Ultimate News #56

Pusszantás mindenkinek! Ugyan csak jövő hét kedden lesz az október 23-i nemzeti ünnepünk, de én már ezen a héten megkezdem a megemlékezést az 1956-is eseményekre, hiszen az Ultimate News épp most jelentkezik 56. kiadásával. Értitek??? 56!!! Csak éppen most magyar forradalmárok helyett újvilági hősökről lesz szó. Ja, és az orosz megszállók helyett is inkább újvilági gonosztevők lesznek. Meg a helyszín sem annyira Budapest lesz, mint inkább az Újvilág. És ahelyett, hogy végigvennénk az 56-os összecsapásokat pontról pontra, inkább írok pár szót A Csodálatos Pókember és az Újvilág: X-Men legújabb számairól, meg persze az amerikai megjelenésekről és előzetesekről. De mindezt leszámítva tényleg 1956-ról fog szólni ez az összefoglaló. Komolyan.

Íme rögtön egy eredeti, 1956-ból származó figyelmeztetés: SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET! Állítólag maga Nagy Imre írta és olvasta be a magyar rádióban.

JANUÁRI ELŐZETESEK

2008. január. Az Újvilág Évének első hónapja. De vajon tényleg igazat mondott a Marvel, amikor azt állították, hogy jövőre felpörgetik az Újvilágot? Nos, pajtások, ha annyit mondok, hogy már rögtön januárban 7, azaz hét újvilági kiadvány jelenik meg, akkor szerintem mind egyetértetek velem abban, hogy igen! Lesz itt nekünk újvilági kézikönyvünk, beindul Vasember és Hulk közös minije, amely végül az Ultimate Human címet kapta, folytatódik az Ultimate Iron Man 2 és a The Ultimates 3, és új sztorik kezdődnek a három havisorozatban is, ebből kettő vadiúj rajzolóval! Ha még olyan apróságokat is említek, hogy színre lép Gépágyú, visszatér Thanos, és kezdetét veszi az X-eknél az Apokalipszis, akkor azt hiszem, már tényleg mindannyian erősen emelkedett hangulatba kerültök… Tehát akkor egyszerre, pajtások: ÉLJEN AZ ÚJVILÁG ÉVE!!!

Ultimate Secrets
Írta: Sean McQuaid, Ronald Byrd, Mike Fichera, David Wiltfong, Madison Carter, Mark O’English és Stuart Vandal
Borítórajz: Greg Land

Kik az új X-Men tagjai? Kinek van több klónja: az újvilági vagy a klasszikus Pókembernek? Thor elmebeteg volt, vagy tényleg egy isten? Ezekre és még sok más kérdésre is választ kaphattok az Újvilág vadonatúj kézikönyvében, amelyben minden eddigi eseményt részletesen bemutatunk a rajongóknak. Kötelező darab!

Ultimate Human #1
Írta: Warren Ellis
Ceruza- és borítórajz: Cary Nord

Vasember és Hulk együtt, egy sorozatban! Bruce Banner kétségbeesetten keresi a gyógymódot a benne lapuló szörnyű kórra, és Tony Starkhoz fordul segítségért, hogy megszabadulhasson végre az őt kínzó Hulktól. Stark beleegyezik, hogy segít, de a kísérletek közben valami balul sül el… És persze azt mindannyian sejtjük, hogy ennek mi lesz a következménye: az ember és a szörny összecsapnak egymással! Kihagyhatatlan minisorozat az Ultimate Galactus-trilógia írójától, Warren Ellistől, és egy elképesztően tehetséges rajzolótól, Cary Nordtól (Conan)!

Ultimate Iron Man 2 #2
Írta: Orson Scott Card
Ceruza- és borítórajz: Pasqual Ferry

A nemzetközileg elismert író, Orson Scott Card és a hasonlóan népszerű rajzoló, Pasqual Ferry folytatják Tony Stark eredettörténetének elmesélését. Howard Starkot gyilkossággal vádolják, és az egyetlen, aki segíthet neki kimászni a csávából a fia, Tony… és másik énje, Vasember! De legújabb ellensége ellen még az ő ereje is kevésnek bizonyulhat, ugyanis színre lép… Gépágyú!

