10. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál

[toc]Május 18-án tizedik alkalommal kerül megrendezésre a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál.

A helyszín a Dürer kert (Ajtósi Dürer sor 19-21) lesz, a jó időt mágusaink már elkezdték szervezni.

Várható újdonságok és mostanában megjelent kiadványok

[catlist name=10MKF numberposts=30 orderby=title order=asc]

Díjak

A fesztiválon két díj is átadásra kerül, az Alfabéta-díj és a Korcsmáros Páldíj. Míg az előbbit a legjobbnak ítélt tavalyi képregény és képnovella kaphatja, az utóbbi kiemelkedő teljesítményű alkotók elismerése. Ezen kívül a fesztivál napján születik döntés az Artcomix képregénypályázat nyerteséről is: a délelőtti bemutatók alapján dönti el a zsűri, hogy ki munkája jelenjen meg a Libri kiadó gondozásában. A díjátadásokra 14:30-kor kerül sor.

Dedikálások

A délelőtt folyamán jelentős számú magyar képregényalkotó fog közösen alkotni, beszélgetni a fesztiválra látogatókkal és dedikálni a Művészsimogató névre keresztelt program keretében.

A közös képregényrajzolás hívószava az időutazás. Az elkészült rajzokból és képregényekből ad hoc és folyamatosan bővülő kiállítást szervezünk, valamint publikálásra kerülnek a Műút folyóirat képregényes mellékleteként.

A dedikálók: Ábrai Barnabás, Barta Szabolcs, Csepella Olivér, Fehér Zoltán, Fórizs Gergely, Fritz Zoltán, Haránt Artúr, Jáger Attila, Kasza Magdolna, Kiss Judit, Lakatos István, Madarász Gergely, Molnár Gábor, Merényi Dániel, Németh Gyula, Nóthof Ferenc, Pádár Ádám, Pilcz Roland, Süli Andrea, Szécsi Zoltán, Vári Tomi, Vincze Nóra.

Napirajz / Grafitember is dedikál majd.

Előadások

A nap folyamán számos magyar vonatkozású témát érintenek majd előadóink. Lesz itt kéremszépen:

  • Galla Miklós love story-ja brit képregényekkel – Galla Miklós (14 óra)

Továbbá:

  • Az Artcomix pályázat döntőseinek képregénytervei (10 óra)
  • Lucky Luke – Talpresett Tom – Willám Will : 40 éve magyarul – Simon István (11 óra)
  • A Kingpin kiadó tervei: Batman és Marvel-képregények – Harza Tamás (13 óra)
  • Az Úr nyolcadik kerülete – Pál Dániel Levente, Lakatos István (14 óra)
  • A képregénykiadás mai lehetőségei Magyarországon – Tálosi Spuri András, a Korcsmáros Pál-díj átadása után (15 óra)

az ur nyolcadik

Külföldi vendégek

Ami az egyéb szervezési feladatokat és programokat illeti, idén a fesztivál fókuszában a francia képregény áll, s vendégünk lesz  többek között Boulet, akinek munkáiból a Nero Blanco kiadó gondozásában magyarul meg is jelenik egy válogatás Jegyzetfüzet címen. Boulet nevével a magyar képregényolvasók az idei 24-órás képregényrajzoláskor is találkozhattak, hiszen az ő fejéből pattant ki az ötlet, hogy a megmérettetésre benevező alkotók fényképek alapján alkossanak képregényeket. Terveink szerint a fesztiválon Boulet nem csak egy beszélgetésen vesz majd részt, hanem két performanszon is: a fesztivált megelőző performanszának helyszíne a Szépművészeti Múzeum (részletek hamarosan), a Dürer kertben pedig egy pingpongasztalon fog interaktív képregényt rajzolni.

boulet

Nem Boulet lesz az egyetlen külföldi vendégünk, 15.30-tól beszél például (olaszul, de tolmácsolással) Claudio Chiaverotti, aki a fesztiválra megjelenő második magyar nyelvű Dylan Dog-kötetet, A lélek sötétségét is rajzolta (Fumax). (Hírünk itt, Szabó Zoltán Ádám kritikája az első Dylan Dogról itt olvasható).

