Cowboyok és űrlények – Filmkritikák

Great Box

[toc]A 2011-es évben tömérdek adaptáció született a kilencedik művészet világából, minek kapcsán a jóból ugyanúgy kijutott, mint a csalódásból. Így hát nem csoda, hogy az embernek egy kicsit már herótja a zsánert alapul használó filmekből, melyek az esetek többségében minőségileg meg sem közelítik az elfogadhatót.

Akiben a lead-ben elhangzó rövid megjegyzés rossz érzéseket kelt a filmmel kapcsolatban, az már kapiskál valamit. Jon Favreau alkotása ugyanis nem több egy minden ízében átlagos, a történet terén pedig még annál is gyengébb mesénél. Már maga az alaphelyzet is inkább nevetséges, mint érdekes, ráadásul nem röstell tömérdek sablonnal és klisével bombázni a nézőt.

Egy ismeretlen férfi emlékeit elvesztve ébred Arizona sivatagos vidékén, egy furcsa szerkezettel a karján. Jobb ötlet híján a legközelebbi városba irányítja lépteit, ahol hamarost kiderül, hogy körözött bűnöző, azonban szerencséjének – vagy inkább balsorsának – köszönhetően a törvény emberei nem tudják ítélőszék elé szállítani, ugyanis földönkívüliek támadják meg a gyanútlan embereket, többeket elrabolva vagy megölve. Az időközben nevét megtudó Jake Lonergan (Daniel Craig) csatlakozik a város lakóiból verbuvált megmentőcsapathoz, aki a bajba esett társaik felkutatására indul, azonban nem is sejtik, hogy milyen veszély leselkedik rájuk.

A vadnyugat fenegyerekei állnak tehát szemben egy sokkal fejlettebb és erősebb, idegen civilizációval a tizenkilencedik század elején. Egy ilyen cselekmény remek lenne egy jó kis vígjátéknak vagy paródiának, azonban sajnos a készítők másképp gondolták, így humoros részekre oly ritkán számítsunk, mint fehér hollóra. A western-akció-sci-fi elemeket nem megfelelően – érdekesen meg pláne nem – keverő film olykor hol komoly, hol pedig tökösen laza próbál lenni, miközben már a néző is kínosnak érzi a kialakuló bohózatokat. Ugyanis a sok durrogtatás, macsóskodás és egyéb, már sokszor megénekelt momentumok mellett muszáj volt beleerőltetni az olyan mondanivalónak álcázott maszlagokat, mint a kőszívű férfi megenyhülése, vagy a pár nap óta ismert idegen nő iránt mutatott önfeláldozó magatartás.

Jon Favreau alkotása a fentiek ellenére még mindig lehetne jó és élvezetes film, hiszen nem akármilyen nevekkel dolgozott együtt. Azonban a stáblista, mint oly sokszor, most is csal. Ugyanis a karakterek egyszerűen nincsenek kidolgozva, üresek, egyszerűek és kiábrándítóak. Akár a fő, akár a mellékszereplőket nézzük, nem találunk olyan színészt, aki kicsit is ki tudott volna teljesedni – talán csak Harrison Fordnál vehető észre némi pozitívum. Daniel Craig Jake Lonergan bőrében maga a megtestesült némaság, félóránként egy-két mondatnál többre ne is számítsunk tőle, ami azért is szomorú, mert a szerep igencsak illett volna a kék szemű, keménykötésű britnek. bár Olivia Wilde ügyeletes csinibabaként nem került az átlagos szint alá, nem is nyújtott olyan sokat, hogy kiérdemelje a jó vagy akár a kiváló jelzőt. Harrison Ford alakítása a karakteréből adódóan már sokkal elviselhetőbb, mint a többi szereplőé, azonban látszott rajta, hogy igazából semmi újat nem próbált meg nyújtani, csak hozta azt, ami egy veteránnak már a vérében van.

Ugyan a középszerűség uralkodik a Cowboyok és űrlényekben, azért így is van pozitívan értékelendő összetevő. Absolution város kellően westernesre és dicséretre méltóra sikeredett, ami igaz a film többi helyszínére is. Az űrlények és az idegen technológiák élethűek és szépen kivitelezettek, bár kicsit többet is lehettek volna a vásznon. A robbanások, speciális effektek és a CGI-elemek ugyancsak jól teljesítettek, maximálisan eleget téve a 2011-ben elvárható szintnek.

A készítők láthatólag többet akartak kihozni a Cowboyok és űrlényekből, mint amire az hivatott volt, aminek eredményeképp filmje eléggé leszerepelt. A már finoman szólva is komolyanvehetetlen és gyenge történet, a színészek elfojtása, tudásuk kihasználatlansága, valamint az ezáltal mutatott átlagos játékuk, a középszerű kivitelezés – mely alól csupán a vizuális és auditív hatások képeznek kivételt – miatt egy újabb csalódást keltő mű született, amely talán ha a kezdetekkor más irányba megy el, még szórakoztató és élvezetes is lehetett volna. (Greatbox.web4.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26