MINISOROZATOK
Ultimate Origins
No. Akkor. Sokat gondolkoztam, hogy közöljem veletek finoman ezt a hírt. Nyomjak el egy viccet előtte, hogy oldjam a feszültséget? Vagy vegyem nagyon drámaira a figurát? Esetleg dühöngjek együtt veletek? A végén úgy döntöttem, egyszerűen csak elmondom, amit el kell, és rátok hagyom, hogyan reagáltok majd. Nos. Az eredetileg novemberre időzített Ultimate Origins megjelenése csúszni fog. Persze ez még nem is annyira megrázó, hiszen Ultimate-miniről van szó, az ilyesmihez már hozzászoktunk – de azért az, hogy majdnem egy évvel tolják el a megjelenést, eléggé megdöbbentő szerintem, főleg ha azt vesszük, hogy elvileg az idén elmaradt Annual-kiadások helyett kaptuk volna. Erre most kijelentették, hogy az 1. szám a jelenlegi tervek szerint 2008 nyarának végén jön majd csak ki. Az író, Brian Michael Bendis ugyan állítólag elkészült már három számmal, de egyéb elfoglaltságai (mint például a Marvel nagy 2008-as eseménye, a Secret Invasion megírása) miatt végül is úgy döntöttek, hogy az Ultimate Origins inkább tolódjon későbbre. Jóval későbbre. Szép. Ja, még azt is mondták, hogy Jeph Loeb pár sztorija, amelyek kapcsolódnának a minihez, szintén csúszni fognak, ezért kell ezt a sorozatot is jövőre időzíteni. Hogy mi igaz ebből, és mi nem, és hogy mik a csúszás valódi okai, arra valószínűleg sosem derül fény, és nem marad más nekünk, mint hogy várunk és reménykedünk… Így jártunk.
ADATLAP
A Csodálatos Pókember eddigi történetének talán legtragikusabb eseménye fűződik ahhoz a lényhez, akiről ma szó lesz. A jubileumi 50. számban miatta kellett elbúcsúznunk egy kedvelt szereplőtől, Gwen Stacytől. Igen, ez a bizonyos lény „Kis Ben”, vagyis Vérontó!
Vérontó
Igazi neve: „Kis Ben”
Egyéb nevei: Nincsenek
Kiléte: Nincs titkos énje
Foglalkozása: Nincs
Állampolgársága: Nincs
Születési hely: Reed Richards Tudományos Központ, Empire State Egyetem, New York
Ismert rokonai: Peter Parker („apja”), Curt Conners („apja”), Richard Parker („apja”)
Mely csoport tagja: Egynek sem
Legfelsőbb iskolai végzettsége: Nincs
Első megjelenés Amerikában: Ultimate Spider-Man #61 (2004)
Első megjelenés Magyarországon: A Csodálatos Pókember #49 (2. sorozat, 2007)
Története: Miután az ifjú szuperhős, Pókember, vagyis Peter Parker egy csata során súlyosan megsérült, felkereste tudós ismerősét, dr. Curt Connerst, és megkérte, hogy ápolja le a sebeit. Conners így is tett, majd miután fiatal barátja távozott, megvizsgálta annak vérét. Elképesztette Peter különleges vérmintája, és az engedélyét kérte, hogy pár kísérletet hajthasson rajta végre. A fiú beleegyezett, és Conners az elkövetkező két hónapot azzal töltötte, hogy kitenyésszen a vérből egy önálló létformát. A kísérlet sikeresnek bizonyult, és megszületett „Kis Ben”, akit Conners laborasszisztense, Ben Reilly után neveztek el. A lényt Conners és Peter DNS-éből, valamint Peter elhunyt apjának, a szintén tudós Richard Parkernek a mintái alapján hozták létre. Sajnos a kísérlet nem sokkal később tragédiába csapott át: „Kis Ben” valahogy megszökött a laboratóriumból, és esztelen mészárlásba kezdett. Végzett a laboratórium biztonsági őrével, egy városban sétálgató párral, majd amikor előtörtek belőle Peter emlékei, elment a fiú házához, ahol megölte a Parkeréknél lakó lányt, Gwen Stacyt is. Mindezt azért tette, mert a DNS-e még nem volt teljes, ezért más emberekből kellett „elszívnia” az életet, hogy magát táplálja.
Conners felkereste Petert, aki ekkor már Gwent gyászolta, és elmondott neki mindent „Kis Benről”. A fiú nem akart hinni a fülének, és kis híján megölte a tudóst, amiért a véréből egy ilyen szörnyeteget teremtett, ám ekkor újra felbukkant a lény, és rájuk támadt. Peter egy egész New Yorkot átszelő csatába kezdett vele, míg Conners visszarohant a laboratóriumba, hogy keressen valamit, amivel elpusztíthatják a teremtményét. Közben „Kis Ben” megölt még két rendőrt is, és ezzel már majdnem teljessé vált. Ahogy alakult a teste, Peter döbbenten tapasztalta, hogy nem az ő, hanem apja képére kezd formálódni. A fiú ezután elcsalta a lényt egy gyárkéményhez, amelybe korábban már behajította apja egy korábbi találmányát, a gyilkos „Ruha” mintáit is. Így tett „Kis Bennel” is: a lény a mélybe zuhant, és elpusztult. végzett vele, de addigra már több haláleset is történt a kiszámíthatatlan lény miatt. Conners az eset után minden felelősséget magára vállalt a történtekért, és feladta magát a rendőrségnek, az asszisztense, Ben Reilly azonban még magához vett egy mintát Peter véréből, mielőtt a hatóságok lezárták volna a laboratóriumot…
Magassága: Változó
Súlya: Változó
Szeme színe: Sárga
Haja színe: Nincs haja
Emberfeletti képességei: Ez a különös lény képes könnyedén változtatni az alakját és hosszú csápokat növeszteni, melyekkel elkapja áldozatait, hogy aztán minden életet kiszívjon belőlük. Erre az undorító táplálkozási formára azért van szüksége, mert csak így tudja folyamatosan újjáépíteni a sérült DNS-láncait – vagyis az életben maradáshoz állandóan gyilkolnia kell, és ezt meg is teszi, akár egy kiéhezett ragadozó.
Intelligencia: 1/7 (Átlagon aluli)
Erő: 4/7 (Emberfeletti; 360 kg és 25 tonna közötti súly felemelésére képes)
Gyorsaság: 2/7 (Átlagos)
Állóképesség: 4/7 (Emberfeletti regeneráló képesség)
Energiakivetítés: 2/7 (Érintés általi energiakivetítésre képes)
Harci tapasztalat: 2/7 (Átlagos)
Tudom, rövid volt… Nem tehetek róla, pajtások. Ahogy a bevezetőben is mondtam: egy kicsit még bírjátok ki ezeket a szegényes időket. Addig is az Ultimate Marvel 3.0 fórumban szórakoztatjuk majd egymást, rendben? Na, jól van. Akkor a jövő heti viszontlátásra, pajtások!