Eperlekvár a buksitokra! Keddenként szokás szerint Ultimate Universe News illet meg benneteket, és most sincs ez másképp, úgyhogy fogadjátok örömkönnyekkel és kitörő vidámsággal a 44. hírözönt. A főszerepben most az ULTIMATE AVENGERS részleg áll majd, hiszen extra sebességgel jelent meg a tengerentúlon a 2. kötet 4. száma, amelyben rengeteg szereplő felbukkan és a Szellemlovas eredete is kiderül. És ez még csak a hab a tortán! Bemutatóval és elemzéssel várlak titeket, majd a NEW ULTIMATES szekcióban is kaptok még pár képet Frank Chótól. Sajnos erre a hétre csak ennyi, a Bosszú Angyalai és az Új Különítmény után mással nem tudok szolgálni, de hát van ilyen, mint tudjuk. Mindenesetre szórakozzatok jól, és kellemes olvasást kívánok nektek!
SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET!
ÚJ MEGJELENÉS
Angyalok, gyülekező! Az Újvilág jelenleg legpörgősebb ütemben megjelenő sorozata máris folytatódik, és ebben a hónapban már a második számmal jelentkezik az Ultimate Avengers 2! Immár a 4. fejezetéhez érkezett a Crime and Punishment című sztorink, a szálak bonyolódnak, a rejtély fokozódik, eredettörténetek derülnek ki, régi karakterek térnek vissza, valamint az Újvilág egy teljesen új elemmel bővül, amire eddig nem volt példa egyetlen Ultimate-képregényben sem. Millar és Yu csutka gázzal nyomulnak előre!
ULTIMATE AVENGERS 2 #4
Fejezetcím: Crime and Punishment (4. rész)
Írta: Mark Millar
Ceruzarajz: Leinil Francis Yu
Borító: Leinil Francis Yu
A Gonosz hírnöke a Szellemlovas képében jelenik meg, aki egy rejtélyes, új gonosztevő azzal a feladattal, hogy begyűjtse a Sátánnak járó adósságokat: emberi életeket. De hogyan lehetne szembeszállni magával az ördöggel és csatlósaival? Könnyen: rengeteg fegyverrel és még több elszántsággal. Vajon ki éli majd mindezt túl? Azt még senki sem tudja… úgyhogy ez tutira pokoli egy bevetés lesz! A két szupersztár, MARK MILLAR és LEINIL FRANCIS YU újabb adrenalinlöketeket biztosítanak nektek!
Maniac értékelése:
Amerikai kritikák átlaga:
Én a magam részéről teljesen meg voltam elégedve. Hibátlan nem volt a fejezet, de szinte. Volt benne egy kis akció, sok rejtély, két karakter múltját is megismertük, és az első kötetből is visszatért a Pókember-szerű valaki és az okoska Hulk (őt mondjuk nem hiányoltam). Megtörtént az első nagy találkozás a Stark-bratyók között, a rajzokra meg – szokás szerint – most sem volt panaszom. Egyedül talán a borító lehet kicsit megtévesztő, mert pont a rajta pózoló Hulk nem jut most semmi komolyabb szerephez. Ollé!
ELEMZÉS
Figyelem!!! Mind közül ez a részleg tartalmazza a legtöbb spoilert!!! Én szóltam!!!
Sok-sok szereplő, és még annál is több rejtély és megválaszolt kérdés kapott helyet ebben a számban, úgyhogy nem is szaporítom a szót, és rögvest belevágok a lecsóba!
Clint Barton / Sólyomszem: Sólyomszem az akció közepén! Legutóbb ugye ő lőtte ki tökéletes pontossággal a Szellemlovast (bár most kiderül, hogy azért van neki spéci, bionikus szeme a célzáshoz, de akkor is szép volt), most pedig a Megtorlót küldi a lángoló alak után, hogy fejezze be, amit elkezdett. Frank tűnik az egyetlen méltó ellenfélnek a Szellemlovas ellen, mert egyrészt elég gyorsan oda tud érni hozzá, másrészt elég ereje is van – hála a Stark-féle speckó öltözetnek. Azonban, fájdalom, a Megtorlót még így is durván helyben hagyja a rejtélyes ellenfél, a célpontját, a gazdag fickót pedig kivégzi – egész pontosan egy fához láncolja keresztre feszítéses pózban. Ez az akció sajnos nem jött be, Clint, de talán majd legközelebb. De azt nem felejtettük el, hogy adós vagy még nekünk egy múltbéli történettel, hogy hogyan is szerveztek be téged régen a Bosszú Angyalaiba!
