X-Men kezdetek: Farkas – Spoilermentes kritika!
(Gobiakos) 2000. november 2-a óta nem térek magamhoz: Ki a fene az a Farkas? Ez a nap volt az, mikor a hazai mozikba villámcsapás-szerűen robbantak be az X-Men csapatnévre keresztelt mutánsok. Ebben a csapatban kapott helyet Wolverine is, akit a magyar mozi kedvelő (és egyben a képregényeket mellőző) közönség Farkasként ismert meg. Emlékszem, mennyien (köztük én is) húzták a szájukat anno emiatt. De ott volt még Farkas mellett Ciklon is, aki mint tudjuk a képregényekben Vihar (Storm) néven ismeretes. Ami viszont tény, hogy az első X-Men mozival kezdődött a képregényfilmek reneszánsza.
A film alapját képező képregények (értelemszerűen) még régebbre nyúlnak vissza. Wolverine, azaz Rozsomák karaktere először 1974 októberében jelent meg egy Hihetetlen Hulk kiadvány lapjain. Azóta – mivel igen nagy potenciált láttak a figurában – Rozsomák egyaránt az X-Men és a Bosszú angyalai csapatok tagja is lett, illetve több önálló kalandja is a képregények hasábjaira kerültek már. Mióta Magyarországon olvashatóak a Marvel által kiadott füzetek, Wolverine a kezdetek kezdete óta Rozsomák.
De nézzük meg kicsit, hogy mi is a különbség a rozsomák és a farkas között?
Sokan vélik úgy – mivel nem ismerik -, hogy a rozsomák egy kis prémes állatka, amiben semmi extra nincs. Ellenben egy farkas, ami erős és mindenki fél tőle, hmm. Az már valami!
Erős a gyanúm, hogy a Marvel-féle Wolverine pontosan emiatt lett kis hazánkban Farkas. De nagy a különbség a kettő között, hogy:
– A farkas nagy termetű kutyaféle, míg a rozsomák menyétféle, viszont azok között a legnagyobb.
– A farkasok falkában vadásznak, a rozsomák egyedül.
– A farkasok és a rozsomákok ősellenségek.
De ne is fecséreljünk el több időt a cím elemzésével, inkább nézzük meg, hogy hogyan is állt össze a 2009-es év X-Men filmje.
Az már a kezdetektől fogva világos volt, hogy a fő szál Rozsomák és Kardfog körül fog szövődni, de november végén a rajongók szinte kiugrottak a bőrükből, mikor kiderült,hogy a filmben helyet kap Gambit is. Aztán jött a többi karakter, a trailerekből egyre több X-Men-t lehetett beazonosítani. Ilyenek voltak például: Deadpool (Wade), Kestrel (John Wraith), Haspók, az ifjú Küklopsz, Bolt, Emma Frost és Silverfox. Bár így utólag azt kell mondjam, a legtöbbjük nagy csalódás lett, ki emiatt, ki amiatt.
Gambit figurája az X-Men világban legalább annyira erős és az olvasók által hőn szeretett, mint Rozsomák vagy Deadpool. A kártya- és botzsonglőr telekinetikust megformáló Taylor Kitsch alakításában a figura csillagos ötöst érdemel. Bár a neki jutott 10-15 perc igen rövidke, de ezalatt is sikerült úgy hozni a karakterét, hogy szinte már saját mozifilmért kiált.
Deadpool Wade-ként körülbelül ugyanannyi időt kapott a vásznon, mint Gambit, de talán nem túlzás azt mondani, hogy ezalatt a rövid idő alatt még Jackmant is lejátszotta a színről; nagyon jól alakított a fiatal színész a karakterét, és visszaadta a későbbi folyton viccelődő bérgyilkos humorát és teljes valóját, Deadpool-ként viszont valami borzalom volt. Úgy vélem, el kell ismernie mindenkinek, hogy ez a Deadpool nem az a Deadpool.
