INTERJÚ: JEPH LOEB
Elkezdődött végre az Ultimate X, az Újvilág legújabb sorozata, melynek 1. számáról lentebb részletesebben is olvashattok – ám legelőbb a kiadvány tiszteletére egy interjút hoztam nektek az íróval, Jeph Loebbel. Mind emlékezhetünk még Loeb mester korábbi újvilági eresztéseire (az Ultimate Power vége, The Ultimates 3, Ultimate Captain America Annual, Ultimate Hulk Annual, Ultimatum), melyek nem igazán nyerték el a kritikusok és rajongók tetszését, de most a visszhangok pozitívak. Mind kritikai oldalról, mind az olvasók szerint az új sorozat nyitánya igen kellemesre sikeredett, úgyhogy halljuk most erről magát Mr. Loebet!
Jeph, ez a képregény kétségkívül teljesen más, mint a korábbi, újabb munkáid a Marvelnél. Talán leginkább a régebbi műveidhez hasonlítható, nem?
Próbálok minden sorozatomhoz más hozzáállással nekikezdeni. És igen, ezt a képregényt különösen másképp szerettem volna megírni. Az Ultimatum egy nagy, amerikai katasztrófafilmhez hasonlítható: hatalmas, zajos, porba döngölő alkotás, amely durván megváltoztatott mindent az Újvilágban. Nem is egyedül az én ötletem volt, hanem közösen dolgoztuk ki Brian Michael Bendisszel, Mark Millarral és Joe Quesadával. David Finch nélkül pedig mit sem ért volna az egész, az ő rajzai emelték olyan látványos és drámai szintre a sztorit. Igazi nagy durranás volt. Az Ultimate X pedig mindennek a szöges ellentéte. Arthur Adams rajzaival ismét bármit a lapokra álmodhattam, ő bármit képes megrajzolni. Ezúttal egy kisebb, csendesebb, sokkal inkább a szereplőkre fókuszáló sztorit szerettem volna, és Arthur részletgazdagsága tökéletesen illett ehhez.
Mióta tervezted ezt a sorozatot?
Már az Ultimatum tervezgetése közben tudtam, hogy akarok majd később egy visszafogottabb, lazább képregényt is. Úgyhogy nekiláttam a készületeknek. Első lépésként újraolvastam régi műveimet, mint a Superman For All Seasons, a Daredevil: Yellow és a Spider-Man: Blue, melyek stílusukban nagyon hasonlítanak az Ultimate X-hez. Nagy hatással volt rám még Brian Michael Bendis Ultimate Spider-Man sorozata is. Főleg a kezdeti számok, amelyekben bemutatta nekünk a szereplőket, és eleinte Peter még nem is volt Pókember. Hasonló módon szerettem volna én is megismertetni az olvasókat az Ultimate X karaktereivel. Rajtuk keresztül kívánom szemléltetni, mi lett az Újvilággal a globális katasztrófák után, ami nem egyszerű feladat, mivel az Újvilág lényege a realisztikusság, a valósághűség. Az embereknek felül kell kerekedniük a tragédiákon, a túlélőknek valahogy folytatniuk kell az életüket. A kulcsszó a sorozatban a „remény”. A világ lassacskán magához tér, feltámad a szörnyűségek után.
A félelem is szerepet játszik majd?
Nem éppen barátságos hely most az Újvilág. Nem könnyű élni benne, ahogy nem könnyű olykor nekünk sem élni a mi világunkban. De mégsem adjuk fel. Az Újvilágban pedig vannak hősök, és ahol hősök vannak, ott kell legyen remény is. Erről szól ez az egész.
Főként fiatalok lesznek a szereplők, igaz? Talán egy új X-Men?
A fókuszban valóban fiatalok lesznek, akik számára most kezdődik a nagybetűs Élet. Nemcsak újrakezdés, hanem sokak számára teljes kezdet is lesz ez a történet. A szereplők közül jó páran mélyvízbe kerülnek, életükben először. Még azok is, akiket már régebbről ismerünk – számukra is új szituációkat hoz ez az új világ.
A főszereplők önmagukkal vagy gonosztevőkkel fognak inkább harcolni?