Különleges képességei / felszerelése: Mint kiderült, Sólyomszem jelenleg bionikus szemmel rendelkezik, mellyel pontosabban és távolabbra tud célozni.
Frank Castle / Megtorló: A Megtorló veszi ki gyakorlatilag a teljes részt az akcióból ebben a számban, és egyedül csap össze a Szellemlovassal. Itt egy kicsit értetlenül néztem, miért nem kap valami támogatást, és hogy miért értek oda hozzá olyan lassan a S.H.I.E.L.D.-egységek, de ez van. A lényeg: Megtorló kontra Szellemlovas! A győztes: a Szellemlovas! Bizony, rendesen elveri Franket a rejtélyes, lángoló alak, pedig a Megtorló nagy magabiztossággal vetette magát a küzdelembe. Ami azt illeti, csak egyvalaminek köszönhette, hogy megúszta élve a dolgot: a nyakában lógó keresztnek. Már az előző számban is sejteni lehetett, hogy a Szellemlovas nem bírja ezt a keresztény jelképet, hiszen életben hagyott egy férfit, aki viselt egyet, de immár bizonyos a dolog. Ijedten retten hátra, mikor meglátja Frank nyakában, de azért a munkáját befejezi, és dúsgazdag célpontját megöli. Franknek pedig csak egy üzenetet ad át… egy üzenetet a túlvilágról! Igen, a Szellemlovas onnan tért vissza, és nem is érti, miért harcol ellene a Megtorló, amikor neki kéne őt a legjobban megértenie. Ám hogy mi áll ebben az üzenetben, azt mi most nem tudjuk meg…
Különleges képességei / felszerelése: Speciális öltözetében a Megtorló hatalmasat képes ugrani és emberfeletti sebességgel tud futni.
Johnny Blaze / Szellemlovas: Esti mese, kislurkók! A mai mese címe: a Szellemlovas eredettörténete – klasszikus, 80-as évekbeli motoros horror! Miután a chicagói reptéren a lángoló koponyás alak jól elveri az ellene küldött Megtorlót, majd kiszemelt, kőgazdag célpontját egy fára kötözi láncaival keresztre feszített pózban, távozik a helyszínről. Se híre, se hamva nem marad, bár egy üzenetet azért még átad a Megtorlónak a túlvilágról. De hiszen… a túlvilágról?! Lehetséges ez? Bizony, Frank ekkor már jól sejti: a Bosszú Angyalainak most nem egy mutánssal van dolga. Érdekes módon az első kötetből megismert, titokzatos, Pókember-ruhás alak meséli el a Szellemlovas eredetét a hozzá küldött Fekete Özvegynek és okoska Hulknak. Mesénk húsz évvel ezelőtt kezdődik, amikor a Szellemlovas még átlagos ember volt Johnny Blaze néven. Két szerelme volt: Roxanne nevű barátnője és az országút, melyet imádott motorjával szántott mindennap. Egy nap Roxanne-nel útra keltek, hogy egymagukban, egyetlen motorral beutazzák egész Amerikát, és útközben még el is jegyezzék egymást. Minden csudaszép, minden csudajó. Egyszerű, szegényes motoros életet éltek ők ketten, az összvagyonuk tizenöt dollár és huszonnyolc cent – de boldogok voltak. Bár ne álltak volna meg útközben pihenni abban az átkozott arizonai kiskocsmában… Több motorossal találkoztak ott, és meglepően barátságos volt mind. Különösen Bobby Blackthorne, a motorosok vezére, aki több kör sörre is meghívta a párocskát. Ám később meg kellett fizetniük mindennek az árát, kamatostul… A motorosok lefogták Johnnyt, majd egy rituális szertartás során feláldozták őt a Sátánnak. Minden csepp vérét kifolyatták belőle, majd otthagyták. Roxanne ugyan túlélte, de Johnnynak ez volt az út vége… vagy mégsem? Vagy mégsem. A Pokol létezik, és így a Sátán is létezik az Újvilágban, mint kiderül ebben a számban, és a Sötét Úr az áldozatért megadta Blackthorne-nak és a többi motorosnak, amit kértek: határtalan hírnevet és gazdagságot. És hogy Johnny hogy jön a képbe? Hát, a Sátán fogta a férfi lelkét, és neki is ajánlatot tett: visszatérhet a Földre, az élők közé, és bosszút állhat a motorosokon, akik meggyilkolták. Még Roxanne is boldogan fog élni, családos anyaként, szerető feleségként, ha Johnny eladja a lelkét. Persze a férfi belement az üzletbe, és húsz évig várt a Pokol tüzében, ahol kiirtottak belőle minden emberséget, és megszületett a Szellemlovas. Most pedig visszatért… és a gazdag férfiak, akiket öldösni kezdett, természetesen azok a régi motorosok, akik végeztek vele annak idején. Már mindegyiket megölte a legkülönfélébb módokon, és csak egyetlenegy