Izgalmas hónap volt az augusztus, hiszen ez volt az Újvilág újjáéledésének időszaka két vadonatúj sorozattal, valamint két régi sorozat végleges lezárásával. Vajon mi érdekelte jobban a rajongókat: az újak kezdete vagy a régiek vége? Sikerült vajon bármelyik kiadványnak is elérni az 1. helyet? Lássuk…
2009. AUGUSZTUSI HELYEZÉSEK
…
5. Ultimate Avengers #1 (95 ezer eladott példány)
…
11. Ultimate Spider-Man #1 (86 ezer eladott példány)
…
55. Ultimatum – X-Men: Requiem (38 ezer eladott példány)
…
73. Ultimatum – Fantastic Four: Requiem (30 ezer eladott példány)

Hm és megint hm. Számomra meglepőek voltak ezek az adatok, be kell vallanom. Azt tudtam, hogy a két Requiem nem fog jól teljesíteni, hiszen sem az X-Men, sem a Fantasztikus Négyes nem voltak már túl népszerűek a vége felé, na de azért ilyen zuhanást nem vártam egyiktől sem. Úgy gondoltam, a befejezés egy kicsit több olvasót fog majd vonzani, de hát tévedtem, ez van. Nyugodjanak békében. A két új sorozatnál pedig én legalább az egyiket az 1. helyre vártam, a másikat meg simán a Top 10-be. Ehhez képest van egy 5. helyezettünk, ami el sem érte a 100 ezres határt, és egy baromi idegesítő 11. helyezettünk, ami épp csak egy hellyel csúszott le a Top 10-ről. A csalódottságomat talán jobban megértitek, ha kicsit visszaugrunk az időben, és megnézzük a The Ultimates 3 és az Ultimatum 1. számainak adatait:
The Ultimates 3 #1 – 1. helyezés, 131 ezer eladott példány
Ultimatum #1 – 1. helyezés, 114 ezer eladott példány
A két Loeb-sorozat 1. számai tehát könnyedén hozták az 1. helyet és a 100 ezer feletti eladásokat annak idején, de most erre a bravúrra sem Millar, sem Bendis nem voltak képesek. És mindezt úgy, hogy Loeb képregényei állandóan bűnrossz kritikákat kaptak, míg a két új sorozat 1. számai kiválóakat. Ki érti ezt…? Aki igen, az majd magyarázza meg nekem.
Ennyi a hír és infó erre a hétre, barátaim. Igyekeztem ezúttal is a kedvetekben járni, és csak remélni merem, hogy sikerült. Akárhogy is, az Ultimate Marvel 4.0 fórum most is csak rátok vár, hogy véleményt nyilvánítsatok egészen a következő összefoglalóig, ami természetesen épp egy hét múlva esedékes. Addig is sziasztok!