Tizedik feszt beszámoló

A lelkem immár a gonoszé, átálltam a sötét oldalra: idén beléptem az MKSZ-be és ha nagyon kicsit is, de részt vettem a 10. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivál szervezésében és lebonyolításában. Tényleg nem sokat, mert szegediként erre korlátozott lehetőségeim voltak, mindenesetre ezt jónak láttam az elején tisztázni, ugyanis innentől fogva tőlem nem várhatóak el a kívülről megmondom az tutit jellegű okosságok. Ugyanakkor annyira azért nem szippantott még be a rendezvény (ahogyan a szegedi feszt igen), hogy ne lássam kicsit kívülállóként is a dolgokat…

SOK-SOK KÉP FACEBOOK OLDALUNKON (lehet taggelni – szupijó)

Egy rendes fesztivál nem a kapunyitással kezdődik, hanem az előtte lévő napok ráhangolódásával, készülődésével. Számomra ez úgy nézett ki, hogy néhány hete lezavartuk az Alfabéta-díj előzsűrizését (büszkélkedjünk már mi is: idén az 5-tagú előzsűri 4/5-ét a Kilencedik stábja alkotta!), majd leszavaztam a kibővített létszámú végleges zsűriben is és közben eldöntöttük, ki kapja meg a Korcsmáros Pál díjat is. Ahogy minden alkalommal, a fesztivál előtti hét oldalunknak is nagy hajtást jelent, hiszen ilyenkor folyamatosan frissítjük a fesztivállal kapcsolatos híreket és önállóan adunk tájékoztatást valamennyi tervezett kiadványról. Idén az akciós árlistán kívül egy, a Libri-MKSZ közös pályázatának döntőseit bemutató összeállítással bajlódtam sokat. Utolsó pillanatban jött az ötlet, melyet oldalunk vállalt föl, miután a Tiszatáj Online, Kepregeny.blog és a Geekz készített különböző háttéranyagokat. Tulajdonképpen örültem a feladatnak, így jobban megismertem a döntős terveket és megálmodóik életművét. Erre a pályázatra még később visszatérek.
A héten még rám osztották a kisteremfelelős nem túl hangzatos, de valójában egész izgalmas kis feladatát, tehát az előző esti szokásos hozni-vinni tevékenységlista összeírása mellett még gondosan kinyomtattam a fesztivál részletes ütemtervét is.
A végső ráhangolódást mégis a hagyományosnak tekinthető fölutazás jelenti – ezúttal Pilcz Rolanddal és Vörös Éduával. Most nem tévedtünk el, így bőven időben érkeztünk meg. Ami egyrészt hiba volt, mert az előző éjjeli buli levonulása még nem történt meg, azaz nem léphettünk még be, de ugyanakkor mókás élmény megtapasztalni, ahogy egy helyszínen néhány tíz perc alatt leváltják egymást a goa buli és képregényfesztivál külön-külön összetéveszthetetlen díszletei, ahogy a buli utolsó ábrándos tekintetű vendége átadja a stafétabotot a kinn várakozó pattanásos öröktini geeknek. A szabadtéri helyszínről az első napsugarak által párolgó friss felmosólé illata is előhívott néhány szigetes emléket, szóval minden adott volt egy hangulatos naphoz.
Gyors körbeköszönés és kisebb segítségnyújtás után észrevétlenül már el is kezddött mindan: kapunyitás, tömeg be. Úgy éreztem, ideje reggelizni. A pultnál a Red Bullt javasolták, majd a reggelim kívánt halmazállapotának tisztázását követően egy teában maradunk (nincs fekete teájuk!, csak néhány gyümölcsízesített vacak, egy gyógyfüves és egy zöld) és átbattyogok a büfés nénihez két palacsintáért. Ő is végignyomta a goa party-t, ugyanis du. 5-kor kezdte a műszakot.
