X-Birodalom

Grant Morrison volt a legjobb, ami az X-mennel történt az ezredfordulón innen, holott azért azóta rengeteg víz lefolyt már a Dunán, hogy a Temzéről vagy a Potomacról ne is beszéljünk. Mind a történeteken átívelő koncepciók, mind az apró részletek terén sikerült szerethetőt és maradandót alkotni. Ki más merte volna az addigra kliséssé és talán nem kicsit pozőrré vált koncepciót leporolni, és őszintén, bátran mesélni olyan témákról, mint drogfogyasztás, iskolai lövöldözés, kulturális kisajátítás, és, nem utolsósorban, a különböző népek közötti előítéletek és konfliktusok? Mindezt bevállalósan, egy fikarcnyit sem törődve az elvárásokkal, szembe szállva minden konformizmussal és kompromisszummal.

Őszinte leszek, én imádom az első számtól az utolsóig Morrison történetvonulatát, szeretem az olyan apróságokat, minthogy az Assault on Weapon X minden egyes számának első oldalán egy emberi láb látható – ha esetleg Quentin Tarantino véletlenül szuperhősfilmet akarna egyszer rendezni –, vagy a Here Comes Tomorrow nem kicsit Moebiust idéző, elborult jövőképét. Örülök, hogy a magyar olvasók végre valahára egy igazi kóstolót, egy szép szeletet kaptak ebből, még ha ez csupán a teljes történet harmada. Nagy kár, nagy veszteség ez nekünk, hazai rajongóknak, hogy Morrison X-menje az eltelt két évtized alatt nem tudott megjelenni elejétől a végéig, de egy olyan korban élünk, ahol tonnaszám adják ki a külföldi képregényeket, szóval, elég a sirámból.

Kicsit azt is sajnálom, hogy Morrison nem kapott erősebb rajzolókat, vagy legalábbis kihúzókat, és ez sajnos a jelenlegi kötetben a legszembetűnőbb. Míg a két fentebb említett történetnél mind Chris Bachalo, mind Mark Silvestri rajzai gyönyörűen kiegészítik Morrison stílusát, addig Igor Kordey alakjai olyanok, mint olcsó fröccsöntött babafigurák, amik elfolytak a napon. Nem rajongok különösen Frank Quitelyért sem, de Kordeyhoz képest még ő is jóval elfogadhatóbb rajzokat tesz le az asztalra, így szinte minden egyes alkalommal megkönnyebbülten sóhajtottam fel, amikor váltotta a kollégáját. Kár, mert félek, hogy sokakat fog elidegeníteni a kötet grafikája, pedig Morrison megérdemli, hogy minden képregényrajongó polcán ott legyenek a művei.

Emellett Morrison csak ezután kezdi igazán kitárni előttünk a megváltozott világ kapuit, most, mondhatni, szinte csak a kulcslyukon kukkantunk be. De nem baj, a U-Men egy kellemes kiforgatása a Tisztogatóknak – fanatikusok, akik nem kiirtani akarják a mutánsokat, hanem olyanokká válni, mint ők, még ha ehhez ártatlanokat is kell lemészárolniuk. John Sublime ugyan soha nem lesz egy Mr. Sinister, de az utóbbi úriember nem is passzol annyira Morrison hangulatához, és különben is, néha kispadra kell küldeni a jól bejáratott gonoszokat.

Annál is inkább, mert Morrison tényleg akkor van elemében, ha a saját ötleteit veti a papírra. A Siárok ugyan elrugaszkodottabbak, mint általában, ám mégis, ők a legszürkébb karakterei a történetnek, militáns, bigott, szenteskedő agresszorok. Olyanok, amilyennek megismertük őket, minden kozmetikázás nélkül, de igazából semmit nem adnak hozzá – egy aranyos képi poént leszámítva – a megújult X-men világához.

Mert az Új X-men tele volt efféle ötletekkel. Világuralomra törő vírusok. Baktériumméretű nano-őrrobotok. Egy ember, akinek csillag van az agya helyén. Kísérleti világok képlékeny idővel. Távoli jövő telepatikus bálnákkal. Az élet értelmén tűnődő elszabadult kísérletek. Közülük néhány szerepel is ebben a kötetben.

Meg lehet venni. El lehet olvasni. Újra és újra.

Pusztai Dániel

Nagy Marvel-Képregénygyűjtemény #33
Új X-Men #2: Birodalom
Szerzők: Grant Morrison, Frank Quitely és sokan mások
Kiadó: Hachette
Megjelenés: 2019. március