A Csodálatos Pókember – Filmkritikák

Vox

[toc](Szöllőskei Gábor) Tíz év már éppen elegendő arra, hogy elnyűtt Pókemberünket újra cseréljük, ám fontos, hogy a friss cucc megfeleljen a 2010-es évek hálótrendjeinek! Így esett, hogy a kisírt szemű Tobey Maguire-tól a fészekhajú Andrew Garfield vette át a stafétát, a horror műfajából érkező Raimit a romantikában utazó Marc Webbre (500 nap nyár) cserélték, a butuska vörös (M.J. – Kirsten Dunst) helyett egy okos szőke (Gwen Stacy – Emma Stone) díszeleg a hős oldalán, az atmoszférát egy leheletnyivel sötétebbre színezték, a látványt reálisabban turbózták fel, és ami a legfőbb: kicsit többet olvasgatták az eredeti képregényt. Nagyjából ennyi különbség fedezhető fel az új és a „régi” Pókember között, ám ezen alaptételek ügyesebb összevegyítése bizony releváns különbséget is eredményezhet.
Minden kezdődik elölről: lúzerlét a suliban, érdeklődés a tudományok és egy csaj iránt, pókcsípés, a különleges erő felfedezése, kezdetleges pókruci, a gazok összefogdosása, majd több menetes izzasztó csörte a fő nemezis ellen. „De minek nézzem meg mégegyszer ugyanazt? Ez olyan, mintha minden egyes nap újra és újra regisztrálnom kéne a Facebookra.” – gondolhatná a Rebootellenes Geek Liga tagjaként bárki, a hálószövős újratervezés azonban helyes döntés volt a Sony részéről.

Hogy a 2007-es Pókember 3. hagyott némi kívánnivalót maga után, az enyhe kifejezés. Raimiék szemmel láthatóan elfáradtak: nevetséges blődségek (az emós Peter Parker-szcéna azóta is instant facepalm-indok), aránytalanság és komolyan vehetetlen dialógok vontak blokádot a felhőtlen szórakozás elé. Ideje volt tiszta lappal indulni! Christopher Nolan méltó bizonyságot adott arról, hogy egy rebootnak igenis van létjogosultsága, s bár Webbék nem kanyarítottak annyira szembeszökően különböző és színvonalában erős eredetsztorit Pókembernek, mint amilyet Bruce Wayne kapott 2005-ben, azért nincs szégyenkeznivalójuk nekik sem.

A szereplőgárda például csodálatos. Andrew Garfield sokkal jobban érzi a karaktert, egyszerre képes Peter Parkerként és Pókemberként létezni a vásznon, elődjénél mind küllemre, mint pedig személyiségre sokkal hűebb az egykor megrajzolt figurához. Miss Stone ennivaló mint mindig, Ben bácsi (Martin Sheen) és May néni (Sally Field) sem bölcselkednek bicskanyitogató módon, Rhys Ifans pedig kisujjból hozza a kissé tudathasadásos dokit, aki időnként gyíkká változik (aztán elmúlik).

A látványra sem lehet panasz, Pókember ismét nagy elánnal lengedezik fel és le, a szubjektív nézet és a CGI visszafogottabb adagolása kissé reálisabb és ütősebb szemcsemegével szolgálnak. Emellett a történet is új alapokon nyugszik: Petert szüleinek rejtélyes eltűnése foglalkoztatja, kapunk egy kis bioterrort is, a szerelmi szál valóságosabb és a hálóvető is visszakanyarodott a képregényhez: szerv helyett szerkenytű. Ezen apró adalékok miatt lett A csodálatos pókember egy látványos és szórakoztató hullámvasút, valamint az egyik legjobb Pókember-film! (Vox.hu

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11