A teleportáló mutáns, Kestrel megformálására úgy vélem találhattak volna jobb színészt is (vagy mondjuk egy színészt!), mint Will.i.am, de annyit ez a mutáns sem szerepelt, hogy a Black Eyed Peas-es rapper igazán el tudja rontani.
Haspók karaktere nekem nagyon tetszett a filmben, igen jó lett (volna), de ő sem kapott túl sok játékidőt, mivel a két főszereplő „gigantikus küzdelmére és megmérettetéseire” kellett a film 107 percének 99%-át áldozni. Bár ne tették volna…
Küklopsz is bekerült a filmes kalapba, és engem a vásznon összesen eltöltött 7-8 perce meggyőzött arról, hogy a közeljövőben készülő X-Men: First class munkacímű filmbe beférjen. A mutáns adottságát még felfogni képtelen fiú karaktere – azt kell mondjam – jól sikerült.
Bolt, az elektromosságot irányítani képes mutáns a film egyik (he nem a) leggyengébb pontja. A kis hobbitból átavanzsálódott mutáns nem is értem hogyan kerülhetett bele ebbe a filmbe.
A gyémántbőrbe bújtatott Emma Frost is klasszul meg lett kreálva, de mint előbb említett társai – ő is csak perceket kapott az összjátékidőből.
Agent Zero pedig szinte már említésre sem méltó, mivel azon kívül, hogy Stryker ezredes hátsóját lelkesen nyalja és svájci óra pontossággal lő, nem történik vele (sem) semmi extra; felejthető karakter/alakítás.
Mindezek után azt kell mondjam, hogy talán még ők jártak jól ebben a moziban, mivel az ő karaktereiket nem cseszték el annyira, konkrétan nem volt rá idő! Annyi mutánst szerettek volna egybesűríteni ebben a filmben, amennyit már nem bírt el. Szomorú.
A Rozsomákot alakító Hugh Jackman ismét villantott, szinte már eggyé vált a szőrös képű, mogorva arcú, karmos mutánssal. Az első három X-Men film után nem jelentett különösebb problémát a színésznek a karakter precíz megformálása, bár meglátásom szerint anno jobban sikerült megragadni a figurát a színésznek.
Kardfog karakterét is telibe találták: a totális rosszindulat, a szemrebbenés nélküli gyilkosságok sora, és az arcán végig ott feszítő kaján vigyor igazán erős karakterré tette. Az őt alakító Liev Schreiber remek választásnak bizonyult.
A CGI egy-két helyen olyan szinten botrányos volt, hogy az unokaöcsém is rajzolt volna olyat paintben, de egy ügyesebb kezű Photoshop-grafikus biztosan kenterbe verte volna ezt a munkát. A forgatókönyv a másik dolog, amiről nem szívesen beszélek, mert egy hulladék lett. A scripttel kapcsolatos kezdeti terveket a Fox már a legelején megvétózta, és így a végeredmény egy családi szirupos, de mindemellett akció dús mozi lett. A sztori egy percre sem laposodik el, végig pörög, nem lehet úgy a popcornos doboz után nyúlni, hogy közben ne a vásznat lesse az ember, de mégsem éreztem benne azt az energiát, amire számítottam, hogy majd beleprésel a székbe, mint például anno a Batman: Begins vagy a Sötét lovag esetében.
A zenék nagyon tetszetősre sikeredtek, ezért Harry Gregson-Williams-nek jár egy óriási respekt. Ahol pörgős muzsika kellett, oda azt pakolt, ahol érzelmesebb részek váltották az akció fergeteget, oda pedig gyönyörű témákat varázsolt.
Gavin Hood-ot nem bántanám, mert úgy érzem ő mindent megtett azért, hogy egy ütős mozit hozzon össze, de valahogy mégsem jött a csoda.
Az összképet tekintve ugyan nem egy dzs-kategóriás film, de az első három X-Men mozihoz képest egy elkapkodott, rendezetlen, besűrített katyvasz.
Nálam az X-Men kezdetek: Farkas 5/10-et ér.