A svájci Hélène Becquelin önéletrajzi ihletésű képregényeiről fog beszélni 11:30-tól (franciául, tolmácsolással). Főbb témái az álmok és a valóság viszonya, az öregedés, a társadalom által diktált szerepek. Angry Mum című képregénye a fesztiválra magyarul is megjelenik (Nero Blanco).

AngryMum_hun_cover_Layout 1.qxd

A lengyel alkotópáros, Bartosz Sztybor és Piotr Nowacki kísérleti képregénye Elágazások címmel jelenik meg, és 15 órakor kerül bemutatásra.

Az élő legendának számító román képregényalkotó, Puiu Manu Dan Buzdugan című alkotása olvasható majd magyarul. Vele Kiss Ferenc és Dodo Nita beszélget Rusz Lívia társaságában. Kezdés: 13.30.

 

Árlisták

Kiadók:

Comicsmania

  • Jason Lutes: Berlin, a kövek városa 2730 Ft helyett 790 Ft
  • Németh András: Rocksztár leszek, Mama! 2890 Ft helyett 1250 Ft
  • Kardos Nikolett: Virágeső és más történetek 750 Ft helyett 590 Ft
  • Fekete Dániel: Széles mosoly (1.) 900 Ft helyett 750 Ft

Kepregeny.hu

  • Walking dead 1-7: 2290,- helyett 1800,-
  • Walking dead 8.: 2690,- helyett 2400,-

    20%-40%-70% kedvezmény a régebbi kiadású képregényekre.

Kingpin

  • TITKOS INVÁZIÓ 2400.-
  • FENEGYEREK: ALFŐNÖK 2200.-
  • VASEMBER: GYILKOLÓGÉP 2000.-
  • GOTHAM CITY: RAGADOZÓK 1500.-
  • MUTÁNSVILÁG 1-2 800/DB
  • ÚJ MARVEL EXTRA 900.-
  • VAMPIRELLA 500.-
  • HOLTAK KÖZÖTT 1000.-
  • VENOM 1000.-
  • VÉGSŐ HARC 1000.-
  • A HIHETETLEN PÓKEMBER: A MÚLT EMLÉKEI 800.-
  • A HIHETETLEN PÓKEMBER: AZ ÚJ BOSSZÚ ANGYALAI? 1200.-
  • PÓKEMBER: A MÁSIK – MORLUN VISSZATÉR / EVOLÚCIÓ 1200/DB
  • PÓKEMBER: A VADÁSZ LELKE 600.-
  • PÓKEMBER: JEAN DEWOLFF HALÁLA -) 1500.-
  • ÚJ BOSSZÚ ANGYALAI: KITÖRÉS 2000.-
  • ÚJ BOSSZÚ ANGYALAI: ŐRSZEM 800.-
  • ÚJ BOSSZÚ ANGYALAI: ÚJ TITKOS HÁBORÚ: 1200.-
  • ÚJ BOSSZÚ ANGYALAI: EZÜST SZAMURÁJ 1200.-
  • ÚJ BOSSZÚ ANGYALAI: ELLENHATÁS 1200.-
  • AZ ÚJ BOSSZÚ ANGYALAI: BESZIVÁRGÁS -) 2000.-
  • VERTIGO 1,2,3,4: 500/DB
  • TOMSTER / 11 TÖRTÉNET / PIRAMISFEJ 300/DB
  • A Hihetetlen Pókember 600.-
  • A Hihetetlen Pókember 2014/1 különszám 800.-
  • Marvel+ 800.-
  • Marvel+ 2014/2 különszám 1200.-
  • Batman 700.-
  • Peter Parker Pókember 1750.-

Libri / (ex ArtComix/Nyitott könyv)