Ultimate Spider-Man #118
Írta: Brian Michael Bendis
Ceruza- és borítórajz: Stuart Immonen

Kezdetét veszi a Spider-Man and his Amazing Friends! Újabb kalandok várnak az ifjú Peter Parkerre: a Fantasztikus Négyes tagjával, Johnny Stormmal még mindig jó barátok, de a forrófejű fiú továbbra sem mondott le Peter osztálytársáról, Liz Allenről. Ám Liznek van egy sötét titka… Egy titok, amely hamarosan az iskolája minden egyes diákjának az életét megváltoztatja – beleértve Peter ex-barátnőjét, Kitty Pryde-ot is!

Ultimate X-Men #90
Írta: Robert Kirkman
Ceruza- és borítórajz: Salvador Larroca

A sorozat új rajzolót kap Salvador Larroca személyében – és ezzel kezdetét veszi az Apokalipszis!!! Sinister feltámadt, a kirakós darabkái lassan a helyükre kerülnek, és hamarosan minden eddigi történés értelmet nyer. Vajon képes lesz az X-Men szembeszállni a közelgő Apokalipszissel? A sztori, amely egy éven át épült, most végre beindul!

Ultimate Fantastic Four #50
Írta: Mike Carey
Ceruzarajz: Tyler Kirkham
Borítórajz: Marko Djurdjevic

Itt van végre a jubileumi 50. szám, amelyben új sztori veszi kezdetét Thanos visszatérésével! Amikor a Fantasztikus Négyes hazatér Szibériából, a Baxter-tornyot és egész New Yorkot ostrom alatt találják. És hogy miért? Hát az univerzum leghatalmasabb erejét képviselő Kozmikus Kockáért! Mindenki magának akarja a félelmetes fegyvert, és ezzel őrült és vérrel áztatott ámokfutás veszi kezdetét… És hőseink lassacskán már korábbi barátaikban sem bízhatnak! Mike Carey már hónapok óta erre a történetre készült, és most csatlakozik hozzá egy új rajzoló, Tyler Kirkham (New Avengers / Transformers) is!

The Ultimates 3 #2
Írta: Jeph Loeb
Ceruza- és borítórajz: Joe Madureira
Alternatív borítórajz: Michael Turner

Különítmény kontra Mutáns Testvériség!!! Sólyomszem kontra Pókember!!! Az év legfordulatosabb újvilági sorozata folytatódik! A csapat még alig heverte ki Venom alattomos támadását, és máris harcolniuk kell: a Mutáns Testvériség totális ostrom alá veszi Tony Stark birtokát! Amerika Kapitány kontra Kardfogú!!! Vasember kontra Rejtély!!! És… Thor kontra Valkűr?!

AMERIKAI ELADÁSI ADATOK

A szeptember elég gazdag hónap volt az újvilági kiadványok szempontjából. Megjelent egy Ultimate Power, kettő Ultimate Spider-Man, és persze egy-egy számmal folytatódtak az X-Men és a Fantasztikus Négyes kalandjai is. Lássuk hát, hogyan teljesítettek kedvenc sorozataink (de persze csodát azért ne várjatok most sem…)!

Ultimate-kiadványok helyezése 2007 szeptemberében


23. Ultimate Spider-Man #113 (67 ezer eladott példány)
24. Ultimate Spider-Man #114 (66 ezer eladott példány)

29. Ultimate Power #7 (58 ezer eladott példány)

33. Ultimate X-Men #86 (55 ezer eladott példány)

47. Ultimate Fantastic Four #46 (47 ezer eladott példány)


Semmi különösebb változás nincs tehát a listán. Az Ultimate Spider-Man továbbra is a legnépszerűbb havisorozat, az Ultimate Power továbbra is tartja magát Pókember és az X-Men között, az Ultimate X-Men szintén stabilan tartja a pozícióját, az Ultimate Fantastic Four meg még mindig sereghajtóként cammog egészen hátul. De legalább már a Top 50-be sikerült visszamásznia… Hát ennyi.