maradt: a vezetőjük, Blackthorne. Ám ő nem lesz könnyű menet, mert ő vitte a legtöbbre az összes gyilkos közül, és ma már az Egyesült Államok alelnöke! Összeáll tehát a kép, világos, miért egyenesen a Fehér Házból jött az utasítás, hogy végezzék ki a Szellemlovast. De vajon megéri védelmezni egy ilyen kegyetlen, sátánista gyilkost? Érthető a Szellemlovas bosszúvágya, vagy mindenképp meg kell állítani? Kinek van igaza ebben a szörnyű tragédiában? Egy biztos: minden szálat a háttérből maga a Sátán mozgat… Itt a vége, fuss el véle! És hogy mi a legizgalmasabb az egészben? Ezzel egy teljesen új elem jelent meg az Újvilágban a (nem asgardi) túlvilág, vagy legalábbis a Pokol és a Sátán személyében. Voltak már misztikus, mágikus lények, Asgard, varázslat, másik dimenziók, idegenek, de most először hozta Millar a tudtunkra, hogy az Újvilágban létezik a legtöbb vallásban megtalálható Pokol is – és vele együtt a Sátán is. Hogy a történetbe bekerülnek-e majd az angyalok vagy az Úr is, esetleg valami mennyei beavatkozás, az hamarosan kiderül – ám ez az új fejlemény sok mindent új megvilágításba helyez. Ezek szerint a halottak sátáni (és, gondolom, akkor akár isteni) közbenjárással is visszatérhetnek az életbe… Hm…
Valódi neve: Johnny Blaze
Személyazonossága: A S.H.I.E.L.D. és régi ellenségei által ismert
Foglalkozása: A Sátán szolgája, lélekbegyűjtő, korábban motoros kalandor
Állampolgársága: Nincs, korábban valószínűleg amerikai
Ismert hozzátartozói: Roxanne (egykori menyasszony)
Haja színe: Nincs haja, korábban szőke
Új kapcsolatai: Frank Castle / Megtorló – ellenség, Clint Barton / Sólyomszem – ellenség, Sátán – ura és lelkének birtokosa
Különleges képességei / felszerelése: A Megtorló legerősebb fegyvere sem volt rá hatással, és mivel gyakorlatilag halott, így kérdéses, egyáltalán meg lehet-e ölni valamivel. A kereszttől retteg, de a jelek szerint az sem okoz benne különösebb kárt, bár a viselőjét soha nem öli meg.
Sátán: Na, ugye! Éreztük mi legutóbb, hogy a chicagói reptéren üldögélő fura alak rejteget valamit, és igazunk is volt! Az a fazon maga a Sátán, barátaim! Brrrrr… Azt hiszem, Millar ennél feljebb már nem is tehetné a lécet, amikor ideális ellenséget keres a Bosszú Angyalainak (itt mondjuk a magyar fordítás most elég találó, hiszen Angyalok csapnak össze a Pokollal, hehe). Gondolom, legalább felületesen mind ismeritek a Bibliát, és benne a Pokol urát, a bukott angyalt, Isten és az emberiség ellenségét, az ördögöt, Belzebubot, Lucifert… vagyis a Sátánt. Milliónyi formában és alakban jelent már meg mindenféle történetekben, képregényekben, filmekben és persze vallásos írásokban (nemcsak a keresztény Bibliában), szóval az eredetére nem is térek ki különösebben. Ami érdekesebb, hogy Millar volt az, aki először bizonyossá tette, hogy az Újvilágban is létezik Asgard, létezik a varázslat, léteznek misztikus lények, és most ő az, aki az újvilági Pokol létezését is egyértelművé teszi nekünk. Itt most lehet megint lázadozni, hogy kell-e ez egy elvileg realisztikusnak szánt univerzumba, de ha megengeditek, ezt a témát most elkerülném, mert még valami hittan-kiselőadásba csapna át az UUN. A sztori szempontjából a lényeg: amikor egy csapat sátánista motoros húsz évvel ezelőtt feláldozta a Pokolnak Johnny Blaze-t, hogy így vagyonra és hírnévre tegyenek szert, a Sátán eleget tett a kérésüknek. Persze az ördög sosem ad ingyen semmit, és szeret a legkörmönfontabb módokon visszavágni úgy, hogy ő közben a háttérből figyel és élvezi az előadást. Mi lenne hát brutálisabb, gondolta ő, mint magát Blaze-t visszaküldeni az életbe a motorosok lelkéért? Némi egyezkedés után megszületett a szerződés Johnny és a Sátán között, és Simmons… akarom mondani Blaze Spawnként… akarom mondani Szellemlovasként tért vissza az élők közé. A lángoló koponyájú pokolfajzatként ténykedő Blaze-t immár csakis a bosszú foglalkoztatja, a Sátánt pedig az, hogy a szolgája begyűjtse neki az őt megillető lelkeket. Már csak az utolsó van hátra, és a Szellemlovas bosszúja beteljesedik… a Sátán pedig nevet a markába.
