Ultimate News #129

A nép döntött, és én behódolok az akaratotok előtt! Amikor utoljára néztem (vasárnap), a szavazók 63%-a akarta, hogy továbbra is hetente legyen az Ultimate News, így most a 129. kiadás a szokásos keddi napon érkezik hozzátok. Ezúton kérek elnézést attól a 18%-tól, akik a kétheti, és attól a 11%-tól, akik a havi megjelenésre voksoltak, valamint persze attól a 8%-tól, akik már nagyon unhatnak engem, és a teljes megszűnést szerették volna. De persze ők nyilván nem is olvassák ezen sorokat, hacsak nem mazochisták. Viszont ha továbbra is hetente jelentkezem, akkor többet nem szeretném azt hallani, hogy milyen rövid volt az összefoglaló egyszer-kétszer, mert igen, sok ilyen eset lesz majd a jövőben! Egy hét alatt nem mindig gyűlik össze olyan temérdek újvilági hír, de ezzel a döntéssel ezt elfogadtátok! Rendben? Helyes, mert most is elég kurta lett például a kis hírcsokrom. Szót fogok ugyan ejteni egy örömteli hírről, az Ultimate Wolverine vs. Hulk 1. és 2. számainak HARMADIK kiadásairól, valamint készítettem két magyarra fordított Ultimatum-gyászjelentést meg egy adatlapot is, aztán van még egy hátterünk mára, de ennyi… De sok kicsi sokra megy, nemdebár?

Ez pedig már a 129. figyelmeztetés! SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY, SPOILERVESZÉLY! EGY CSOMÓ DOLGOT MÁR JÓ ELŐRE TUDNI FOGTOK AZ ÚJVILÁGI SOROZATOKBÓL, HA MOST TOVÁBBOLVASTOK! EZT JÓL VÉSSÉTEK AZ ESZETEKBE, ÉS CSAK ENNEK FÉNYÉBEN FOLYTASSÁTOK! ÉN FIGYELMEZTETTELEK TITEKET, INNENTŐL KEZDVE NEM VÁLLALOK SEMMILYEN FELELŐSSÉGET!

MINISOROZATOK

Ultimate Wolverine vs. Hulk

Harmadik kiadás! Kevés újvilági kiadvány él meg HÁROM kiadást (legutóbb a The Ultimates 3 1. számának sikerült ez a bravúr), de most egyszerre KETTŐ képregény is büszkélkedhet még egy újranyomással: az Ultimate Wolverine vs. Hulk 1. és 2. száma még mindig elég népszerűek voltak ahhoz, hogy sok-sok év után az új kiadásaikból is elfogyjon minden egyes példány, ezért a Marvel mindkettőnél egy még újabb, harmadik kiadás mellett döntött. Természetesen új borítót is kap majd mindkét szám, melyek egymás mellé rakva adják a teljes képet. Gratula, Mr. Lindelof és Mr. Yu!

Ultimatum

Ajándékot hoztam nektek! Megszenvedtem velük ezúttal is, de lefordítottam a Marvel által közzétett, két újabb gyászjelentést az Ultimatum legújabb áldozatairól. Szegény Hank Pym és Fenegyerek… ez a végső búcsú tőlük. Remélem, a fordítás megnyeri a tetszéseteket!

És még egy kis apróság nektek… bár talán az „apróság” nem a legmegfelelőbb szó ehhez a háttérhez, amin Carol Danvers hatalmas lökhárítóival virít a 2. számból. Na mindegy, a háttereink között megtaláljátok három felbontásban!

Oldalak: 1 2