INTERJÚ – BRIAN MICHAEL BENDIS

Bizonyára még emlékeztek a múlt heti gyalázatos hírre, mely szerint az Ultimate Origins című minisorozat indulása egy évet csúszik. Most ennek kapcsán válaszol az író, Brian Michael Bendis pár kérdésre, ami lássuk be, sovány vigasz nekünk, és csak még inkább kíváncsivá tesz minket. A kérdés, hogy vajon kitart-e a kíváncsiságunk és az érdeklődésünk egy teljes éven át…

Az Ultimate Origins 1. száma eredetileg novemberben jelent volna meg, de most az új hírek szerint egészen 2008 júliusáig vagy augusztusáig csúszik a kiadás dátuma. Miért döntött így a Marvel?
Nos, a mini jól halad, már majdnem három szám teljesen elkészült. A probléma csak az volt, hogy pár olyan történet, amelyek szorosan kapcsolódnak hozzá, már egész biztosan későbbre tolódnak, ezért az Ultimate Origins megjelenését is kénytelenek vagyunk késleltetni. De higgyétek el, megéri várni! A rajzoló, Jackson „Butch” Guice fantasztikus munkát végez!

Várhatók további csúszások is mostanában az Ultimate-vonalon?
Nem, egyelőre semmi más. És megnyugtatok mindenkit, hogy a The Ultimates 3 1. számának decemberi megjelenése továbbra is egy biztos pont, az a kiadvány nem fog csúszni.

Mire számíthatunk majd az Ultimate Origins számaiban?
Végre mindenki választ kap majd az Újvilág nagy titkaira! A rajongók, akik évek óta figyelemmel kísérik az Újvilág eseményeit, mára rengeteg kérdést halmoztak fel magukban, és reményeink szerint ezeket mind meg is válaszoljuk majd ebben a miniben. Emellett Jeph Loeb ír majd még pár egyéb sztorit is, amelyek kapcsolatban lesznek ezzel a sorozattal, és amelyektől szintén leesik majd az olvasók álla. Egyébként többek között ezeknek a történeteknek a késése tette szükségessé az Ultimate Origins megjelenésének eltolását is.

Kik lesznek a főszereplők?
Leginkább Nick Fury, Amerika Kapitány és Hulk, akiknek az eredettörténetét még soha, sehol nem olvashattuk. De fontos szerepet kap majd Charles Xavier és Magneto is, illetve a kettejük kapcsolata.

Akkor ez nem is egy összefüggő történet lesz?
Nem, sokkal inkább több kisebb történet egybefűzve. Nagyon szeretem az effajta töredékes történetvezetést, és szerintem ebben a miniben ez különösen jól sikerült. Vegyük például az 1. számot: egyszerre két idősíkon zajlik majd a sztori, a II. világháborúban és napjainkban. Aztán betekintést nyerünk majd a 60-as és 50-es évekbe is, és így tovább. Mindenhonnan egy kicsit. És ahogy haladunk a vége felé, az olvasókban egyre inkább kezd majd összeállni a kép, míg a végén felkiáltanak: „Aha! Már értem!”

Ha jól értem, a II. világháború fontos szerepet játszik majd a történetben.
Bizony, minden akkor kezdődik majd. Az Újvilág gyakorlatilag a II. világháborúban történt három nagyon fontos esemény miatt lett olyan, amilyen…

Kikre számíthatunk még a szereplők között?
Rengeteg ismerős fog majd felbukkanni egy-egy hosszabb-rövidebb szerep erejéig, és lesznek központi karakterek, mint Nick Fury, Amerika Kapitány vagy Charles Xavier, akik köré épül majd egy-egy fontosabb történet.

Lesznek esetleg új szereplők is a miniben, akik eddig nem szerepeltek máshol?
Naná! Több jelentős figura itt lép majd színre először…

És Pókember? Őt láthatjuk majd?
A legtöbb esemény még a születése előtt játszódik, így nem nagyon, viszont a szülei igen fontos szerepet fognak majd játszani a sztoriban…

Még valami, amit mondanál a rajongóknak?
Csak ismételni tudom magam: ez a mini kihagyhatatlan lesz minden újvilági rajongónak! Az az Újvilág, amit az első újvilági kiadvány megjelenésekor megismertünk, és az, amit ma ismerünk, egyaránt itt veszi majd kezdetét…

Köszönjük, és várjuk a megjelenést! Egy évig… várjuk…

Oldalak: 1 2 3