Nevei: Sátán, Ördög, Beliál, Belzebub, Lucifer, Mephisto…
Személyazonossága: Mindenki hallott róla, de kevesen látták személyesen vagy hisznek benne
Foglalkozása: Isten és az emberiség ellensége, a Pokol ura, a Bukott Angyal, a gonoszság megtestesítője…
Állampolgársága: Nincs
Szeme színe: Vörös (bár valószínűleg kedve szerint változtatja)
Haja színe: Ősz, vörös és fekete keveréke (bár valószínűleg kedve szerint változtatja)
Új kapcsolatai: Johnny Blaze / Szellemlovas – szolgája és lélekbegyűjtője
Különleges képességei / felszerelése: A Sátán hatalma végtelen, bármire képes, de a Földön valószínűleg az ereje csak az adósaira és szolgáira korlátozódik. Feltehetően nem valódi alakjában mutatkozik az élők között.
Carol Danvers: Danvers ismét vendégszerepel a sorozatban! Most épp nem a Különítménnyel harcol Loki oldalán, és nem is a rejtélyes Ellenséget kutatja, hanem morgolódik. Ez persze nem szokatlan tőle, de az már igen, hogy miért morgolódik: Fury és a Bosszú Angyalai kihagyták őt az akciójukból. Míg legutóbb ő engedélyezte a Vörös Koponya elleni vadászatot, most csak értetlenül hallgatja Furyt a Triskelion folyosóján, hogy a Bosszú Angyalai ismét összeálltak, és egy ismeretlen sorozatgyilkos ellen indultak. Furcsa Danversnek, hogy pont őt, a S.H.I.E.L.D. fejét hagyták ki a buliból, de ezúttal nem tehet semmit, mert a parancs ugye egyenesen a Fehér Házból érkezett. Kispadra szorult, és még az akció részleteit sem ismerheti, mert az a szupertitkosnál is szupertitkosabb. Ami pedig még jobban zavarja, hogy a (a jelek szerint időközben a Triskelionba szállított) Pókember-ruhás, ismeretlen, bezárt alak az épület alatt épp a Fekete Özveggyel és az okoska Hulkkal beszélget az ügyről, amiről ő semmit sem tud. Ja, és persze a Pókember-ruhásról sem tud semmit. Csak engedelmesen teljesíti a parancsokat, miközben Fury és Gregory Stark jót mulatnak rajta a háta mögött. De ha tudnák, hogy nemsokára Loki oldalán milyen pusztításba kezd…! Vagy az a sztori előbb volt, mint ez? Fogalmam nincs, már nem tudom követni a kronológiát.
Új kapcsolatai: Gregory Stark – ellenséges viszony
Nick Fury: Fury, Fury, te aztán egy igazi szemétláda vagy! Ebben a fejezetben újabb mocskos titkok derülnek ki Samuel L. Jackson klónjáról, és egészen más megvilágításba kerül így a kapcsolata a Fekete Özveggyel. Azt eddig is tudtuk Furyról, hogy Danverst nem kedveli, így az nem meglepő, hogy élvezi, amikor Carolt felsőbb utasításra teljesen kihagyják a Szellemlovas-ügyből, a nő pedig csak értetlenkedve kapkodja a fejét. Gregory Starkkal meg is alázzák rendesen, de az igazán megdöbbentő dolgok csak ezután jönnek. Kiderül a Fekete Özvegy és Fury házasságának története, amikor Monica elmeséli azt a Pókember-ruhás förtelemnek a Triskelion mélyén. Bizony, régen nagy volt a szerelem kettejük között, legalábbis Monica szerette Furyt, de ugye gyakran kellett otthagynia, hogy bevetésekre menjen. Ám mindig, mikor hazaért, kis piros pöttyöket talált a telefonkönyvében a nőrokonai és női ismerősei neve mellett… Fury így jelezte finoman, hogy hánnyal feküdt le, amíg Monica távol volt. És ennyi a rövid, de eseménydús házasságuk sztorija. Ezek után ki az igazi tetű: Monica vagy Fury? A válasz egyértelmű, gondolom.
