Broxton, Asgard út 1. – Thor: Újjászületés

Itthon elsősorban A Bosszú Angyalai tagjaként ismert Viharistennel ugyan találkozhattunk párszor, de jelen kötet még csak a második önálló kalandja. A Marvel+ lapjain 2013-4-ben megjelent öt füzetből álló Astonishing Thor ugyan ad egy kis bepillantást a karakter múltjába, de inkább egy ízig-vérig kozmikus kaland, ami nagyon kis részében tartalmazta csak a Thor-képregények esszenciáját.
J. Michael Straczynski a Pókembert egyszer más sikeresen “újjáélesztette”, és 2007-ben a hálószövőt becserélte Odin fiára. Három évnyi szünet után most először tértek vissza az “igazi” asgardiak, de ahogy az JMS-től várható, a megszokottól teljesen eltérő módon.

Jelen történet egészen pontosan onnan veszi fel a fonalat, ahol Oeming három évvel korábban “kimesélte” az asgardiakat az univerzumból. Az Andrea Di Vito rajzolta 85. füzet utolsó oldalán Thor arcát láthattuk a csillagok közt ahogy megkezdi álmát, és három évvel később ugyanennek az oldalnak a Coipel-változatával indul az új füzet. A röviden ismertetett előzményekből megtudjuk, hogy a Ragnarök bizony bekövetkezett, ám az mindennek a vége helyett valójában egy örök körforgás, ami az asgardi istenek isteneit, az Árnyak Felett Ülőket táplálja. Thor a végső áldozat meghozatalával hagyja, hogy Asgard és népe elbukjon, de a sors fonalának átvágásával felszabadítja őket a kényszerű ciklus alól, és önmaga álomba merül – egy köztes létsíkon.
Ez az alapfelállás, amiből JMS életre hívja Thort. Ám mielőtt “megteremtené” az istent, elsőként az embert alkotja meg – Donald Blake, a soha nem élt emberi alteregó Thor álomba merülésével önálló életre kelt. Valaha csak egy Odin teremtette “emberi tároló” volt, eszköz, hogy az ifjú, gőgös isten emberséget tanuljon. Az időközben dimenziókon át földre zuhant Mjölnirt magához véve a köztes síkon, ahol régen ő létezett, megtalálja Thort, ismételten egyesülnek.

Erős változást eszközöl a korábban megszokott narratívában is – míg korábban a Thor/Blake alteregók nem rendelkeztek élesen elkülönülő személyiségekkel, JMS egyfajta párbeszédet hozott létre a Viharistenben. Hasonló Hulk többszörös személyiségéhez, csak itt a felek nem harcolnak egymással, maguktól húzódnak hátrébb, ha a helyzet úgy kívánja, de akár kedélyesen eltársalognak egymással, miközben a fizikai síkon Thor az ellenfelét gyepálja. Ezt a kettősséget ügyesen adagolja, és nem veszi elő, ha éppen nincsen rá szükség, így hosszú távon is egy élvezetes elem marad. Ezzel a megoldással valójában egy füzet alatt jobban kikristályosodik a címszereplő személyisége, mint sok más írónál több évnyi történetmesélés alatt.
Thor emberközelibbé válása azonban csak az első lépés, a következő maga Asgard. Az oklahomai Broxton mellett Thor újrateremti az egész várost, és szépen megtölti asgardiakkal. Ez a következő kettősség, ami meghatározza az egész sorozatot – az emberek és az isteni szomszédjaik közt. A világok találkozásának csak nagyon kevés, ámde szerfelett hangulatos elemét látjuk ebben a kötetben, elindul egy szál, ami sajnos a magyar kiadásban nem fejeződik be… egyelőre biztosan nem. Ezzel elérkeztünk a kötet legnagyobb hibájához: nagyon kevéske a jóból. Számomra ez JMS legjobb Marveles munkája, és amíg ő vezényelte, páratlanul remek sorozat volt – az Eisnert jogosan söpörte be érte. Olivier Coipel lendületes, gazdag rajzait elnézegetve is gyorsan a kötet végére repülünk, és ottmaradunk egy cliffhangerrel – ami nem biztos, hogy feloldásra kerül.
A magyar kiadás ezt leszámítva igen remekül sikerült. A beírás tökéletes, a fordítás remek, ügyesen elkerülte az erőltetetten anakronisztikus beszédet, nem modoroskodó, vagy csak annyira, mint az angol eredetije.

Igazi gyöngyszem ez a sorozat az akkori véget nem érő, egymásba torkolló össznépi csihipuhik közt. Szomorú, hogy pont egy ilyen vetett aztán véget az egész történetnek – és JMS Marveles munkásságának is. Mikor elkezdte ezt a Thor sorozatot, az volt a megállapodása a kiadóval, hogy a nagy eseményektől érintetlenül viheti. Ez azonban megváltozott, a Sötét Kor történetív lezárása – Az Ostrom (NMK 50. kötet) – magával ragadta a sorozatot. JMS előtte még lezárta a történetívét, aztán elment, és nem írt többet a Marvelnek. Ez lett JMS egyik legkiforrottabb mainstream szuperhősös története, nem tudok olyat, akinek ne merném jó szívvel ajánlani.

KR

Nagy Marvel-képregénygyűjtemény 6. kötet
Thor: Újjászületés 
(Thor v3 #1-6)
Szerzők: J. Michael Straczynski, Olivier Coipel, Mark Morales, Laura Martin és Paul Mounts
Megjelenés: 2018. március 15.

Facebook Hozzászólások