Szemle 2008. december (2.)

Mentalent 2 – Álmok mélyén

Puskás Szabolcs (szöveg) és Halmi Zsolt (rajz) Mentalent-sorozata a hazai amatőr liga versenyzőinek számát gyarapítja, így annak második része, az Álmok mélyén is mindössze 100 példányban jelent meg.
Az alkotók rutintalanságukhoz képest egy egész tisztességes old school sci-fit készítettek, amelyben egy kis kutatócsoport egy még felderítetlen bolygó kolonizálhatóságát méri fel, ám a misszió tagjai hallucinációkat okozó növényekre bukkannak, és egymás ellen fordulnak. A kissé paranoiás történetet ráadásul egy aránylag korrekt csavar zárja. A sztori jól épül fel, így néha arról is megfeledkezhetünk olvasás közben, hogy kezdő alkotók képregényét olvassuk. Akadnak természetesen színvonalbeli egyenetlenségek, de meglátszik rajta a beleölt munka. A második rész ráadásul kicsit jobban fel is pörög, mint az első (A sötétségen túl), így a régi az új füzet mellett mindössze egy hosszúra nyúlt felvezetésnek hat.
Halmi Zsolt rajzai némi bizonytalanságot leszámítva hozzák az elvárható szintet (egy halom gyengébb grafikával megvert hazai képregény jelent már meg), de a figurák, azon belül is elsősorban az arcok karakteresebbé tételére jobban kellett volna ügyelnie, mert egyes szereplők között szinte csak frizurabeli különbségek vannak, ami időnként igen zavaró. A tapasztalatlanság számlájára kell írnunk azt is, hogy nehezen átlátható panelek, illetve jelenetek is felbukkannak a képregényben, amelyek miatt kis híján több, egészen jól megírt epizód is elvérzik. Összességében azonban a Mentalent bíztató és vállalható munka. Reméljük, hogy az alkotók hosszú képregényes pályafutásának ez még csak az első állomása!
DT

Világtörténet – A Nagy Bummtól Nagy Sándorig

Az Art Comix nagyszabású vállalkozásba fogott, ugyanis kiadni készül Larry Gonick Világtörténet-sorozatának (ami eredetileg nem is egy, hanem két sorozat) eddig napvilágot látott négy könyvét. Az első (A Nagy Bummtól Nagy Sándorig) már december óta kapható, méghozzá eléggé borsos áron. Persze, ha azt is figyelembe vesszük, hogy ez egy 350 oldalas képregény, akkor már nem is olyan sok érte az a csaknem négyezer forint.
Larry Gonick eredetileg 1990-ben megjelent műve a szórakoztató ismeretterjesztés mintapéldánya. Grandiózus munkájának első könyve hét, egyenként 50 oldalas kötetre oszlik, és ezek mindegyike egy-egy önálló bevezetését is kapott. A szerző humoros stílusban adja elő a maga interpretációját az univerzum keletkezéséről, az evolúcióról, az ember egyedfejlődéséről, az első folyamvölgyi civilizációkról, a zsidóság Ótestamentumban megörökített történtéről, vagy éppen az ókori görögökről – egészen Nagy Sándor indiai hadjáratáig. Mindehhez olyan rendhagyó eszközöket is igénybe vesz, mint a képregényes formában elkészített lábjegyzetek, amelyekkel eleddig nem sok műben találkozhattunk. Gonick sajátos világszemlélete, valamint az időnként mind stílusában, mind színvonalában Monty Pythont idéző humor (nem véletlenül került a borítóra pont Terry Jones ajánlása) valóban kiemeli a Világtörténetet a hasonszőrű munkák közül. (Kár, hogy itt-ott akad néhány fordítási figyelmetlenség, ami lerontja a kedvező összképet.)
Bármennyire is jól sikerült a mű, azt azért be kell vallani, hogy a Világtörténet csak kis adagokban fogyasztva igazán szórakoztató, nagyobb mennyiségben inkább fárasztó. Persze egy ilyen jellegű és terjedelmű kiadvány esetében ez korántsem hiba, hiszen pont emiatt nyújt hosszú napokra is kikapcsolódást mindazok számára, akik beruháznak rá.
DT