Szerencsére a kisteremben csak 11:30-kor kezdődik az első program, így a reggeli elfogyasztása mellett időm volt megnézni a nagyszínpadon 10-től az említett pályázat döntőseinek bemutatóit. Nagyon érdekes volt az összes, attól függetlenül, hogy profinak tetsző prezis cuccal vagy éppen egy kopipésztes antidizájn kliparttal támogatták meg. A zsűri a fesztivál ideje alatt hozta meg döntését és később az Alfabéta díjátadókkal együtt jelentették be a Hegy gárdáját, mint a pályázat nyerteseit. Az igazság az, hogy én más terveket szívesebben láttam volna viszont teljesen kidolgozott képregény formájában. Nem arról van szó, hogy bármi problémám is lenne a nyertes művel, mert a rajzok tényleg szépek, gondolom, a forgatókönyv is rendben van, csak éppen mindenféle lerázós álcaszöveg nélkül mondhatom, hogy nem az én ízlésem és igényeim szerinti. Persze, kicsit csalódás is, mert a pályázatban – számomra – az volt a legcsodálatosabb, hogy előhívott olyan embereket, akik nem vagy már nem aktív képregényesek, de jól láthatóan van közölnivalójuk, eredeti elképzeléseik – és ami a legfontosabb, hogy olyan ötleteik vannak, melyek reagálnak arra, hogy mi is van itt, vagy volt itt az elmúlt 25 vagy éppen 60 évben. Tudom, nagyon sokan gondolják azt, hogy itthon mindent kibeszéltünk már és már unjuk ezeket a témákat, pedig ez csak odáig igaz, hogy nagy a zaj, de a beszélgetés és önreflexió továbbra is hiányzik. Mindezt természetesen nem huszonéves srácoktól várom el, de rajtuk kívül meg szinte senki sem képregényezik itthon komoly mennyiségben. Nade, ezek csak az én saját kis igényeim, a zsűri és kiadó szempontjai is maximálisan érthetőek. Remélem, ebből a pályázatból hagyomány válik, és minden évben kijön egy-egy olyan graphic novel, melyre egyébként, sajnos semmilyen esély sincsen.
A bemutatók végeztével ránéztem órámra, 11:20, rájöttem, hogy ideje gyorsan cselekedni, különben nagy kakiban leszek. 11:30-kor ugyanis kezdődik a beszélgetés a Mérges Anyukával, azaz Héléne Becquelinnel. De semmi gond, mert nekem csak annyi a feladatom, hogy ellenőrizzem, hogy ott van-e mindenki, akinek kell és majd szólok, ha be kell fejezni az előadást, beszélgetést. Mindenki tudja a dolgát. Hát, nem egészen… A teremben egyszerre érkeztem a svájci vendéggel és tolmácsával, Láng Istvánnal, kis kutakodás után a kérdező Szép Eszter is előkerült, de a másik tolmács sehol és ami ennél is nagyobb gond: közönség sincs. Egy kis türelmet kérek, elszaladok, néhány telefonálás és kiderül, hogy kommunikációs zavar keletkezett és a másik tolmács, abban a tudatban, hogy még sincs rá szükség, a Blahán van. Fejben kilistázom a szóba jöhető francia tolmácsokat, megkeresem őket, közben pedig minden útba eső ismerősnek megadom a kisterem koordinátáit és kiadom a parancsot, miszerint neki oda be kell ülnie. Azonnal. A fesztiválra hét új kiadvánnyal jelentkező Bayer Antalt és a mögötte lévő asztalnál Takács Nórit éppen a vásárlóközönség és dedikálásra várók tépik szét, ezért nem tudnak beugrani, de közben szerencsére arra jutott az idejükből, hogy rendezzék Láng Istvánnal, hogy ő egyedül fog két irányban tolmácsolni. Ezzel gyorsan visszarohanok a kisterembe, Istvánnál megerősítem az értesüléseket, nagyon nem örült neki, de ezzel elkezdődhetett végre a beszélgetés. A közönség is szépen becsordogált – nem, nem csak azok, akikre ráparancsoltam. A Kretén legendás szerkesztője pedig profin tolmácsol. Szóval minden faszán alakult. Ezzel ki is léptem a teremből és kívülről figyeltem a közönség mozgását. Az a helyzet, hogy annak ellenére, hogy a kisterem ennyire kies helyen helyezkedik el, valahogy sokan éppen ezzel kezdték a helyszínek sorbavételét. Látták, hogy belül fény és mozgás, hallották a