A Csodálatos Pókember – Filmkritikák

Index

Végre elfelejthetjük a régi Pókembert

[toc](Szűcs Gyula)Vörös helyett szőke barátnővel és rondán animált gyíkharcossal tért vissza a mozikba Peter Parker, de hiába költöttek 230 milliót a filmre, a humor, a látványos akció és a Hírharsona kimaradt belőle. Az idén 50 éves Pókember jobbat érdemelt volna egy átlagos nyári szuperhős mozinál.

Mi szükség van egy 2,4 milliárd dollárt kaszáló Pókember-trilógia után egy olyan negyedik részre, ami nem is folytatás, hanem reboot? Természetesen az újabb 2,4 milliárd dollár miatt, és mert a Columbia stúdiónak vissza kellett volna adnia a filmes jogokat a Marvelnek, ha nem hoz ki egy blockbustert a szuperhős 50 éves születésnapjára [1].
11
Fotó: Sony Pictures / outnow.ch

A Csodálatos Pókember lehetett volna az új „Batman: Kezdődik”, és grandiózus lett ugyan, de nem ad semmi emlékezetes pluszt a hálószövő hős eredettörténetéhez. Marc Webb közel sem olyan stílusos és bevállalós rendező, mint Christopher Nolan, és a Harry Pottereken edződött forgatókönyvíró, Steve Kloves [2] is csak ahhoz ért, hogy fogyaszthatóan két órába sűrítsen egy több ezer oldalas, már ismert sztorit. Az új Pókemberben nincs váratlan fordulat vagy merész újítás: az okostojás Peter most is egy génmanipulált pók csípése és Ben bácsi halála miatt lesz álruhás bűnvadász, aki összejön a nagy szerelmével és lenyomja New York aktuális zsarnokát.

Webbék persze kicseréltek pár nevet, de csak hogy ne vádolhassák őket a 10 évvel ezelőtti film másolásával. A Zöld Manó [3] helyett a zöld Gyík [4] lett az OsCorp vállalatnál dolgozó főgonosz és a vörös Mary Jane helyett a szőke Gwen Stacy jön össze a főhőssel. Ez viszont azért rossz választás, mert a 2014-re ígért folytatás elkerülhetetlenül a 2002-es film ötlettelen újramelegítésébe csap majd át: minden geek tudja, hogy Gwen Stacyt a Zöld Manó öli meg [5]. Vagyis 15 év alatt a Sony kétszer kaszál milliárdokat ugyanazzal a filmmel.

Az új Pókember sajnos annyira görcsösen akart szabadulni az előző trilógia árnyékától, hogy a végén alig sikerült neki. Sőt, a film sok ponton az eredeti képregények hangulatától is eltávolodott, az egyik legmarkánsabb szereplő, J. Jonah Jameson főszerkesztő és a Pókembert közellenségnek beállító Hírharsona még csak említés szintjén sem szerepel (őt kihagyni olyan bűn, mint Batman-filmet forgatni Alfréd nélkül). A rajongók azért örülhetnek, végre nem a 27 évesen negyvennek kinéző, idegesítő Tobey Maguire [6] ugrál a kék-piros spandexben, viszont a 29 éves depressziós gördeszkás Andrew Garfield [7] csak egy póklábnyival elviselhetőbb, mint a korábbi vigyorgó lúzer.

A szerelmi szállal viszont nem jártunk jobban: Andrew Garfield és Emma Stone között még annyira sem vibrál a levegő, mint Maguire-nél és Kirsten Dunstnál, hiába próbálták beállítani az új főhőst Csodálatos Csókembernek. Eddig mindig elkerülte a filmesek figyelmét, hogy Pókembert azért imádják 1962 óta az olvasók, mert a hétköznapi problémái mellett egy vicces srác, aki a poénkodásával próbálja palástolni, hogy nem egy legyőzhetetlen Superman, és bármikor agyonverhetik a latexruhás mutánsok. Ehhez képest az új Pókemberen csak egyszer tudtunk nevetni, amikor Stan Lee háta mögött verekedett a könyvtárban.

Órákig lehetne még sorolni a film hibáit. Nevetségesen patetikus a darukon hintázós jelenet és a gyerekmentés, banális baki, hogy Pókember egy Peter Parker tulajdona feliratú fényképezőgéppel bukik le. A 230 milliós költségvetésből egy cent sem jutott a 3D effektekre: még jobb is, ha a film közben levesszük a szemüveget, mert nem lesz annyira sötét a kép. Az akciójelenetek látványosak ugyan, de sterilek, és minden másodpercükből süt a CGI: mintha a néző egy konzoljátékot bámulna a haverja válla fölül (erre egyébként ráerősít az is, hogy sokszor Pókember szemszögéből látjuk a háztetős ámokfutásokat).
01 (2)
Fotó: Sony Pictures / outnow.ch

Jót tett viszont a filmnek, hogy markáns arcú színészek kapták a legfontosabb mellékszerepeket. Ben bácsi (Martin Sheen [8]) csajozáskor összekacsintós mondatai és a jófej nagypapa-stílusa miatt tényleg sajnáljuk az öreget, amikor meghal. Az Oscar-díjas Sally Fieldet is idesorolhatjuk May néniként. A Ments meg-sorozat tűzoltójaként befutott Denis Leary [9] karót nyelt főrendőre, a lányáért shotgunnal aggódó apuka pedig még úgy is erős karakter tud lenni, hogy egyértelmű a hasonlósága a Batman-történetek Gordon felügyelőjével.

A brit Rhys Ifans [10] pedig zseniálisan hozza az őrült tudóst: az Asylum stúdió legbetegebb B-filmes rendezői sem tudtak volna jobb főgonoszt kitalálni a rondán megrajzolt, Übermensch-tudatú szörnydoktornál, aki minden embert agresszív gyíkharcossá akar változtatni. Ezt a vonalat továbbgondolva az új Pókember nem is olyan rossz film, hiszen a He-Man akcófigurákról mintázott [11] Dr. Connors akciózása pont olyan vicces, mint Kirk kapitány legendás verekedése a hüllőemberrel. Csak most gördeszkázást és a tiniszerelmet is tettek mellé. (Index.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11