Gregory Stark: Egy visszatérő az első kötetből: Gregory! Már ideje volt, hogy csatlakozzon a Bosszú Angyalaihoz, ha már ő pénzeli és szereli fel a csapatot. Ezúttal Furyt kíséri el a Triskelionba, ahová a Pókember-maskarás idegent szállították, mert állítólag tud egyet s mást a Szellemlovasról. Az épületben persze összefutnak Danversszel, aki egyből megutálja Gregoryt a bájos beszólása miatt, és viszont. De ami még izgalmasabb, hogy felbukkan Tony Stark is! Amióta megismertük Gregoryt, ez az első találkozás a két testvér között, és épp olyan fagyos, amilyennek elképzelhettük. Egy-egy pillantás egymás felé, se köszönés, se puszi, csak pár rosszalló megjegyzés. Ennyi. A gyűlölet érződik a levegőben, de közelebb ahhoz még nem jutottunk, hogy tudjuk, miért utálja így egymást a két Stark, és egyáltalán mi a közös múltjuk története.
Új kapcsolatai: Tony Stark – ellenséges viszony, Carol Danvers – ellenséges viszony
Tony Stark / Vasember: Ismét egy vendégszereplő Tony Stark személyében, aki a Triskelion folyosóján véletlenül összefut testvérével, Gregoryval. A pillantásukból és a szavaikból egyből érződik, hogy ki nem állhatják egymást, és Tony sértődötten veszi tudomásul, hogy Gregoryt választotta Fury a Bosszú Angyalainak támogatójául. Hiába próbálja megbékíteni őt Fury, mondván, hogy a titkos akciókat mindig is Gregory pénzelte, ez a hajó már elment. Gregory persze magasról tesz Tony érzéseire, nem is akar foglalkozni vele. Vajon mi a zsíros hurka történhetett kettejük között a múltban? Hogyan illeszkedhet Gregory értelmesen az Ultimate Iron Man című mini sztorijába, amelyben konkrétan láttuk Tony születését, de Gregory nem volt sehol? Lehet, hogy a testvérharc végén csak egy maradhat…?
Új kapcsolatai: Gregory Stark – ellenséges viszony
Pók: A Pók. Már egyszerűen csak így nevezik ezt a rejtélyes valakit, akit először az első kötetben láthattunk. Kicsit, és tényleg csak nagyon kicsit, közelebb kerülünk az ő titkának a megfejtéséhez is. Most épp a Triskelionba szállították át, és továbbra is bezárva tartják, de ezúttal hasznos tanácsokkal tud szolgálni a Bosszú Angyalainak a Szellemlovasról. A Fekete Özvegy és okoska Hulk keresik fel, mikor épp ebédel… vagy vacsorázik, nem tudom, de amit és ahogy eszik, az undorító. Kicsit feltűri a maszkját is, és förtelmes álla és szája mintha egy zombié lenne. Talán ő a zombi-Pókember és emberhúst adtak neki enni? Nem lehetetlen, de akkor honnan vannak pszichikus képességei? Mert igen, vannak neki. Innen ismeri a Szellemlovas eredetét is, amit ő oszt meg látogatóival, és tőle ismerik meg a lángoló motoros pokoli múltját. Persze közben előszeretettel kritizálja az okoska Hulkot és Monicát, és csak azután kezd bele a mondandójába, miután ő is kapott egy tragikus történetet, amin mulathat: az Özvegy kénytelen elmesélni neki Furyval való házasságának esetét. A Pók láthatóan nagyon élvezi mások szenvedését, és ezzel már tényleg semmi kapcsolatot nem látok közte és az igazi Pókember között a hasonló szerkójukon kívül. KI A FENE VAGY TE, PÓK???