Is-is. Először bemutatom a szereplőimet, aztán választások elé állítom őket, melyek során dönteniük kell további életükről. És ez nem mindig azzal jár majd, hogy le kell győzniük az aktuális szupergonoszt, hanem inkább olyasmivel, hogy elköltözzenek-e eddigi otthonukból, vagy ne. Felelősséget kell vállalniuk a képességeikért, amelyek a szemükben átoknak vagy áldásnak is tűnhetnek. Azt viszont előre leszögezem, hogy itt nem lesz egy „csapat”. Senki sem fog színes álruhákban rohangálni ide-oda, nem lesz főhadiszállás vagy kúria, nem lesz titkos varázsgyűrűje senkinek. Átlagos emberek lesznek csak különleges képességekkel.
Kinek az ötlete volt ez az egész? A tiéd vagy a Marvelé?
Az enyém, én vetettem fel a Marvelnél egy ideje. Sok képregényen dolgoztam mostanság, amelyek „nagy” sztorikat mesélnek el. Ott van például a Hulk, amit imádok, és amelynek szereplőivel hamarosan gigantikus háborúba csapunk. És ott van még persze a korábban említett, mindent elpusztító Ultimatum is. Hatalmas projektek. Szélesvásznú katasztrófafilmek. De persze korábban nem ilyen történeteken dolgoztam. A Superman For All Seasons és a Daredevil: Yellow például egészen más hangvételű alkotások voltak. Úgy éreztem, hogy egy megfelelő rajzolóval szívesen visszatérnék ehhez a régi stílusomhoz. Persze ez nem jelenti azt, hogy nagyobb volumenű történeteket már nem fogok írni, épp ellenkezőleg: a New Ultimates Frank Chóval ismét egy óriási, mindent elborító képregény lesz. De már ott is másabb lesz kicsit a hangvétel, mint mondjuk a The Ultimates 3. kötetében, melyet Joe Madureirával alkottunk, és sokkal inkább a karakterekre koncentrálok majd. Egyébként Thor visszatéréséről szól majd egy látványos, elképesztő csatával fűszerezve Asgarddal. De az Ultimate X akkor is megmarad egy nyugisabb, csendesebb történetnek az elkövetkező öt számon át.
Te találtad ki a szereplőket egyedül?
Igen, nem volt semmiféle „felsőbb hatalom”, aki irányította volna a kezemet a megírásukkor. Persze az Újvilágban mindig segítségemre van Joe Quesada, Brian Michael Bendis és Mark Millar, amit ki is használok, ha szükséges. Arthur rajzaival pedig pontosan ugyanazt kapom vissza a rajzokon, amiket előre megálmodok. Fantasztikus a fickó! Mindenki a maximumot nyújtja ebben a képregényben, elhihetitek. Így őrizzük meg az Újvilág egyedi varázslatát, az Ultimate Spider-Man és a The Ultimates örökségét.
Mennyire nyúlik majd vissza a sorozat a klasszikus Marvel-univerzumhoz?
Ez egy teljesen újvilági sztori lesz. Nem egy régi történet újraformálása, hanem az Újvilág egyedi, saját képregénye. Egy hatalmas katasztrófát átélt világ bemutatása. Ugyan nem határoztam meg konkrétan, mikor játszódik a sztori, de az Ultimatum óta még nem telt el egy év, viszont legalább hat hónap már igen. És nem New York lesz a helyszínünk, amelyet a leginkább sújtottak a borzalmak – legalábbis egyelőre. Megtudjuk, hogy az ország és a világ többi része hogyan élte meg a szörnyűségeket a főszereplőink szemein keresztül. Szerintem ez a történet inkább az Újvilág eddigi szereplőinek továbbvitele, a logikus továbblépés, nem pedig régi karakterek és történetek újragondolása. Próbálom minél jobban szem előtt tartani az újvilági kronológiát, és ahhoz igazodni, és olyan szereplőket teremteni, akikhez hasonlók még nem voltak korábban – ha mégis így történik, nem ez volt a szándékom.
De azért van itt egy kis kikacsintás az X-Men felé, nem?
