Bosszúállók – Filmkritikák

Mozinet

[toc](Kránicz Bence) A Bosszúállók (képregényes eredetijükben: a Bosszú Angyalai) a Marvel-hősök elitklubja, a kiadó legfontosabb csapatképregénye az X-Men mellett. ’60-as évek eleji megalakulásuk ugyanúgy Stan Leenek köszönhető, mint a legtöbb ma is létező Marvel-figuráé. A tagok egyik fele önállóan is sikeres, de nem a közvetlen első vonalba tartozó hős (Vasember, Hulk), más részük viszont egyedül nem nagyon tudott elvinni a hátán egy sorozatot (ilyen a Fekete Özvegy vagy Sólyomszem). A nagyvásznon is óhatatlanul bekövetkező összeterelésük ugyanazt a célt szolgálja, mint évtizedekkel ezelőtt a füzetlapokon: együtt még nagyobb és még erősebb ellenfelekkel vehetik fel a harcot, miközben az individuális karakterrajz áldásos esetben a csapatdinamika változatos alakulásának adja át a helyét. Ez utóbbi feladatot igen ritkán sikerült magas színvonalon megvalósítani képregényben is – az Avengers elsősorban mindig a rajongók vágyálmainak tett eleget, és nem a saját jogán is kiváló történetek kedvelőinek. Persze nagyszerű képregények ezen a címen belül is készültek (az utóbbi években például Brian Michael Bendis ténykedését illetheti különös figyelem), a filmváltozattól azonban csak a legelrugaszkodottabb optimisták remélhették, hogy a hősök felmutatásán kívül mást is kapnak.

Talán a rendező Joss Whedon realista hozzáállását dicséri, hogy meg sem próbál meglepetést okozni a történet vagy a fordulatok szintjén. Logikus módon kipipálja a minden eddiginél komolyabb fenyegetést (Loki szervezésében, egy gonosz idegen civilizáció közreműködésével), majd alkalmat talál arra, hogy külön-külön és együtt is egy képbe komponálja a felvonuló csapattagokat. Bruce Banner és Tony Stark civilben, Vasember és Amerika Kapitány jelmezben, Hulk és Thor, Fekete Özvegy és Sólyomszem ilyen-olyan apropóból kerülnek egy képkivágatba, ekkor jellemzően verekszenek is. Jó nézni őket, szó se róla, a végén még hatan is együtt vannak, az igazán szép. A film titkos hőse Loki, akire egyetlen komolyan vehető ellenlábasként kiemelt figyelem irányul, Tom Hiddleston pedig már a Thorban bizonyította, hogy meg sem kottyan neki a hiteles bajkeverés (szerepeltetése ráadásul egyszerre hű a legelső Avengers-füzethez és a legaktuálisabb változathoz az Ultimates 2. lapjain). Valószínűtlen sztárgárda tűnik fel egy-egy villanásra (Stellan Skarsgärdnak vagy Gwyneth Paltrownak percei vannak), a címszereplők közül pedig mindenki megkapja a maga nagyjelenetét és idézhető egysorosait – a fináléban például Scarlett Johansson szól oda Jeremy Rennernek a rommá vert Manhattant szemlélve, hogy hát ez pont olyan, mint Budapest.

Az említett utolsó összecsapás amúgy önmaga kiteszi a masszív, közel két és fél órás játékidő utolsó negyven percét, és látvány tekintetében valóban nem lehet okunk panaszra. Sőt, a nézők egy részének, akik betéve tudják a Fekete Özvegy születési dátumát és Sólyomszem tegezének tartalmát is bármikor felvázolnák, más tekintetben sem lesz. De azok számára, akik nem ismerik ilyen mélységig a karaktereket, Vasember és a többiek ebből a filmből csak egy fokkal lesznek szerethetőbbek Optimus Prime-éknál, ennél pedig lehet, hogy anyagilag nem érte volna meg, művészileg azonban illett volna magasabbra célozni. (Mozinet.hu)

Oldalak: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14