kihangosított beszédet és kíváncsiságból sokan be is néztek. Gondolom, segítettek a kis táblák is, amelyekből a szervezők legszívesebben kétszer ennyit is elhelyeztek volna, de valójában inkább csak néhány programplakát hiányzott… Miután a beszélgetés vetítés nélkül zajlott és legtöbben nem ismerhetik még ezt az alkotót, így gyorsan elszaladtam Tóni standjához, elvettem egy példányt az Angry Mumból, amit körbeadhatott a közönség. A kisteremben innentől minden ment simán. A legjobbak a vetítések voltak, mert azok sokáig tartottak, meló sincs velük és az sem érdekelt, ha senki sem ül be rájuk. Ezzel szemben én lepődtem meg a legjobban azon, hogy pl. a Rabbi macskájára mennyien ültek be. Egyébként valahogy így nézett ki a kisterem közönségforgalma: Angry Mum története: 10-15, A rabbi macskája: 16, Képregény Ceaușescu alatt: 7 (ez egy tényleg kislétszámú kamarabeszélgetés volt), Az úr nyolcadik kerülete: ~15. Ez az egy időben egyszerre bent lévőek száma, vagyis ennél jóval többen néztek be rájuk. A később következőekét nem tudom, mert Eszter a 15 órás harmincperces szünetet követően – ami alatt kihirdették a nagy(obbik)színpadon az Alfabéta és egyéb nyerteseket – átvette a terem irányítását. Hála az égnek, mert már baromi éhes voltam és még sok egyéb tennivalóm volt, úgymint intézni a recenziós példányokat, vásárolni magamnak és másoknak, na meg sörözni régi képregényes haverokkal.
Sajnos mindezek miatt nem jutott idő a vásárolt képregények dedikálására. Kivétel ez alól a legutóbbi Dylan Dog olasz írója, aki nem rajzol, ezért gyorsan végez. Amúgy jópofának tűnt, igazából nem tudom miért, nem is beszélgettünk sokat, de valahogy volt egy különös vicces kisugárzása.
Többször is belenéztem a nagyszínpad műsoraiba. Valójában kikerülhetetlen volt még úgy is, hogy az eredetileg a szabadtéri színpadról átkerült a „télikertbe”, ami valójában egy műanyag ponyvával fedett nyitott tér valamivel hangzatosabb megnevezése. Mindennek oka a várható rossz időjárás volt. Tény, hogy nem volt túl meleg, de sokat nem is esett, szóval akár jó döntés is lehetett. Mindenesetre itt elég zavaró volt, hogy a közvetlenül szomszédos söntéspult jókedvű kiszolgálója lenyomta hangerőben a színpadi hangosítást, míg a színpad jobb oldalán ácsorgóknak a teljes hangképből az időközben megkezdett háttérzenélést kellett lefejteniük. Ez utóbbit egyébként a tavaly kiadott Slusszkulcs Klán (na meg az Exitben futó Tex & Mex) megalkotója, Hegedűs Márton és társa, Antal Szilveszter e. gitár + szaxofon duója szolgáltatta. Megtörténtek az ünnepélyes díjátadók és pályázati eredmény kihirdetések, a közönség is kíváncsi volt ezekre, de ugyanúgy nagy tömeget vonzott a Kingpin kiadó terveinek ismertetése (ez ráadásul teljes órás program is volt), a nap folyamán fura pálcával sétálgató Galla Miklós személyes visszaemlékezései is.
Az utolsó órában egy kiérkező barátomat kalauztoltam végig a területen, ami addigra már csendes, fáradt, szellős képet mutatott. Ezek az utolsó egy-két órák is értékesek tudnak lenni. Ilyenkor a standjukhoz vagy egyéb posztjukhoz láncolt résztvevők kimerészkednek, észrevétlenül játszótérré változik a helyszín: a francia és lengyel vendégek pingpongoznak, Hegedűsék pedig kalandosabb zenék felé tévednek – én még krautrockot is kihallottam. A vendég pedig akkor jár a legjobban, ha egy teraszasztalnál sörözve hátradől és figyel.

Szabó Zoltán Ádám

GALÉRIÁNK SOK-SOK KÉPPEL A KÖVETKEZŐ OLDALON

Oldalak: 1 2