Nos, nyilván lesz majd oka annak, hogy az egyik alternatív borítón látható szereplőket mi hozza majd össze. Egyrészt persze ott van a tény, hogy az Újvilágban a mutánsoknak nincs könnyű dolga mostanság: törvény mondja ki, hogy minden mutánsnak fel kell adnia magát a helyi hatóságoknál, mert ha nem teszi, viselnie kell az akár halálos következményeket. Durva faji megkülönböztetés folyik ebben a katasztrófa sújtotta világban, pedig a legtöbb mutáns nem kormányellenes terrorista. Ám Magneto tettei elvakították az embereket, és a képességekkel született egyének kénytelenek most kitaszítottként élni. Ők lesznek a mi főhőseink itt, de ettől ez még NEM egy X-Men képregény. Igen, sok mutáns szereplőnk lesz, de olyanok is, akik nem azok. Nem véletlenül hívjuk csak a sorozatot Ultimate X-nek, és nem többnek. Csak remélni merem, hogy elég érdekes és izgalmas karaktert hozok össze, hogy a rajongók minden második hónapban megvegyék a képregényt – mert igen, minden erőnkkel azon leszünk, hogy tartsuk a kéthavi megjelenést! Meg aztán ott lesz még a New Ultimates is szintén kéthavonta, mindig olyan hónapban, amelyben nincs Ultimate X, úgyhogy unatkozni nem fogunk!
Lesznek más szereplők is, akikről még nem láttunk előzetes képeket vagy borítót?
Most csak maradjunk annyiban, hogy az első öt számban az 1. szám borítóin látható szereplőkre koncentrálunk majd. Megismerjük őket, valamilyen módon kapcsolatba kerülnek egymással, és szerintem már az 1. szám után érezni lehet, hogy milyen ütemben haladunk majd. Nem fogunk rohanni, csak szépen, nyugisan. Időt szeretnék adni minden olvasónak, hogy megismerjék és megszeressék ezeket a szereplőket. Szeretném, ha mindenki egy hullámhosszra tudna kerülni velük.
Elárulhatsz bármit is arról a szereplőről az egyik borítón, aki úgy néz ki, mint Hulk?
Ő is szükséges elem a sztorihoz.
És a fiú a karmokkal?
Teljesen új karakter.
A lángoló leányzó?
Retteg.
A szárnyas srác?
Veszélyes.
A fekete hajú lány?
Titkot őrizget.
Rejtélyes! Még valamit befejezésként?
Mindenkinek, aki annak idején a Superman For All Seasons, a Daredevil: Yellow és a Spider-Man: Blue rajongója volt, melegen ajánlom ezt a képregényt is! Inkább lesz ez nekik való, mint az Ultimatum, de az akciójelenetek kedvelői sem fognak hoppon maradni, hiszen Arthur Adams BÁRMIT meg tud rajzolni, mint mondtam. De nem vitás, hogy ezúttal inkább a szereplők lesznek a középpontban, az érzelmek, nem pedig az akció.
Köszönjük, Jeph!
(Forrás: http://www.newsarama.com)
Most pedig akkor lássuk, tényleg a frankót mondta-e Loeb. Jöjjön az 1. szám!!!
