Szemle 2008. december (2.)

Stark Attila: Kulo City – Bélváros

Aki olvasta, vagy akár átlapozta Stark Attila előző kötetét (szintén Kulo City névre hallgat), az nagyjából sejtheti, mire számíthat ezúttal. Jó sok majomra, budapesti tivornyákra. A street artból ismert Stark bemutatkozó kötete valamiért erős képregényes hátszelet kapott, így logikusnak tűnik, hogy ezúttal kicsit közelebb merészkedjen ehhez a formához és megpróbálkozzon egy igai képregény elkészítésével is. A konkrét történettel, képregényes elbeszéléssel sikerült ellépni a korábbi kötet fotóalbum jellegétől, de még így is hagyott hátra csápokat.
A kötet gerincét egy 36 oldalas képregény adja, de ne számítsunk valami koherens egészre: buborékot nyomjunk-e a szereplők szájába, hogyan is épüljenek egymás mellé/fölé a képkockák és egyáltalán: milyen rajztechnikával vessük mindezt papírra, biztos, hogy papírra? – nos, ezekre a kérdésekre szinte oldalanként más választ ad az alkotó. Mondhatnánk, hogy a mű viszonylag hosszú keletkezési idejének köszönhető mindez, de Stark előző kötetéből is tudhatjuk, hogy javíthatatlan kollázskényszeres. Ami persze, nem baj, csak épp nem segít a szerencsétlen olvasón. Minden ars poetica ellenére jót tett volna, ha a fentiek közül legalább egy kérdésben következetesen egy választ adott volna, ezzel egységes keretbe foglalva a művet, műveket.
Egyébként van itt valamilyen laza rendszer: egy képregény, aztán még egy rövidke, köztük/ előttük/ utánuk pedig sok kis apróság – „bónusz matéria”, ahogy egy helyen szerepel a kötetben. Csupán kellett volna egy szigorú szerkesztő, aki mindezt világossá teszi, jól érthetően elkülöníti a különböző egységeket, esetleg néhány szóban, egy feliratban súlyt ad egy-egy oldalnak, ahogy azt kivételesen tették két esetben. Az egymástól független alkotások, ha kapnak egy kis teret, igazán élvezetessé válnak. A kötet főművének tekinthető képregény például egy kifejezetten hangulatos, mulatságos komik! Képregényes vonalon szokatlanul aktuális, sok apró kikódolható geggel rendelkezik, úgymint a Tesz-Vesz város kifordítása, vagy egy grand-finálénak álcázott béna olasz-angol szóvicc. És minden idézőjel ellenére sok helyütt meglepően átérezhető, hitelesen előadott érzelemábrázolásokkal találkozhatunk.
Ha lehet ilyet mondani, a szokásos rendezetlenségből is kilógtak a Janiról szóló ívek. Ezek jól kivehetően egy másik világot képviselnek, mind tematikájukat , mind rajztechnikájukat tekintve. Jól kivehető, hogy ezek korábban készültek, közelebb állnak a hagyományosabb karikatúrajelleghez, mint a későbbi art brut közeli világhoz.
A szerkesztés hiányosságairól már szóltam fentebb. Ehhez hozzátenném, hogy a Roham kiadónak egy angol nyelvben jártas lektor is elkélne (ugyanez vonatkozik egyébként a Johnny Fellow hátsó borítójára.) Végül meg kell jegyeznem, hogy a kötet gyönyörű lett, jó kézbevenni, a papír természetes megjelenése, tapintása messze barátságosabbá teszik, mint a lassan hazai képregényszabvánnyá váló vékony, fényes műnyomó. Persze, mindehhez csinos ár is párosul, de tegyük hozzá, hogy a kötet kétezer forintos ára már többek számára elérhetővé teszi Stark Attila munkáját, mint első kötete. Na, nem mintha ezen múlna…
A kötetet leginkább azoknak ajánlanám, akik kedvelik a roncstelepről összetákolt bicikliket. Ezer különböző származás, mégis meglepően egységes és különleges képi világ. A mester ügyes volt, a bicikli működik. Csak a féken kéne picit állítani.
SzZÁ

Blood Lust 2

A Blood Lust 2 egy jóval szerényebb példányszámú, kivitelezésű és színvonalú képregény, mint rovatunk többi darabja, ám ez természetes, hiszen egy amatőr, szerzői kiadású füzettel van dolgunk. Fábián Péter és Kozmajer Viktor vérszegény vámpírtörténetét nem a különleges forgatókönyv, a minőségi szövegek vagy a gyönyörű rajzok teszik élvezhetővé (hiszen ezek mind-mind hiányoznak), hanem a szerzőpáros projektjük iránt érzett (és a művüket átható) lelkesedése. Több olyan alkotó is akad, aki az övékénél jóval komolyabb koncepcióval, vagy technikai tudással sem mer kiállni a közönség elé, a srácok azonban elszántak, és vállalták, hogy egy nem egészen kiforrott produkciót tárnak elénk.
Előre leszögezem, nem célom földbe döngölni a munkájukat, és feltehetően maguk is tisztában vannak azzal, hogy még bőven van hova fejlődniük. A Blood Lust tehát még nem olyan kiforrott képregény, mint mondjuk Pilcz Roli vagy Brazil munkái, de azért némi potenciál rejlik benne. Mind a grafika, mind a szövegek minősége javult az első részhez képest. Fábián Péter rajzai esetében különben sem tragikus a helyzet, és ha a tudása ilyen ütemben fejlődik, néhány füzet múlva komoly rajzolóként tarthatjuk majd számon. A külcsín többi részére sem lehet panaszunk, hiszen a borító immár színesben pompázik. A szövegeken azonban még mindig rengeteg a kipofoznivaló: a javuló tendencia ellenére továbbra is egymást érik a magyartalan mondatok, a helyesírási, valamint a fogalmazásbeli hibák, és ezek jócskán lerontják az amúgy sem (túl) rózsás összképet. A szerzők az első rész szövegeit (főleg a narráció terén) azért jócskán felülmúlták, ám ennél lényegesen magasabb színvonalat kell hozniuk, hogy komolyan számolni lehessen velük.
A Blood Lust olvasása közben többször is felötlött bennem a fordulat, hogy „mindenki elkezdi valahol”. Reméljük, hogy ez még csak a kezdet, és a Blood Lust-sorozat készítése során szerzett tapasztalatok megtérülnek majd a jövőben. Az alkotók lelkesedése ugyanis több mint dicséretes, és ha így folytatják, egy-két év múlva valóban szórakoztató művek kerülhetnek ki a kezük alól. Addig is: mindent bele srácok!
DT

Ennyi volt mára, fiúk, lányok, legközelebb január-februári füzetmegjelenésekkel jövünk és azzal a pár kötettel, ami technikai akadályok miatt kimaradt mostani adásunkból.

Oldalak: 1 2 3 4