  • A Dilbert-elv – 990
  • A képregény felfedezése – 990
  • A képregény mestersége – 990
  • A leleményes Hugo Cabret – 1990
  • A modern világ képregényes története I. – 990
  • A modern világ képregényes története II. – 990
  • A munka öröme – 990
  • Asszonybeszéd – 490
  • Elhasznált világ – 990
  • Elsodort világok – képregény – 990
  • Guszti történelmet ír – 490
  • Guszti, a tehenek barátja – 490
  • Ha már a testbeszéd sem működik – 990
  • Hogyan vágjunk fapofát, ha a főnök megszólal – 990
  • Inferno – pokoli színjáték – 490
  • Képregények – 490
  • Képregényes világtörténet 1. – 1990
  • Képregényes világtörténet 2. – 1990
  • Képregényes világtörténet 3. – 1990
  • Némajáték – 490
  • Nocturne – 490
  • Paprikás rapszódia – 990
  • Persepolis – A visszatérés – 990
  • Persepolis – Gyermekkorom Iránban – 990
  • Pszichonauta – 490
  • Scott Pilgrim kötetek – 490,-
  • Slussz kulcs klán – 2790

Nero Blanco Comix

Újdonságok:

  • Hélène Becquelin: Jegyzetfüzet – 1.400 -> 1.200
  • Boulet: Jegyzetfüzet – 1.200 -> 1.000
  • Dylan Dog: A lélek sötétsége (Fumax kiadó) – 800
  • Majomdaráló 2 – 900 -> 700
  • Pif és Herkules – 800 -> 600
  • Bartosz Sztybor-Piotr Nowacki: Options – 800 -> 600
  • Zórád Ernő képregényei 3: A Néma Revolverek Városa – 1.800 -> 1.300

A kiadó teljes akciós árlistája itt tekinthető meg.

Pesti Könyv

  • Minden kiadványra 20% kedvezmény.
  • Legalább 5 vásárlása esetén 25%
  • Legalább 10 vásárlása esetén 30%
  • Legalább 15 vásárlása esetén 35% kedvezmény.

Vad Virágok Könyvműhely

  • A vízisten menyasszonya 1-10. – 1600
  • Annyira király vagy! 1-6. – 1600
  • Borsmenta 1-4. – 1600
  • Lidércfölde 1-3. – 1600
  • A titokzatos menyasszony 1-5. – 1600
  • Usagi 1-3. – 1200
  • Usagi 4. – 1500
  • Usagi 5-6. – 1300
  • Usagi 7. – 1500
  • Usagi 8-11. – 1600
  • Usagi 12. – 2200
  • Kázmér és Huba 1. – 2200
  • Kázmér és Huba 2-10. – 1700
  • Kázmér és Huba 11. – 2200
  • Kázmér és Huba képeskönyve – 2200
  • Kázmér és Huba jubileumi válogatás – 2100
  • Blöki Bár – 1000
  • Zsákutca – 1000
  • Kis herceg – 1500
  • A Silla királyság ékköve – 2600
  • Párkocka – 1000
  • Hívó – 2200

Szerzői részleg:

5Panels

  • Megint 24 óra (A6, fekete-fehér, 144 oldal) – 1090.- helyett 800.-
  • Kísért a múlt (A5, színes, 80 oldal) – 1400.- helyett 1000.-

Bloodlust

  • Bloodlust 1. szám – Ébredés: 500Ft (650 Ft helyett)
  • Bloodlust 2. szám – Temetetlen múlt: 600 Ft
  • Bloodlust – Cryweni történetek (antológia, limitált kiadás): 2000 Ft
  • Bloodlust poszterek (A/3-as méretűek): 350 Ft/db
  • Bloodlust kitűzők (kétféle): 200 Ft/db
  • Bloodlust felvarrók: 400 Ft/db
  • Bloodlust hűtőmágnesek: 200 Ft/db

Fazekas Attila

  • Vérfarkas éjszakája: 1500 helyett 1000 Ft
  • Gengszterváltás története: 2000 helyett 1500 Ft

Hrisztov Mirjana

  • AngeLight(?) manga: 550,-
  • Kis kártyák: 100,-
  • Nagy kártyák: 200,-

Kalyber Joe

  • Felújított Kalyber kötetek (1, 2, 5.) – 2250 helyett 1800 Ft
  • Kalyber (4., két füzetben): 1250 helyett 500 Ft / füzet

Facebook Hozzászólások