ÚJ MEGJELENÉS
„Ez tipikusan egy olyan képregény, amelyre egy nap majd visszatekintünk, és azt mondjuk: ez volt a legjobb sztori, amit valaha olvastam.” – Doug Zawisza
„Hibátlan sztori. Hibátlan rajzok. (…) Hibátlanul veszem meg a többi számot is. Alig várom őket!” – Tim Roth
„Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a számot. Menjetek és vegyétek meg, mert ez a sorozat tutira óriási siker lesz.” – Harrison Brew
Így kapásból ezeket a neten fellelhető kritikákat találtam az Ultimate X 1. számáról. Még maga a képregény elolvasása előtt olvastam őket, és érthetően kissé szkeptikus voltam, de minél több és több pozitív véleménnyel találkoztam, annál inkább kezdtem bízni ebben a sorozatban. Lehet, hogy Jeph Loeb végre magára talált? Tényleg igaz lenne mindaz, amit az interjúban elmondott, és teljesen más stílust vett fel (egész pontosan visszatért régi stílusához)? Arthur Adams rajzaiban egy pillanatig sem kételkedtem, tudtam, hogy benne nem fogok csalódni, és amikor végigolvastam az 1. számot… örömkönnyekkel küszködve tapasztaltam, hogy a hír igaz: Jeph Loeb stílusa ismét olyasmi kezd lenni, mint egykor volt! Régen, nagyon régen nem élveztem annyira egyetlen képregényét sem, mint most az Ultimate X nyitányát, és a fenébe is: úgy egyáltalán újvilági képregényt nem élveztem annyira az elmúlt időszakban, mint ezt a számot! A hat különböző borító kicsit talán sok, meg itt-ott bele lehet kötni a kronológiába Rozsomák életét illetően (igen, valamilyen módon még ő is szerepel!), de mindezt leszámítva szerintem tényleg egy baromi jó, érzelmekre, és nem akcióra épülő, új karaktereket felvonultató képregénnyel van dolgunk. (Persze a borítókról most csak egyvalakivel ismerkedünk meg, a karmos sráccal, de nyilván a többiek is jönnek majd a későbbiekben.)
ULTIMATE X #1
Fejezetcím: His Father’s Son
Írta: Jeph Loeb
Ceruzarajz: Arthur Adams
Normál borító: Arthur Adams
Normál borító (csillogó karmok): Arthur Adams
Csapatképes alternatív borító: Arthur Adams
Csapatképes alternatív borító (csillogó karmok): Arthur Adams
Gonosztevős alternatív borító: Arthur Adams
Hologramos alternatív borító: Arthur Adams
Ki vagy mi az újvilági X? A válaszok, és velük együtt újabb kérdések, ebben a vadonatúj, kéthavonta megjelenő sorozatban várnak rátok, melynek alkotói az álompáros JEPH LOEB és ARTHUR ADAMS! Rozsomák halott. Amerika Kapitány üldözött szökevény. A Fantasztikus Négyes feloszlott. Életek mentek tönkre, és már semmi sem lehet olyan, mint régen. Vajon van még remény? Minden egy teljesen új karakter utáni kutatással kezdődik, akinek a kiléte mindenkit a földhöz vág majd! És persze örökre megváltoztatja majd a teljes Újvilágot…


Maniac értékelése: 
Amerikai kritikák átlaga: 
Lehet, hogy kicsit elszaladt velem a ló, de totálisan bejött ez a szám, nincs mese. Ez van.
ELEMZÉS
Figyelem!!! Mind közül ez a részleg tartalmazza a legtöbb spoilert!!! Én szóltam!!!
Az 1. szám elemzése következik, hölgyeim és uraim, amely alapján ismét elmondható az örök igazság, mi szerint a kevesebb néha több. Rengeteg szereplő és esemény helyett ezúttal csak négy fontosabb karakter bukkan fel a számban (meg egy hologram), és egetrengető akciók vagy rejtélyek sincsenek sehol. És mégis: az egész működik és élvezetes. Legalábbis nekem az volt.