Különleges képességei / felszerelése: A Pók pszichikus erőkkel bír, bár ezek mibenlétét és pontos erejét még nem határozták meg. Hogy kinek tud olvasni a fejében és hogyan, rejtély, ahogy az is, honnan ismerte pont a Szellemlovas eredetét, de például miért nem tudott a Fekete Özvegy és Nick Fury házasságának körülményeiről.
Banner / Hulk: Itt van Hulk! Nem, nem az eredeti, hanem az új! Nem, nem a legújabb, hanem a közepesen új az első kötetből! Tudjátok, „Nerd Hulk”, az okoska Hulk! Az öltönyös! Na, ő! Huh, nem könnyű tájékozódni már ennyi Hulkkal, mi? Ahogy az várható volt, okoska Hulkot kispadra ültették, és kivették a Bosszú Angyalaiból, mivel teljesen alkalmatlannak bizonyult harc közben. Nagy bukás volt az ő létrehozása, és azóta is mindenki rajta mulat, beleértve a Pókot is, akit most meglátogat a Fekete Özveggyel a Triskelionban. Felvette a „Banner” nevet, mert a „Nerd Hulk” értelemszerűen nem tetszett neki, de ettől nem lett kevésbé szánalmas a szentem. Miután a Pók befejezte a cikizését, és meghallgatta a Fekete Özvegyet házassága kisiklásáról, felvázolja a két jómadárnak a Szellemlovas történetét, ami persze konkrétan okoskát nem érinti, hiszen ő úgysem fog harcolni vele, de legalább így egy rövid szerepet kaphatott most. Hm, hát, igazából róla ennyit.
Monica Chang / Fekete Özvegy: És eljött a pillanat, amiről nem hittem, hogy egyhamar eljöhet: megsajnáltam a Fekete Özvegyet! Eddig egy fagyos, kőszívű, kegyetlen jégkirálynőként ismertük őt, de ebben a számban lehull a lepel a Furyval kötött házasságának történetéről. Ő és okoska Hulk mennek a Triskelion mélyére, hogy beszéljenek az odaszállított Pókember-ruhás idegennel, aki állítólag ismeri a Szellemlovas eredetét. Így is van – ám az információkért cserébe egy szaftos, tragikus sztorit kér valakinek a múltjából. Mondjuk Monicáéból. Mondjuk a házasságáról Furyval. És az Özvegy belekezd… Miután egy boszniai akcióban Fury mentette meg, Monica járni kezdett a férfival, majd össze is házasodtak, és dúlt a lamúr. De volt egy kis bökkenő az egészben… Akármikor Monica hazaért egy küldetéséről, a telefonkönyvében kis, piros pöttyöket látott női rokonai és ismerősei nevei mellett. Hamar rájött persze, mit jelentenek: velük bújt ágyba férjecskéje, amíg ő távol volt. És mindezt direkt jelölgette neje könyvecskéjében. Azta… Ehhez azért pofa kell, lássuk be. Persze a vége válás lett a dolognak, de ami fura… hogy a Fekete Özvegy ettől függetlenül még mindig szerelmes Furyba. Szerelem… Megmagyarázhatatlan és minden logikát nélkülöző érzelem, nemde? Mindenesetre így legalább kiszedték a Pókból a Szellemlovas eredetét és bosszújának következő célpontját: az Egyesült Államok alelnökét.
Új kapcsolatai: Nick Fury – szerelmes belé
James Rhodes / Hadigép és Leonard Williams / Hulk: No, azért Rhodey és Hulk sem marad ki a fejezetből teljesen. Mármint az első Hulk. A Williams-féle Hulk. Megvan? Oké. Miközben a Pók a Szellemlovas bájos eredetét meséli a Fekete Özvegynek és okoska Hulknak, addig Hadigép és az első Hulk folytatják a nyomozást. Most a Szellemlovas utolsóelőtti célpontját látogatják meg, akihez a lángoló motoros már el sem juthatott: felvágta az ereit, mielőtt Blaze végzett volna vele. Inkább választotta az öngyilkosságot, mintsem hogy a Szellemlovas jöjjön el érte. Érthető. Az már kevésbé, hogyan tudhat minderről a Pók, és vajon mennyi mindent tud még, amit nem árul el… De most már ideje, hogy Williams-Hulk ismét akcióba lendüljön, mert nagyon kíváncsi vagyok, mennyit ér az ereje a Szellemlovas ellen!
Huh! Mondtam, hogy sok a szereplő és a rejtély ebben a számban! Egyre izgalmasabb a sztori, a karakterek kezdenek megtelni élettel, és a nyomok a Fehér Házba vezetnek. Hol van már az 5. szám?!?!