belga Georges Remi (1907-1983) hozta létre, Hergé néven...
Robert Rodriguez gyakorlatilag a 2005-ös Sin City óta emlegeti a folytatást, és 2010 őszén úgy nyilatkozott nekünk, hogy a Kémkölykök 4 után ez lesz a...
Egy ideje keringett egy titokzatos banner a világhálón, ami mindenki kedvenc Pókembere mellett egy fantomfigurát mutatott, és egy közelgő minisorozatot reklámozott. A Spider-men című szériánál...
A budapesti Fogas Házban április 15-ig látható a Hommage á Örkény kiállítás. Jáger Attila, Kondor Tamás, Remsei-Kovács Nóra, Tebeli Szabolcs (Brazil), Vincze Nóra illusztrációinak és...
Nemrég megjelent a Papírmozi Képregényantológia 5. száma, amit csak képregényes rendezvényeken és képregényboltokban csíphetünk el, könyvesboltokban vagy újságárusoknál már nem. Ennek apropóján visszatekintünk a Papírmozi...
Az amerikai Tokyopop kiadó megszűnése után az általuk kiadott mangák egy csapásra eltűntek a webshopok „polcairól”, így bár használtan be lehet szerezni az olyan címeiket,...
A nyakunkon a Bosszúállók mozifilm, a Marvel pedig el is kezdte ütni azt a bizonyos vasat. Mivel az utóbbi időben az Avengers-hez köthető címek jócskán...
Mivel ez az év (is) a képregényfigurákkal operáló filmekről szól, nem meglepő, hogy a hazai mozis magazinok is kiemelten foglalkoznak a közelgő premierekkel. A Vox...
Mindig is szimpatikus volt számomra Superman unokanővére, Kara Zor-L, alias Power Girl. Kedveltem a belevaló stílusát, a vadócságát, aranyosnak – és nem mellesleg, praktikusnak –...
A John Carter-branddel talán legnagyobbat szakító Dynamite most egy újabb Warlord of Mars spinoffal jelentkezik, mely nem meglepő módon ismét Dejah Toris alakja köré összpontosul....
Hirtelen nem is tudom, hol kezdjem. A Marvel idei, eddig igen jónak ígérkező eseménye már címében elárul mindent, mégis nehéz belekezdenem az idáig vezető történések...
A minap jelentették be a fejesek, hogy a DC idén nyáron új életet lehel a He-Man franchise-ba, méghozzá egy hat füzetes minivel jelentkezik júliustól. Nem...
Kevés „független” képregénynek van jelenleg akkora népszerűsége, mint Robert Kirkman Walking Dead (Élőhalottak) szériájának. A felkapott képregény újabb és újabb füzetei mellett a tehetősebb rajongók...