Jimmy Hudson: A normál borítón és a csapatképes borítón is látható az 1. szám főszereplője, az ifjú Jimmy Hudson. De ki is ő valójában? Haha, hát ez itt a kérdés! A borítókon bizony három-három karom nőtt ki a kezeiből, és ebből már sokaknak egyértelmű volt a képlet… Igen, ő Rozsomák fia! Nem meglepő fordulat, az viszont annál inkább, hogy eddig még csak nem is utaltak rá sehol… Vagy mégis? Úgy van, az Ultimatum 4. számában, amikor is Logan átadta azt a rejtélyes dobozkát Kittynek, akkor annak tartalmát bizony Jimmynek szánta. A képregény narrátorának, Jimmy nevelőapjának monológjából megtudjuk, hogy 16 évvel korábban jelent meg ő és felesége házának ajtajában régi barátjuk, James Howlett, azaz Rozsomák, kezében fiával, az akkor még csecsemő Jimmyvel. Mivel az anya állítólag elhunyt a szüléskor, ő meg úgysem tudná felnevelni, ezért Logan barátjának – mondjuk ki a nevét: James Hudsonnak és nejének, Heathernek – adja a babát, hogy neveljék sajátjukként. A klasszikus univerzumból ismerős lehet sokaknak James és Heather Hudson neve, de itt, az Újvilágban mindketten átlagos emberek, egy immár nem éppen átlagos fiúval. Jimmy mondjuk nem panaszkodhat, nyugis és békés gyerekkora volt nevelőszüleivel a floridai kisvárosban, Port St. Lucie-ben. Ám 16 éves korában, történetünk kezdetén, egy végzetes éjjelen balesetet szenved, amiben szinte mindene összetörik, több sebből vérzik… majd az egészből pár perc alatt felgyógyul. Olybá tűnik, Jimmy örökölte apja regeneráló képességeit, szerencséjére, ám ennek tudatában élete már sosem lehet olyan, mint régen. Amikor meglátogatja őt Kitty Pryde, és átadja neki a dobozt, amit Rozsomák bízott rá, már biztos benne: ő is mutáns. A mutánsokat pedig az Ultimatum óta különösképp megvetik és gyűlölik, és még a törvény is ellenük van, ha nem jelentkeznek a hatóságoknál. Nem éppen rózsás jövőkép Jimmy számára… És mivel vág neki mindennek? Egy dobozzal igazi apjától, amelyben egy magazint talál az X-Menről (egy utalás még a Millar-korszak egyik Ultimate X-Men számára!), apja régi dögcéduláját, egy vörös hajtincset (talán Jimmy anyjáé volt?), meg egy hologramkivetítőt, amiből ezúttal nem Leia hercegnő, hanem Rozsomák képe villan elő. Elmondja üzenetét fiának, hogy büszke rá, és hogy nehéz élet vár rá, de van egy terve a jövőjére nézve, ám az anyjáról semmit sem mond. Ezzel vége… Ja, vagyis még nem teljesen, mert Jimmy arra is rájön, hogy bizony neki is vannak karmai, mint apjának, amelyeket elő tud pattintani. Csontkarmok csak (talán eredetileg ilyen volt Rozsomáknak is?), de ő bármikor be tudja őket vonni valamilyen fémmel (lehet, hogy épp adamantiummal). Szép! És hogy ezek után mit kezd ezzel az új felismeréssel életében, az már tényleg a jövő zenéje… Sok még a kérdés, az biztos. Ki Jimmy anyja? Hogy viszonyul ezután nevelőszüleihez? Folytatja-e apja munkásságát szuperhősként? Miért pont ugyanolyan, vagy legalábbis hasonló képességeket örökölt, mint amilyenek apjának voltak? Talán mert az apja maga volt a zéró alany, a legeslegelső mutáns? Mindenesetre mi, rajongók nem jártunk rosszul: Rozsomák halála után pár hónappal kaptunk egy új, fiatal Rozsomákot még királyabb képességekkel, kevesebb szőrrel és amnézia nélkül. És hé, úgy tűnik, neki is a vörösök a gyengéi az első oldalak alapján!
Valódi neve: Jimmy Hudson
Egyéb nevei: Nincsenek
Személyazonossága: Nincs titkos énje
Foglalkozása: Diák
Állampolgársága: Amerikai
Születési helye: Ismeretlen
Ismert hozzátartozói: James Howlett / Logan / Rozsomák (apa, elhunyt), ismeretlen anya, James Hudson (nevelőapa), Heather Hudson (nevelőanya)
Kapcsolatai: Kitty Pryde – baráti viszony
Csoporthoz tartozása: Nincs
Legfelsőbb iskolai végzettsége: Középiskolai tanulmányait végzi
Első megjelenése: Ultimate X #1 (2010)
Szeme színe: Kék
Haja színe: Szőke
Különleges képességei / felszerelése: Jimmy mutáns regeneráló képessége jóformán bármilyen sérülését begyógyítja maximum pár óra alatt. Mindkét kezéből három-három hatalmas csontkarmot tud előpattintani, melyeket ismeretlen fémmel, talán adamantiummal tud bevonni. Nem tudni, képes-e bevonni ezzel a fémmel teste minden csontját, vagy csak a karmait.