Superman & Batman: Supergirl: Egy lány a Kripton bolygóról

Superman magányos, csak a kutyája maradt neki. Még mielőtt elővehetné a slide gitárt és hangokba szedné kriptoni fájdalmát, megérkezik bolygónkra Szupi unokatesója, egy dögös szöszi. Sajnos a csáberejét nem igazán boncolgatja Jeph Loeb sztáríró, az erotika megreked a bikinis női iszapbirkózás szintjén, így a képregénnyel szemben kínunkban támasztott utolsó reményeink is elszálltak.
Pedig nincs is ebben a képregényben semmi különös, semmi olyasmi, ami más hasonló műben ne lenne. De mégis, a rosszul megírt giccs olyan gyors ütemben bombázza az olvasót, hogy a szuperhős képregényeken edződött rajongó is segítségért kellene, hogy kiáltson. (Valamiért mégis lenyelik.) A mélység nélküli karakterek teljesen félrepozícionáltak, a kapkodva tálalt fordulatok között semmilyen következetesség nincs, indítékok, szálak mindenütt elharapva. És az csak hab a tortán, hogy az előadásmód idegesítően gyenge. Superman és Batman hatásvadász, erőltetett, állandóan helyzetértékelő szimmetrikus narrációját Van Damme szintű beszédbuborékok szakítják meg. A képregény grafikailag szerencsére nem ennyire botrányos, sőt kifejezetten tisztességes munkáról van szó, habár Turnernek se ártott volna néhányszor átnyálaznia néhány anatómia tankönyvet, mielőtt függőlegesen megnyújtja karaktereit. Továbbá Loeb és Turner munkáján egyaránt tapasztalható, hogy néhány jellemző képi-, illetve szövegpanelt bevágtak egy-egy karakterhez, de mindezeket olyan szerencsétlenül idézik, hogy képtelenek működni. Mindez a hiányosság a mogorva, hosszú köpenyes Batmannél a leglátványosabb.
A képregénynek mégis akad egy érdekessége: Loeb a filmekből jól ismert tinédzser problémák alapszituációit belefoglalta a szuperhős képregények kereteibe. Nincs is ezzel semmi gond, hiszen a szuperhős képregények éppen akkor válnak érdekessé, amikor a fantasztikus kéreg egy nagyon ismerős, emberi történetet rejt. Esetünkben mégis kissé furán oldotta meg a helyzetet Loeb (és a DC kreatívosai?), Batman „Menj a szobádba!” apuka, Superman „Ez egy szerelmestörténet” anyuka, Supergirl a meg nem értett tini. Nem is bírja sokáig a kiskutyával teljessé váló családot, gonoszságot szimbolizáló platform cipőbe bújik és átruccan a sötét oldalra. Mindezt azért, hogy szülei figyelmét felkeltse. „Meg kellett volna hallgatnotok!” – kiáltja Supermannek. Kemény dolgok ezek, Loeb társadalmi érzékenysége figyelemreméltó. Talán mégis hasznosabb lenne, ha alkotóink a saját házuk táján kaparásznak és ezúttal olyan nőket ábrázolnak, akiktől nem akar Amerika 10%-a bulimiás lenni, amely veszély Darkseiddel (Nem ő az egyetlen vicces nevű lény, a bevezetőben befigyel egy Atom Kapitány is.) ellentétben valós.
SzZÁ

Garfield 2008/12-2009/3

(228, 229, 230, 231)

Számos változás történt az utóbbi időben a Garfield háza táján. Decemberben a Kreténből ismerős Konzol Kid-sorozat költözött a magazin lapjaira, majd januártól kezdve a Garfield 9 élete című 1984-es képregény közlése indult meg. Mind a kilenc élet egy-egy hosszabb történetet takar, amelyek vagy egészben, vagy több részletben jelennek meg a füzet oldalain. Az eddigi két epizód (Az ősmacs, Vikingek) azonban nem túl meggyőző. A mű érdekessége, hogy a Robert Crumb underground klasszikusából készült Fritz macska 9 élete című film tízéves jubileumakor született, és ahhoz hasonlóan igencsak alacsony színvonalat képvisel. Az első Fritz film nemcsak kultikussá vált, hanem hatalmas anyagi siker is volt, ezért készülhetett el az 1974-es (harmatgyenge) folytatás, amire ez a Garfield képregény is hajaz. Bár a Garfield 9 élete érdekes kitörési kísérlet a comic strip keretei közül, sajnos be kell ismerni, hogy Garfield ebben a formában nem működőképes (mint ahogy rajzfilmen és filmen sem). Az eddigi két rész alapján azonban még ne írjuk le teljesen ezt a képregényt, mert a koncepcióban remek lehetőségek rejlenek, és remélhetőleg olvashatunk a mostaniaknál élvezetesebb epizódokat is. Kár viszont, hogy e klasszikus leközléséért cserébe több olyan remek képsorozatról kellett lemondanunk, mint a Nelson vagy az Állatkert. Utóbbi a kisebb veszteség, mert amúgy sem kapott nagy hangsúlyt a lap oldalain, de a csíntalan narancssárga ördögfiókáért tényleg kár. Maradt viszont a Kázmér és Huba, és a frissen érkező Konzol Kid arra az esetre, ha beleunnánk a vörös macs szüntelen belső monológjaiba.
DT

Oldalak: 1 2 3 4