James és Heather Hudson: Már megint egy James, aki szintén Hudson, akárcsak neje, Heather! Hadd mutassam be nektek Hudsonékat, Rozsomák régi barátait. Annak idején James és Logan együtt harcoltak az első iraki háborúban, majd később maga Rozsomák hozta össze Jamest és Heathert, akik azóta is boldog házasságban élnek Floridában. James a törvény őre, seriff lett, Heather pedig rádiós műsorvezető. Békés, kellemes élet… leszámítva a kis Jimmyt, 16 éves nevelt fiukat, akit Rozsomák adott át nekik születése után, hogy neveljék már fel, ha nem gond. Tehát befogadták a csöppséget, Logan fiát, és sajátjukként nevelték. Nem szenvedett hiányt semmiben, főleg nem szeretetben, Hudsonék őszintén szeretik Jimmyt. Ám a génjeit nem tudják megváltoztatni… Történetünk kezdetén Jimmyben aktiválódnak az apjától örökölt mutáns képességek, beindul a regeneráló ereje, és még fémmel bevonható csontkarmokat is előpattint kezeiből. Egy váratlan látogató, Kitty Pryde tárja fel előtte múltját, és hogy ki is volt az apja, és ezzel vége a boldog békeidőknek. James Hudson ugye seriff, és be kéne vinnie saját fiát a mutánsellenes törvények értelmében, de nyilván nem teszi. Valahogy boldogulniuk kell ezután is, ám sajnos több diáktársa is látta Jimmyt felgyógyulni sérüléseiből… Vajon mennyit tudnak Hudsonék egyáltalán Rozsomák múltjáról? Ismerik Jimmy igazi anyját? Meddig rejtegethetik mutáns fiukat az emberek elől? És hogyan lehet egy aligátor a családi háziállatuk?
Valódi nevük: James és Heather Hudson
Egyéb neveik: Nincsenek
Személyazonosságuk: Nincs titkos énjük
Foglalkozásuk: James seriff, Heather rádiós műsorvezető
Állampolgárságuk: Amerikaiak
Születési helyük: Ismeretlen
Ismert hozzátartozóik: Jimmy Hudson (nevelt fiuk)
Csoporthoz tartozásuk: Nincs
Legfelsőbb iskolai végzettségük: Ismeretlen
Első megjelenésük: Ultimate X #1 (2010)
Szemük színe: Mindkettejüknek kék
Hajuk színe: James: barnásfekete, Heather: vörös
Kitty Pryde: Igazából amikor megláttam Kitty Pryde-ot Arthur Adams rajzolásában, már biztos volt, hogy max pontszámot fog kapni tőlem ez a képregény. Nem is volt kérdés. KITTY!!! Az Ultimatum során kapott még egy kis dobozkát Rozsomáktól, amit akkor kellett felhasználnia, ha Rozsomák nem térne vissza a Magneto elleni csatából. Hát, nem tért vissza, és most fény derül a doboz rejtélyére: Rozsomák személyes holmijával és a fiának szánt üzenettel volt tele. Kitty persze teljesíti barátja utolsó kérését, még ha ezzel fel is dúlja örökre Hudsonék életét. Meglátogatja Jimmyt, és elmondja neki, honnan származik, ráébreszti mutáns képességeire, aztán hadd szóljon. A titkokat úgysem lehet örökké elhallgatni… Innentől Jimmynek magának kell döntenie az életéről. Mondjuk ennél jobban nem is járhatott volna, mint hogy maga Kitty Pryde menjen el hozzá. Az Újvilág legjobb karaktere! Mázlista vagy, Jimmy! Milyen kár, hogy most a kis Kittynek rohannia kell vissza New Yorkba Árnyéklepelként osztania a maflásokat. Mert nagyjából az Ultimate Spider-Man idején járunk, ha ez nem lenne világos.
Új kapcsolatai: Jimmy Hudson – baráti viszony
Rozsomák fia színre lépett! Igaz, hogy eddig semmi utalás nem volt rá sehol sem, de szerintem ez teljesen belefért így az egészbe, és Loeb kiválóan hozta be az Újvilágba ezt a teljesen új szereplőt. A következő számban pedig: Karen Grant rejtélye!